A Kunkori és a Kandúrvarázsló 1980-ban bemutatott magyar bábfilm, amelyet a Magyar Televízió készített. A báb-játékfilm rendezője Hollós László. A forgatókönyvet Tarbay Ede írta, a zenéjét Váry Ferenc szerezte. Magyarországon 1980. december 27-én vetítették le a televízióban.
Cselekmény Bogumil – szolgája, Démusz tanácsára – elhatározza, hogy visszaszerzi régi nevét, melyet már sokak elfelejtettek. A kandúrtól ugyanis, már nem fél senki, és neve csak a gyermekek megijesztésére szolgál.
Kunkori három testvérével és Titinke nénivel él egy kunyhóban. Bár főhősünk jó magaviseletű gyerek, Kalimpász, az egyik fivére rendszeresen bajba sodorja.
Makk anyó, az erdő jóságos tündére nagy hatalmú varázslónő, aki varázskönyve és az Igazság Varázsüvege segítségével segíti az erdő lakosait. Kunkori névnapjára is ellátogat, ahol a Mekegi bácsinak (fotós) álcázott Bogumil is jelen van. Makk anyónak sikerül lelepleznie a váratlan vendéget, aki nyakába kapva lábait, elmenekül a helyszínről. Felismerve a varázskönyv és a varázsüveg erejét, úgy dönt, hogy megszerzi a nagy erejű tárgyakat. Terve sikeresen végződik, Kalimpász rosszalkodásának köszönhetően aki Kukutyin és Kalimpász segítségével ellopja a tündér varázskönyvét és egy odvas fába rejtik azt. Miután kiderül az igazság, Kunkori útnak indul, hogy visszaszerezze a könyvet. A ravasz macska azonban megszerzi tőle az igazság varázsüvegét, – az egyetlen fegyvert amit magával vitt – így hatalma megkérdőjelezhetetlenné válik. Ennek ellenére a bátor vaddisznó tovább megy és eléri a gonosz varázsló házát. Bogumil megpróbálja átváltoztatni Kunkorit, ám az Igazság Varázsüvege igazságot tesz, így megmenti a főszereplőt. Kunkori ezek után visszaveszi az ellopott tárgyakat és Bogumilt büntetésből megátkozza. Az átok átválzoztatja a kandúrt egérré, ha „rosszban sántikál".
Kunkori ezek után visszatér a családjához és megünneplik a hőst aki legyőzte a rettegett kandúrvarázslót és visszavette a varázseszközöket Bogumiltól.
Alkotók Rendezte: Hollós László Írta: Tarbay Ede Dramaturg: Békés József Zenéjét szerezte: Váry Ferenc Operatőr: Kaplony Miklós Kameraman: Katona Béla, Király Sándor, Urbanics Lajos Hangmérnök: Szádeczky László Grafikus: Burger Ferenc Vágó: Zelencsuk György Képellenőr: Papp József Bábtervező: Koch Aurél Bábkészítő: Maly Róbert Díszlettervező: Fleckenstein Ágnes Díszletépítő: Polgár Béla Rögzítés vezetők: Pap András Fővilágosító: Tréfás Imre Kellék: Szabó Zsuzsa A rendező munkatársa: Gergelyffy János, Podhraczky István Rendezőasszisztens: Dékány György Felvételvezető: Burka Ignác Gyártásvezető: Koncsik László Készítette a Magyar Televízió
Szereplők Kunkori: Meixler Ildikó Bogumil: Kemény Henrik Titinke néni: Balogh Klára Makk anyó: Györkös Kató Kalimpász: Kovách Enikő Kovászka: Németh Marietta Kukutyin: Koffler Gizi Mekegi: Horváth Károly Démusz: Simándi József További szereplők hangja: Hollós János, Szilágyi Mária
További információk
Kategória:1980 filmjei Kategória:Magyar bábfilmek Kategória:Magyar családi filmek Kategória:Magyar mesefilmek Kategória:Magyar televíziós filmek