A budapesti Újpalota, Szentmihályi út és Újpest, Cérnagyár között közlekedett. A viszonylatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette.

Története

Az Újpalotai lakótelep és az oda költözők egy részének megélhetését biztosító Újpest ipari negyede között 1974. március 1-jén indították meg az új 196-os gyorsjáratot. Újpalotáról a Páskomliget utca és a Szentmihályi út útvonalon érte el a Hubay Jenő teret, innen pedig a Fő út–Sződliget utca–aluljáró–Fóti út–Váci út vonalon – a 96-os alapjárattal azonosan – jutott el az Egyesült Izzónál lévő végállomásig. Ekkor csak munkanapokon, csúcsforgalmi időszakban rótta köreit 6 ide beosztott Ikarus 260-as autóbusz. A Felszabadulás útja végállomását (ma: Szentmihályi út) 1975. június 2-án adták át.Káposztás István – Szabó Dezső: A korszerűsített autóbusz-közlekedés. Viszonylatváltozások az 1970-es évek közepéig. In: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada. II. k. 1919-től 1985-ig. Szerk.: Koroknai Ákos – Sudár Kornélia. Budapesti Közlekedési Vállalat, Bp., 1987. 385-386. o.

Jelzését 1977. január 1-jén módosították, így a 196-osból -os lett. Útvonalát még e hónap végén, január 31-én megváltoztatták, az Izzó felé, illetve az újonnan kinevezett „Cérnagyár” végállomásig az Árpád úti felüljáró–Árpád út–Váci út (vissza a Fóti út–Megyeri út körforgalmi) vonalat járták be, miáltal közvetlen kapcsolat jött létre Újpalota és Újpest belterülete között.Krizsán Sándor: Adatok Újpest tömegközlekedésének történetéhez. In: Újpest 1907-2007. A százéves város. Szerk.: Estók János. Kossuth Kiadó, Bp., 2007. 303-304. o. Ezt az új útvonalat először csak ideiglenesnek szánták, mivel elkezdődött a Fóti út felújítása, és az építkezés miatt lelassult forgalom elvesztette volna gyorsjárati jellegét. (A tereléssel csak néhány megálló esett ki.) A módosított útvonal hamar bebizonyította létjogosultságát, így véglegessé vált. Újpesten csak az Árpád Kórháznál, az István útnál, a Váci útnál, a Zsilip utcánál, a Tungsram előtt, a Megyeri úton és a Cérnagyári végállomásnál állt meg. Az Árpád úti 10-es és 55-ös számú villamosjáratok megszűnése miatt 1986 januárjában létesült a Károlyi István utcai, egy esztendő múlva pedig az Újpesti uszoda előtti (Rózsa utcai) megálló. A vonal forgalmának növekedése miatt 1978. október 2-ától Ikarus 280-as csuklós busszal váltották fel az addig szolgáló szóló Ikarus 260-asokat. A csuklósokból 10 darab közlekedett, majd a beosztott járművek száma 1985-ig 15-re emelkedett – egy évtizeddel később, az 1990-es évek derekán pedig összesen 18 autóbusz vett részt e viszonylat forgalmában. 1979. július 1-jétől az üzemidőt megnövelték, munka-, illetve munkaszüneti napokon kora reggeltől késő estig láthatóak voltak -os táblával ellátott autóbuszok. Ekkoriban csúcsidőszakban 5-6, napközben 10-11 percenként indultak a végállomásaikról.Krizsán Sándor: Huszonöt éves a piros 96-os. In: Újpest – A IV. kerület Önkormányzatának lapja. Szerk.: Bangha Katalin. VII. évf. 11. sz. 1999. június 4. 5. o.

2006. október 2-án indította el a BKV a jelű betétjáratot. Az új gyorsjárat indítására azért volt szükség, mert Újpest-Központ metróállomástól Újpalota felé jelentős utasforgalom bonyolódott, ami a -os egyenlőtlen kihasználtságát okozta, az utasok zöme ugyanis jellemzően a metróállomás és Újpalota között közlekedett, a Fóti út felé, a Külső - Váci út irányába már kevesebben utaztak. A járat indításával a -os és a gyorsjáratok kapacitása a lakótelep felé 15 százalékkal nőtt. Az új viszonylat csak a reggeli csúcsidőben, 6 és 9 óra között közlekedett. 2007 áprilisától a gyorsjárat már a délutáni csúcsidőben is közlekedett, 14 óra és 18:30 között.

A járat jelzése 2008. szeptember 6-án -osról 196-ra változott, a a 196A jelzést kapta.

Útvonala Újpest, Cérnagyár feléÚjpalota, Szentmihályi út feléÚjpalota, Szentmihályi út vá. – Erdőkerülő utca – Zsókavár utca – Nyírpalota út – Páskomliget utca – Bánkút utca – Szentmihályi út – Szőcs Áron utca – Hubay Jenő tér – felüljáró – Árpád út – Váci út – Fóti út – Újpest, Cérnagyár vá.Újpest, Cérnagyár vá. – Fóti út – Megyeri út – Váci út – Árpád út – felüljáró – Hubay Jenő tér – Szőcs Áron utca – Szentmihályi út – Bánkút utca – Páskomliget utca – Nyírpalota út – Zsókavár utca – Erdőkerülő utca – Újpalota, Szentmihályi út vá.

Megállóhelyei Az átszállás kapcsolatok között a jelzésű betétjárat nincsen feltüntetve, amely Újpalota, Szentmihályi út és Újpest-Városkapu között közlekedett.

!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnése előtt (2008 nyarán) |- |0||Újpalota, Szentmihályi útvégállomás||31 |align=left| |- |1||Erdőkerülő utca 28. (↓)Erdőkerülő utca 27. (↑)||30 |align=left| |- |2||Zsókavár utca (↓)Erdőkerülő utca (↑)||29 |align=left| |- |2||Nyírpalota út (↓)Zsókavár utca (↑)||27 |align=left| |- |4||Páskomliget utca (↓)Nyírpalota út (↑)||26 |align=left| |- |5||Sárfű utca||25 |align=left| |- |6||Bánkút utca (↓)Páskomliget utca (↑)||24 |align=left| |- |7||Rákospalotai köztemető||22 |align=left| |- |9||Fazekas sor (↓)Bezerédj Pál utca (↑)||20 |align=left| |- |∫||Szentmihályi út||20 |align=left| |- |11||Beller Imre utca||17 |align=left| |- |13||Hubay Jenő tér||∫ |align=left| |- |15||Árpád Kórház||14 |align=left| |- |17||Árpád üzletház||13 |align=left| |- |19||Újpest-Központ||12 |align=left|

|20||Váci út (↓)Árpád út (↑)||10 |align=left| |- |22||Károlyi István utca||7 |align=left| |- |23||Zsilip utca||6 |align=left| |- |25||Megyeri út (↓)Tímár utca (↑)||5 |align=left| |- |26||Tungsram||∫ |align=left| |- |∫||Újpesti Stadion||3 |align=left| |- |∫||Aschner Lipót tér||1 |align=left| |- |29||Újpest, Cérnagyárvégállomás||0 |align=left|

Jegyzetek

Források

Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai