Ez a lista Csehország eredményeit mutatja be a labdarúgó-világbajnokságokon. Ezek között szerepelnek a csehszlovák csapat eredményei is, mivel ezt a FIFA a mai Csehország elődállamának ismerte el.
Csehszlovákia a világbajnokságok történetének sikeresebb csapatai közé tartozik, kétszer is második helyen végzett. Először 1934-ben, egyszer pedig 1962-ben. 1930 és 1994 között 13 versenyre neveztek be, melyből 8-ra ki is jutottak. Két további világbajnokságon nem adták le a jelentkezésüket.
Csehszlovákia politikai felbomlása, Csehország és Szlovákia megalakulása óta az utódállam már nem ennyire sikeres. Az öt világbajnokságból egyre sikerült kijutnia (2006-ban), de akkor sem jutott túl a selejtezőkön.
A világbajnokságok történetében a legtöbbször Brazíliával mérkőzött meg. A két ország ötször játszott, ezalatt a csehek (mindig mint Csehszlovákia része) egyszer sem győzött. Háromszor vereséget szenvedett, kétszer pedig döntetlen lett az eredmény. Két másik csapattal találkozott sokszor a válogatott, (Nyugat)-Németországgal és Olaszországgal is három három mérkőzést játszottak. A németek ellen egy nyereség, egy döntetlen és egy vesztes mérkőzés a mérlegük, míg az olaszok ellen mindig veszítettek.
Eredmények
Csehszlovákiaként Bajnok Második helyezett Harmadik helyezett ÉvFordulóPozícióGPGYDVGKGL 1930Nem vett részt------- 1934Döntő2430196 1938Nyolcaddöntő5311153 1950Nem vett részt------- 1954Csoportkör14200207 1958Csoportkör9411296 1962Döntő2631277 1966Nem jutott ki------- 1970Csoportkör 115300327 1974Nem jutott ki------- 1978Nem jutott ki------- 1982Csoportkör19302124 1986Nem jutott ki------- 1990Elődöntő65302105 1994Nem jutott ki-------Összesen8/152 döntő30115144445
Csehországként FIFA World Cup recordÉvFordulóHelyezésJGYDVGKGK 1998Nem jutott ki |- | 2002 |- | 2006 |Csoportkör |20. |3 |1 |0 |2 |3 |4 |- | 2010 |rowspan=2 colspan=8|Nem jutott ki'' 2014 2018Még nem dőlt el 2022Összesen1/5310234
Mérkőzésenként Csehszlovákiaként ÉvFordulóEllenfélGólokGóllövők1934Csoportkör2–1Puč, NejedlýNegyeddöntő3–2Svoboda, Sobotka, NejedlýElődöntő3–1Nejedlý (3)Döntő1–2 (hosszabbításban)Puč19381. Kör3–0 (hosszabbításban)Košťálek, NejedlýNegyeddöntő1–1 (hosszabbításban)NejedlýNegyeddöntő (megismételt1–2Kopecký19543. csoport0–23. csoport0–519581. csoport0–11. csoport2–2Dvořák, Zikán1. csoport6–1Dvořák, Zikán (2), Feureisl, Hovorka (2)1962C csoport1–0ŠtibrányiC csoport0–0C csoport1–3MašekNegyeddöntő1–0SchererElődöntő3–1Kadraba, Scherer (2)Döntő1–3Masopust19703. csoport1–4Petráš3. csoport1–2Petráš3. csoport1–019824. csoport1–1Panenka4. csoport0–24. csoport1–1Panenka1990A csoport5–1Skuhravý (2), Bílek, Hašek, LuhovýA csoport1–0BílekA csoport0–2Nyolcaddöntő4–1Skuhravý (3), KubíkNegyeddöntő0–1
Csehországként ÉvFordulóEllenfélGólokGóllövők2006E csoport3–0Koller, Rosický (2)E csoport0–2E csoport0–2
Góllövő ranglista thumb|left|150px|Oldřich Nejedlý volt Csehszlovákia, Csehország legjobb góllövője a világbajnokságokon SzámNévGólokVilágbajnokság1Oldřich Nejedlý71934 és 19382Tomáš Skuhravý519903Zdeněk Zikán31958Adolf Scherer319625Antonín Puč21934Milan Dvořák21958Václav Hovorka21958Ladislav Petráš21970Antonín Panenka21982Michal Bílek21990Tomáš Rosický22006
Jegyzetek
Külső hivatkozások Csehország honlapja a FIFA-nál Világbajnoki statisztikák
Kategória:Cseh labdarúgás