Steiner Endre (Budapest, 1901. június 27. – Budapest, 1944. december 29.) magyar sakkozó, kétszeres sakkolimpiai bajnok hivatalos olimpián és két aranyérmet szerzett nemhivatalos sakkolimpiákon. Az 1920–30-as évek egyik legeredményesebb versenyzője.

Élete és sakkpályafutása Négy gyermekes zsidó családban született. Apja Steiner Bernát matematikatanár, anyja Schwartz Cecilia. Testvérei közül Lajos is sakkolimpiai bajnok volt, de apja is erős játékosnak számított. 1907-ben a Székesfehérváron rendezett nemzeti tornán legyőzte a fiatal Réti Richárdot, és a későbbi győztes Forgács Leót is.

A numerus clausus miatt Magyarországon nem járhatott egyetemre, ezért Berlinben kezdte meg tanulmányait, amit azonban abbahagyott, és az Angol-Magyar Bank hivatalnoka lett. Később önálló szűcsiparos lett, saját üzlettel és műhellyel.

15 éves korában lett a Budapesti Sakk-kör tagja, majd az Újpesti Sakk-körben játszott. 1921-ben, ugyan a mezőny végén végzett a budapesti nemzetközi versenyen, de legyőzte a 15 évvel későbbi világbajnokot Max Euwét. Ezen a versenyen éppen ellene alkalmazta először Aljechin az Aljechin-védelmet, az 1.e4 nyitólépésre húzott 1. ..Hf6-ot.A Steiner E.-Aljechin játszma online lejátszható formában

Egy sor változatot dolgozott ki világos részére a Francia védelemben és a Caro–Kann-védelemben, felélesztve a c4-es támadást, sötéttel a szicíliai védelmet gazdagította néhány gondolattal. Az ő találmánya a nimzoindiai védelemben a sötét futó a6-ra fejlesztésének rendszere, mellyel igen sok sikert ért el.

Budapest ostromakor munkaszolgálatosként gránáttalálat okozta halálát.

Játékereje A Chessmetrics historikus pontszámításai szerint a legmagasabb Élő-pontszáma 2644 volt 1939 augusztusban, amellyel akkor 16. volt a világranglistán. A világranglistán a legelőkelőbb helyezése a 16. volt, amelyet 1939 júliusban és augusztusban tartott. A legmagasabb egyénileg teljesített performance-értéke 2685 volt, amelyet 1936-ban a Budapesten rendezett nemzetközi versenyen ért el.

Olimpiai szereplései 1924 és 1937 között öt hivatalos és három nem hivatalos sakkolimpián vett részt magyar színekben, amelyeken 108 partit játszott és 70 pontot szerzett. Összesen csapatban a hivatalos olimpiákon 2 arany és 2 ezüst, a nem hivatalos olimpiákon 2 arany és 1 ezüstérmet szerzett, egyéniben egy 1 ezüstérmet nyert.

+ Olimpiai szerepléseiÉvOlimpiaHelyszínTáblaGyőzelemVereségDöntetlen%HelyezésegyéniHelyezéscsapat 1924 Első nemhivatalos sakkolimpiaOlimpBase: Sakkolimpia Párízs, 1924 Párizs () 3. 6 4 3 57.7 17 20px|Ezüstérem 1926 Második nemhivatalos sakkolimpia[ http://www.olimpbase.org/1926x/1926in.html#hun OlimpBase: Sakkolimpia Budapest, 1926] Budapest () 1. 0 0 1 50 20px|Aranyérem 1927 1. sakkolimpiaOlimpBase: 1. Sakkolimpia London, 1927, Magyarország London () 6 2 5 65.4 10. 20px|Aranyérem 1928 2. sakkolimpiaOlimpBase: 2. Sakkolimpia Hága, 1928, Magyarország Hága () 2 10 3 3 71.9 4. 20px|Aranyérem 1930 3. sakkolimpiaOlimpBase: 3. Sakkolimpia Hamburg, 1930, Magyarország Hamburg () 7 2 5 67.9 20. 20px|Ezüstérem 1931 4. sakkolimpiaOlimpBase: 4. SakkOlimpia Prága, 1931, Magyarország Prága () 1. 6 7 3 43.3 12. 10. 1936 Harmadik nemhivatalos sakkolimpiaOlimpBase: Nemhivatalos sakkolimpia München, 1936, Magyarország München () 3. 11 6 1 63.9 20px|Aranyérem 1937 7. sakkolimpiaOlimpBase: 7. Sakkolimpia Stockholm, 1937, Magyarország Stockholm () 3 12 1 5 80.6 20px|Ezüstérem 20px|Ezüstérem

Olimpiai eredményeinek emlékét a világon egyedülállő sakkolimpiai emlékmű is őrzi Pakson.

Kiemelkedő versenyeredményei Egyike volt a legtöbbet versenyző mestereinknek, a budapesti versenyek szinte állandó résztvevője, amelyeken csaknem mindig díjazott lett. 1. helyezés: Budapest, Budai Sakk Kör fiatalok versenye (1917) 1. helyezés: Újpest, II. Augusztiny-emlékverseny (1917) 1. helyezés: Budapest, Budai Sakk Kör versenye (1918) 2. helyezés: Kassa, főtorna (1918) 1. helyezés: Budapest, cselverseny (1919) 3. helyezés: Budapest, amatőrbajnokság (1920) 2. helyezés: Gyula, I. Erkel-emlékverseny (1921) 3-4. helyezés: Budapest, nemzeti mesterverseny (magyar bajnokság) (1922) 1. helyezés: Pöstyén, főtorna (1922) 3. helyezés: London, A-főtorna (1922) 3. helyezés: Portsmouth, A-főtorna (1923) 1. helyezés: Budapest, a Budai Sakkozó Társaság versenye (1923) 1. helyezés: Budapest, a Budai Sakk Kör versenye (1924) 1-2. helyezés: Budapest, a Budai Sakk Kör versenye (1925) 1-3. helyezés: Hastings, nemzetközi mesterverseny (1924/25) 1. helyezés: Budapest, Budapesti-védelem verseny (1926) 2-3. helyezés: Budapest, a Budai Sakk Kör versenye (1926) 2-4. helyezés: Budapest, nemzeti mesterverseny (magyar bajnokság) (1928) 2. helyezés: Trencsénfürdő, nemzetközi mesterverseny (1928) 3-4. helyezés: Budapest, a Budai Sakk Kör versenye (1929) 3. helyezés: Budapest, nemzeti mesterverseny (1932) 1. helyezés: Kecskemét (1933) 4. helyezés: Budapest, nemzeti mesterverseny (Maróczy tiszteleti verseny) (1934) 3. helyezés: Budapest, Kempelen-emlékverseny (1935) 2. helyezés: Budapest, Barász-emlékverseny (1936) 3. helyezés: Budapest, nemzeti mesterverseny (1936) 2-3. helyezés: Budapest, Merényi-emlékverseny (1937) 6. helyezés: Kemeri, nemzetközi nagymesterverseny (1937) (legrangosabb versenye, kiváló eredménnyel) 2. helyezés: Budapest, Maróczy tiszteleti verseny, B-csoport

Jegyzetek

Források – a versenyeredmények egy része – a versenyeredmények egy része, valamint a performance adatok

További információk Magyar sakktörténet 2. kötet, Sport, Budapest, 1977. (össz. kiadás), (2. kötet) Steiner Endre Steiner Endre, Steiner Lajos az olimpikon testvérek (A húguk, Steiner (Döme) Piroska visszaemlékezése) Földeák Árpád: 12 sakkolimpia, Budapest, 1958.

Játszmái a 365chess.com-on Шахматный словарь / гл. ред. Л. Я. Абрамов; сост. Г. М. Гейлер. — М.: Физкультура и спорт, 1964. — С. 213—214. — 120 000 экз. Шахматы : энциклопедический словарь / гл. ред. А. Е. Карпов. — М.: Советская энциклопедия, 1990. — С. 53. — 100 000 экз. —

Kategória:Magyar sakkozók Kategória:Magyar sakkolimpiai bajnokok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Meggyilkolt sportolók, edzők Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:Budapest ostromának áldozatai