Panajótisz Tahcídisz, (Návplio, 1991. február 15. –) válogatott görög labdarúgó, 2023 óta a CFR Cluj játékosa. Posztját tekintve védekező középpályás.

Pályafutása Klubcsapatban 2007 és 2010 között az AÉK labdarúgója volt, ahol 2009-ben görögkupa-döntős volt a csapattal.

2010 és 2021 között a pályafutása jelentős részét Olaszországban töltötte, de szinte évente új csapatban játszott és többször is kölcsönjátékos volt egy másik klubban. 2010 és 2012 között a Genoa játékosa volt, de bajnoki mérkőzésen sohasem szerepelt a csapatban. 2010–11-ben az AC Cesena, 2011-ben az US Grosseto, 2011–12-ben a Hellas Verona együttesében volt kölcsönjátékos. 2012–13-ban az AS Roma, 2013–14-ben a Catania játékosa volt, de közben 2014-ben kölcsönben a Torino csapatában szerepelt.

2014 és 2016 között ismét a Genoa labdarúgója volt. 2014–15-ben kölcsönben újra a Hellas Verona csapatában szerepelt. 2016–17-ben a Torino játékosa lett, de kölcsönben a Cagliariban játszott.

A 2017–18-as szezonban visszatért Görögországba, és az Olimbiakósz játékosa lett. 2018–19-ben az angol Nottingham Forest szerződtette, de 2019 januárjában kölcsön adta az olasz US Lecce csapatának, ahova nyáron le is szerződött és 2021-ig az olasz csapat játékosa maradt.

2021–22-ben a szaúdi el-Fajhá labdarúgója volt. 2022 óta az egyesült arab emírségekbeli Khor Fakkan játékosa. 2023. július 1-jén a román CFR Cluj szerződtette.BUN VENIT, PANAGIOTIS TACHTSIDIS!

A válogatottban 2012 és 2018 között 25 alkalommal szerepelt a görög válogatottban és egy gólt szerzett. Tagja volt a 2014-es brazíliai világbajnokságon részt vevő csapatnak. Egyetlen válogatottbeli gólját 2015. október 11-én szerezte a Magyarország elleni Eb-selejtező-mérkőzésen Pireuszban, ahol 4–3-as görög győzelem született.

Sikerei, díjai AÉK Görög kupa döntős: 2009

Jegyzetek

Források

Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Görög labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az AEK Athén labdarúgói Kategória:A Genoa labdarúgói Kategória:Az AC Cesena labdarúgói Kategória:A Grosseto labdarúgói Kategória:A Hellas Verona labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A Catania labdarúgói Kategória:A Torino labdarúgói Kategória:A Cagliari labdarúgói Kategória:Az Olimbiakósz labdarúgói Kategória:A Nottingham Forest labdarúgói Kategória:A Lecce labdarúgói Kategória:Az el-Fajhá labdarúgói Kategória:A CFR Cluj labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói