A Hattyúhercegnő 2. (eredeti cím: The Swan Princess II: Escape from Castle Mountain) 1997-ben bemutatott amerikai rajzfilm, amely A hattyúk tava balett alapján készült, és a Hattyúhercegnő című mozifilm folytatása. Az animációs játékfilm rendezője és producere Richard Rich. A forgatókönyvet írta, a zenéjét Lex de Azevedo szerezte. A videófilm a Nest Entertainment és a Rich Animation Studios gyártásában készült, a Legacy Releasing forgalmazásában jelent meg. Műfaja zenés fantasyfilm.
Amerikában 1997. július 18-án mutatták be a mozikban, Magyarországon a televízióban 2013. március 15-én a Super TV2-n vetítették le a TV2 Csoporttal.
Cselekmény
Odette és Derek éppen az első házassági évfordulója készülnek, akik házastársak. Bár nem egészen úgy sikerül ez, ahogy azt eltervezték. Uberta királynét éppen a kegyetlen Clavius el akarja rabolni. Derek arra készül, hogy megmentse Uberta-t. De aközben útja során számos sok veszély leselkedik rá. Eközben a barátaira is számíthat, ugyanis nem engedik egymaga induljon el. Mert segítségre is szüksége van a barátaitól olyan helyzetekben, amikben a barátai is segíthetnek. Valamint bevetik a mágia gömbjét is, amely azonban egy tiltott varázseszköz.
Szereplők Szereplő Eredeti hang Magyar hang Leírás Odette hercegnő Michelle Nicastro Zakariás Éva Derek herceg Douglas Sills Moser Károly Clavius Jake Williamson Berzsenyi Zoltán Uberta királynő Christy Landers Halász Aranka Jean-Bob Donald Sage MacKay Kerekes József Speed Doug Stone Vass Gábor Puffin Steve Vinovich Kassai Károly Lord Rogers Joseph Medrano Kapácsy Miklós Chamberlain James Arrington Forgács Gábor Knuckles Joey Camen Bolla Róbert Bromley Owen Miller Bor László Bridget Rosie Mann Illyés Mari
Televíziós megjelenések Super TV2, TV2, FEM3
További információk
Kategória:1997 filmjei Kategória:Amerikai rajzfilmek Kategória:Amerikai családi filmek Kategória:Amerikai fantasyfilmek Kategória:Amerikai filmvígjátékok Kategória:Amerikai musicalfilmek Kategória:Amerikai kalandfilmek Kategória:Amerikai romantikus filmek Kategória:Warner Bros. Pictures-filmek Kategória:Richard Rich-filmek