A Hadakozó fejedelemségek kora (i. e. 453/403–i. e. 221) a -dinasztia második felének, az ún. Keleti -kornak az utolsó időszaka, amikorra a királyi ház már minden hatalmát elvesztette, s a kínai területek felett hét nagyobb állam, , , , Han, , és osztozott. A korszak kezdetét az jelentette, amikor i. e. 453-ban a megelőző időszak, a Tavasz és ősz korszak legerősebb fejedelemsége, három részre, Han, és fejedelemségekre szakadt. A három új állam létrejöttét i. e. 403-ban szentesítette a -házi király. A Hadakozó fejedelemségek korát az államok közötti állandó háborúk, illetve az államokon belüli centralizációs és reformkísérletek jellemezték. Ez a kor volt a kínai politikai filozófia aranykora. Az i. e. 3. század elejére három állam emelkedett ki a többi közül: , és . Végül az északnyugati nek sikerült legyőznie valamennyi riválisát, és i. e. 221-ben egyesítenie egész Kínát, és -dinasztia néven megteremtette az egységes kínai császárságot.

Elnevezése

A Keleti- vagy Kései -kor, vagyis az i. e. 770-től i. e. 221-ig terjedő időszak két részre osztott korszakát, a Tavasz és ősz korszaka ( 春秋時代), valamint a Hadakozó fejedelemségek kora ( 戰國時代) is utólag egy-egy történeti műről kapta a nevét, mivel mindkét mű az adott korszak történetét dolgozza fel. A magyarul A hadakozó fejedelemségek politikája vagy A hadakozó fejedelemségek intrikái ( 《戰國策》) címen fordított,A műnek egyelőre nem létezik magyar fordítása, így a kínai történelemmel, irodalommal kapcsolatos magyar nyelvű könyvek, tanulmányok hivatkozásaiban általában a két fent említett forma valamelyike jelenik meg. A magyar nyelvű sinológia szakirodalom meglehetős egységet mutat abban, hogy a 戰國 kifejezést „hadakozó fejedelemségek” alakban használandó. A bevetett és általánosan követett gyakorlat szerint a korszak megnevezése: Hadakozó fejedelemségek kora. az i. e. 209-ben összeállított művet Tsien Tsuen-hsuin ( 錢存訓) a következőképpen jellemzi:

Története thumb|300px|right|Az államok térhódítása és átrendeződése a Hadakozó fejedelemségek idején”MDBG”, Sökord: 战国策

A Tavasz és ősz korszakban öt fejedelemség emelkedett ki a többi közül. Ezek közül az egyik, a központi fekvésű 晉 i. e. 453-ban három részre szakadt, mindháromban a ben korábban uralkodó dinasztia egy-egy főembere alakított saját uralkodóházat. Ezzel a jelentősebb fejedelemségek száma hétre emelkedett. A szakadást i. e. 403-ban az ekkor már valós hatalommal nem rendelkező király is elismerte, innentől szokás számítani az új korszak, a Hadakozó fejedelemségek () időszakának kezdetét.

Ebben a korszakban, miután a -ház teljes eljelentéktelenedése nyilvánvalóvá vált, az államok közötti küzdelem még élesebb lett és új dimenziókat öltött. Már nem csak az országhatárok kiterjesztéséért, a minél nagyobb befolyásért harcoltak a fejedelemségek, hanem nyíltan vállalták az új célt, a többi állam megsemmisítését, a kínai világ egyesítését. A fejedelmek sorban felvették az eddig csak a -ház által használt , „király” címet, ezzel is jelezve, hogy immár az egész birodalomra igényt tartanak.

A harc általánossá válását elősegítette a vas, a „demokratikus” fém elterjedése. Kína ugyanis a Keleti -korban lépett be a vaskorba. Vasból, a drágább bronzzal szemben, mezőgazdasági szerszámok is készültek, ami elősegítette a termelés hatékonyságának növekedését. Az új fém jelentősége a harcászatban még nagyobb volt: lehetővé tette, hogy a korábbi, arisztokratikus, költséges harci szekerekre épülő hadakozást felváltsa az olcsó vasfegyverekkel ellátott tömeghadseregek háborúja.

Az évszázados harcok folyamán az i. e. 3. századra végül három állam emelkedett ki: a déli 楚,, az északkeleti 齊 és az északnyugati 秦. A végső harc végül e három fejedelemség között zajlott, amely végül győzelmével zárult.

A hegemóniáért folytatott küzdelem két síkon folyt. A külpolitika területén megélénkült a diplomácia, szövetségek köttettek és bontattak fel, háború háborút követett. A lehető legsikeresebb szövetségi rendszer létrehozására, s ezzel a birodalom egyesítésére két elképzelés létezett. Az egyiket, a „horizontális szövetség” elvét próbálta elfogadtatni: ennek alapján keleten államra támaszkodva állammal szemben próbált tengelyt létrehozni. A másik, a „vertikális szövetség” terve államban született: ez kirekesztésével, és körül hozott volna létre erős államcsoportot a kisebb fejedelemségek részvételével. Ebből látszik, hogy valójában két ország állt egymással szemben: és , s mindkettő államot próbálta megnyerni a terveihez.

A másik jelentősebb terület, ahol az egyesítési harc zajlott, az egyes államok bel- és gazdaságpolitikája volt. A hadakozás ugyanis nemcsak a harcmezőkön folyt. Azért, hogy a lehető legerősebb hadsereget tudják kiállítani, a fejedelemségek igyekeztek mindent alárendelni a katonaság fejlesztésének és ellátásának. Ehhez meg kellett találni a kormányzás, az erőforrások összpontosításának leghatékonyabb módjait. Az egyes államok sorra léptették életbe a különböző reformokat, s mint a történelem megmutatta, a legsikeresebb belső intézkedéseket végrehajtó állam lett az, amelyik az évszázados véres harcban végül felülkerekedett. A reformokhoz új eszmékre és képzett kormányzati szakemberekre volt szükség – ezeket biztosították a különböző filozófiai iskolák, elsősorban az i. e. 4. században megjelent legizmus. Ennek következtében a korszakra jellemző változás a hivatásos tisztviselők megjelenése a kormányzatban és a városok fontosságának megnövekedése, mivel a közigazgatási központok idekerültek, továbbá a polgárság kialakulása.

thumb|left|upright=2|A Hadakozó fejedelemségek korának államai i. e. 350 körül.                       -dinasztia 

Megjegyzések

Hivatkozások

Források

Magyarul Ecsedy Ildikó: Ex Oriente Lux. Bevezetés a régi Kína társadalmának és kultúrájának történetébe. Tanulmányok Kínáról Európa Ókorában. Miskolc, Miskolci Bölcsész Egyesület. 1992. Jacques Gernet: A kínai civilizáció története. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. Henri Maspero: Az ókori Kína. Fordította: Csongor Barnabás. Budapest: Gondolat Kiadó, 1978. Salát Gergely: „Történeti áttekintés”. In Kósa Gábor - Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. pp. 10–31. Szun Pin: A háború művészete (ford., jegyz.: Tokaji Zsolt). Szukits Könyvkiadó, Pécs 2003.

Idegen nyelven Tsien, Tsuen-hsuin 錢存訓: "Chan kuo ts'e 戰國策". In Michael Loewe (szerk.). Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide. The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California. pp. 1–11.

További információk

Kategória:Kína történelme Kategória:Kínai ókor Kategória:Ókori államok