Krecsányi Ignác (Margitta, 1844. március 31. – Budapest, 1923. december 13.) színész, színigazgató. Nővére Krecsányi Sarolta operett-énekesnő, húga Krecsányi Katalin színművésznő, énekesnő, színigazgató, öccse Krecsányi Kálmán budapesti rendőrfőkapitány-helyettes, nevelt leánya Krecsányi Veron színésznő.
Élete Krecsányi Ignác 1844. március 31-én született, Margittán. Színészi pályáját 1863-ban a Budai Népszínházban, Molnár Györgynél kezdte. 1868-1873 között az Athenaeum Nyomdánál mint korrektor és revizor dolgozott.
1873-ban lett színigazgató. Nemzetiségi és kétnyelvű városokban játszott, főbb állomásai Pozsony, Fiume, Kassa, Temesvár, Debrecen, Arad és Buda voltak; főleg a Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján és a Délvidéken.
1875-ben feleségül vette Kiss Veront, (Arad, 1855. szeptember 8. – Budapest, 1936. november 15.) aki népszínmű-énekesnő volt, és 1873-tól szerepelt Krecsányi Ignácnál és 1883-ban Budán, a Krisztinavárosi Színkörben tartotta az első sikeres nyári évadot.
Rátermett direktor volt, kitűnő érzékkel rendelkezett, felkarolta és szerződtette a fiatal tehetségeket. thumb|265px|A család sírja a Fiumei úti sírkertben (9/2-1-39/40) Az ő társulatánál kezdett Somló Sándor, Beregi Oszkár, Medgyaszay Vilma, Környey Béla is; Anday Blanka egy időben ugyancsak az ő társulatát erősítette. Shakespeare-től Ibsenig és Hauptmannig, klasszikus és modern szerzők egyaránt szerepeltek műsorában, repertoárjába tartozott nemcsak a Bánk Bán, de Az ember tragédiája is. Különösen nevezetes volt 1903-ban Gorkij: Éjjeli menedékhely című drámájának ősbemutatója a Budai Színkörben.
Operaelőadásokat is rendszeresen tartott, Wagner műveit (Tannhäuser, Lohengrin, A bolygó hollandi) vidéken ő mutatta be először.
1914-ben fejezte be elismert, sikeres pályáját, Budapesten, 1923. december 13-án érte a halál. Végső nyugalomra a Németvölgyi temetőben lévő családi sírboltba helyezték.Gyászjelentése. — OSZK. Pannon Digitális Egyesített Archívum Az 1960-as évek elején az akkor Kerepesi úti temetőbe a 9/2. és a 34/2. számú parcellába átkerült néhány sír a Németvölgyi temetőből,Tóth Vilmos (a bevezető tanulmányt írta, az adattárat, a mutatókat és a szemelvényeket összeállította): A Kerepesi úti temető. I. A Kerepesi úti temető másfél évszázada In: Budapesti Negyed 24. (1999. nyár) 106. oldal így a Krecsányi család sírboltja is.Tóth Vilmos: Ércnél maradandóbb. A Krecsányi család sírboltja. In:Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. január 17.
Főbb szerepei Rákóczi (Szigligeti Ede: II. Rákóczi Ferenc fogsága) Iskarioth (Váradi A.) Dózsa (Jókai Mór), Viola (Szigeti J.)
Főbb munkái A magyar színészet térfoglalása Budán 1883-ban (Temesvár, 1910) Régi dolgok – régi színészetről (Temesvár, 1914)
Működési adatok 1864: Szilágyi Béla társulatánál 1865: Latabár Endre társulatánál 1866: Sátoraljaújhely, Miskolc 1867: Budai Népszínház 1868: Aradi Gerő társulatánál
Igazgatóként 1873: Kecskemét 1874: Szatmár 1875: Máramaros 1876: Miskolc 1877–1879: Szabadka 1879–1881: Kassa 1881–1885: Debrecen 1885–1888: Arad, Nagyvárad 1888–1899: Temesvár, Pozsony, Buda 1899–1902: Szeged, Hódmezővásárhely, Fiume 1902–1914: Temesvár, Buda
Galéria
Jegyzetek
Források
További információk Milena Cesnaková-Michalcová: Geschichte des deutschsprachigen Theaters in der Slowakei , Bausteine zur Slavischen Philologie und Kulturgeschichte, Böhlau Verlag Köln, Weimar, Bécs – 1997
Kategória:Magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:1844-ben született személyek Kategória:1923-ban elhunyt személyek Kategória:Margittaiak Kategória:A megszűnt Németvölgyi temetőben eltemetett személyek