Anna Calvi brit énekesnő, gitáros, dalszerző.

Élete és pályafutása Olasz apa és angol anya gyermeke. Az olasz apa befolyása alatt korán megismerkedett a legkülönbözőbb zenei műfajokkal. Captain Beefheart, a Rolling Stones és Maria Callas is a kedvenceivé váltak. Korán értette a klasszikus zenét is. Hatéves korában hegedülni, nyolcéves korában gitározni kezdett. Ekkoriban már nagy hatással volt rá Ravel, Debussy, Gesualdo és Olivier Messiaen is. Tizenhárom évesen Django Reinhardt, és Jimmy Hendrix hatott rá erősen.

Az iskolái után a képzőművészet iránt is vonzalmat érzett, de aztán inkább a zene felé fordult. A University of Southampton-ban tanult zenét, Édith Piaf és Nina Simone énekmódján trenírozva kereste saját hangját.

Alapított néhány zenekart, melyek közül a Cheap Hotellel egy dalt ki is adtak.

2011-ben jelent meg első saját lemeze, ami egyszerűen a nevét viselte. A lemez több európai országban jelentős sikert aratott és az énekesnőt ismertté tette.

Diszkográfia

Anna Margaret Michelle Calvi neve alatt 2025 évig 80 szerzemény jegyeztek be a szerzői jogi adatbázisba. Ez a szám nyilván sokasodni fog az évek során. Néhány az említettek közül Whyne Shanklin–Jim Anderson (adaptálás): Jezabel

Anna Calvi–Daniel Maiden-Wood (dob, ütősök): Moulinette T-905.686.084-5

Anna Calvi–Pritpal Singh Soor: Blackout ISWC T-905.686.067-4 Anna Calvi–Pritpal Singh Soor: Suzanne and I T-905.686.074-3 Anna Calvi–Pritpal Singh Soor: Desire T-905.686.072-1

Anna Calvi–Pritpal Singh Soor: First we kiss T-905.686.076-5

Anna Calvi: Eliza T-912.957.312-2

Anna Calvi: Cry T-912.957.314-4 Anna Calvi: Kiss to your twin T-912.957.310-0 Anna Calvi–Marianna Faithful: Falling back T-915.392.706-1 Anna Calvi: Endless world T-913.698.699-7 Anna Calvi–Nicolas Launay: Miquelon T-318.400.929-4 Anna Calvi–Nicolas Launay: The road to hell T-318.817.479-6

Anna Calvi: 1970's wind T-913.698.700-3

Nicolas Launay–Anna Calvi: The eleventh hour -318.400.937-4 Anna Calvi: Suddenly T-912.957.311-1 Nicolas Launay–Anna Calvi: Arthur T-318.400.940-9 Nicolas Launay–Anna Calvi: The Sanatorium T-318.400.945-4

Anna Calvi: Piece by piece T-912.957.313-3

Stúdióalbumok

Anna Calvi (Domino, 2011) One Breath (Domino, 2013) Hunter (Domino, 2018) Hunted (Domino, 2020)

Középlemez Strange Weather; 2014

Kislemez Jezebel / Moulinette; 2010 Blackout / Surrender; 2011 Suzanne and I" / "Baby It's You; 2011 Jezebel (francia verzió) / Wolf Like Me; 2012 Eliza / A Kiss To Your Twin; 2013 Endless World / 1970s Wind; 2013 Suddenly / Fire; 2013 Piece by Piece; 2014

Díjak és jelölések Év Szervezet Jelölt mű Díj Eredmény2010BBC Sound of 2011Anna CalviSound of 2011Jelölés2011Mercury PrizeAnna CalviBest Album Jelölés2011UK Festival AwardsAnna CalviBest Breakthrough Artist Jelölés2011European Festivals AwardsAnna CalviNewcomer of The Year Jelölés2012Eurosonic NoorderslagAnna CalviEuropean Border Breakers Award (UK) Elnyert2012The GuardianAnna CalviFirst Album Award Jelölés2012Brit AwardsAnna CalviBritish Breakthrough Act Jelölés2012European Festivals AwardsAnna CalviNewcomer of The Year Jelölés

Jegyzetek

További információk

Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Brit énekesnők Kategória:Brit gitárosok