Leonard Buczkowski (Varsó, 1900. augusztus 5. – Varsó, 1967. február 19.) lengyel színész, filmrendező, forgatókönyvíró.

Életpályája A lengyel–szovjet háborúban (1919–1921) pilóta volt a Pilsudski-féle hadseregben. Leszerelése után 1921-ben színésznek szerződött a fővárosi Független Színházhoz. Stanisław Wysocki filmstúdiójában tanult. 1922-ben mint színész került kapcsolatba a filmmel. 1922–1927 között segédrendező és dokumentumfilm-alkotó volt a Kinostudio cégnél. Számos híradót is forgatott. 1928-ban készítette első önálló, nagyobb lélegzetű alkotását, és ettől kezdve mint filmrendező-forgatókönyvíró működött. 1928–1966 között 22 film rendezője volt.

Munkássága Nevéhez fűződött a felszabadulás utáni első jelentős produkció, az Ének a viharban (1947), amely az ellenállás korát idézte érzelemgazdagon, az akkor divatos dalok tükrében. Mulatságos vígjátéka volt a Kincs (1949). A moszkvai fesztiválon kitüntették A Sas tengeralattjáró (1959) című filmjét.

bélyegkép|jobbra|200px|Leonard Buczkowski sírja

Filmjei Filmrendezőként Bolondok (Szaleńcy) (1928) A csillagok százada (Gwiaździsta eskadra) (1930) A balti rapszódia (Rapsodia Bałtyku) (1935) A rettenetes udvar (Straszny dwór) (1936) A hűség folyója (Wierna rzeka) (1936) Florian (1938) Wilczur professzor végrendelete (Testament profesora Wilczura) (1942) Ének a viharban/Betiltott dalok (Zakazane piosenki) (1947) Kincs (Skarb) (1949) Az első start (Pierwszy start) (1951) Kaland Marienstadtban (Przygoda na Mariensztacie) (1954) Megszakított repülés (Przerwany lot) (1964) Forgatókönyvíróként L. 23-as akna (Szyb L-23) (1932) (filmrendező is) Fehér néger (Biały Murzyn) (1939) (filmrendező is) Lódz 1939-1945 (1945) (filmrendező is) Mares pilóta ügye (Sprawa pilota Maresza) (1956) (filmrendező is) Esős július (Deszczowy lipiec) (1958) (filmrendező is) A Sas tengeralattjáró (Orzeł) (1959) (filmrendező is) Az elmúlt idő (Czas przeszły) (1961) (filmrendező is) A bakfis (Smarkula) (1963) (filmrendező is) Mária és Napóleon (Marysia i Napoleon) (1966) (filmrendező is)

Fordítás

Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 158. old.

További információk Szabadbölcsészet A lengyel film - Fejezetek a filmtörténetből

Kategória:Lengyel filmrendezők Kategória:Lengyel forgatókönyvírók Kategória:Varsóiak Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1967-ben elhunyt személyek