A egyfajta koreai iskolatípus, mely a 16. századtól volt jellemző Koreára a Csoszon-dinasztia idejében. Konfuciánus értékrendet közvetítő magánintézmények voltak a , ahol konfuciánus kegyhely is található volt, az elődök előtti tisztelet leróvásához. Az iskolában nem csak elméleti tudást sajátítottak el a diákok, de erkölcsi nevelést is kaptak. Ezek az intézmények a nemzeti tisztviselői vizsgára, a készítették fel a (nemesi) származású gyerekeket, és a hasonló állami iskolák, a riválisai voltak. Politikai frakciók, filozófiai iskolák találkozóhelyeként is funkcionáltak, ezért nagy befolyással bírtak a politikai életre. A -reformok (1864) után sokat bezárattak. A megmaradt közül a kilenc legjobb állapotban lévőt 2014-ben felterjesztették az UNESCO világörökségi listájára, melyek végül 2019-ben a világörökség részévé váltak.
Története thumb|250px|A az 1000 os bankjegyen Az első t 1543-ban alapította (1495–1554), egy egykori buddhista templom területén, emiatt az épületek elhelyezkedése is eltér a később megszokottól. Az iskola neve eredetileg volt, amikor azonban király hivatalosan is elismerte 1550-ben, a nevét ra változtatták. Ezt követően a hasonló magánintézmények száma megszaporodott az országban. A ok az irodalmi és politikai életben részt vevő tudós-dzsentrik találkozóhelyéül, vitaközpontjául is szolgált.
A 19. század végén, a -reformokat követően a legtöbbet bezárták közülük.
A 21. században mozgalom indult Dél-Koreában a -kultúra felelevenítéséért. , a kurátora szerint a hagyományos oktatás mellett szükség lenne a konfuciánus elvek ismételt tanítására, ellensúlyozandó a kemény, sikerorientált koreai oktatást, ami nagy terhet helyez a diákok vállára. Az országban kiegészítő tanulmányokat ajánló, még fennálló okban az oktatók szerint a fiatalok életéből kiveszőben lévő hagyományokat igyekeznek tanítani, például asztali etikettet és az idősek helyes megszólítását.
Jellemzőik A ok hasonlóképp épültek fel, de az épületek elrendezése a helyszín sajátosságaihoz igazodott, követve a geomancia (fengsuj) elveit. A fő oktatócsarnok mellett pavilonok, könyvtár, kollégiumi épületek voltak megtalálhatóak, ahol a diákokat és a tanárokat elszállásolták. Ugyancsak megtalálható volt minden ilyen iskolában valamely neves vagy fontos korábbi konfucianista tudósnak szentelt kegyhely, ahol a diákok lerótták a tiszteletüket.
Világörökség thumb|250px|Az egyik épülete 2014-ben az UNESCO kilenc t vett fel a világörökségi javaslati listára, melyek 2019-ben lettek a világörökség részei: (소수서원), , Észak- (남계서원), , Dél- (옥산서원), , Észak- (도산서원), Andong, Észak- (필암서원), , Dél- (도동서원), (병산서원), Andong (돈암서원), , Dél- (무성서원), , Észak-
Jegyzetek
Források
További információk
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Dél-Korea világörökségi helyszínei Kategória:Oktatási intézmények Kategória:Csoszon Kategória:Kulturális világörökségi helyszínek