Bíró Dezső, olykor Biró, 1897-ig BuxbaumA Belügyminisztérium 1897. évi 103016. sz. rendelete. MNL-OL 30790. mikrofilm 1030. kép 1. karton. Névváltoztatási kimutatások 1897. év 3. oldal 28. sor. (Budapest, 1880. szeptember 15. – Budapest, 1932. május 10.) könyvkötő, magyar szociáldemokrata politikus, a Népszava kiadóhivatalának vezetője.
Élete Buxbaum Miksa fűszerkereskedő és Ney Róza fia. Fiatalkorában két évig Németországban dolgozott, ahol bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Hazatérése után a könyvkötők szakszervezetének vezetőségi tagja, illetve a Könyvkötők Lapjának szerkesztője lett. 1903-tól a Népszava kiadóhivatalának vezetőjeként dolgozott. 1917-ben a berni nemzetközi szakszervezeti konferencia magyar küldöttje volt, 1918-ban az őszirózsás forradalom alatt a Népőrséget szervezte.Eredetileg a Budapesten tartózkodó katonák fosztogatásai ellen, a polgárok vagyonának védelmében jött létre 1918. november 2-án. Ám csak munkásokat (kb. 80 ezret) vettek fel, és felszerelték őket a hazatérő katonák fegyvereivel, amely azt eredményezte, hogy mivel a fővárosban sem megbízható rendőrség, sem a csendőrség nem teljesített szolgálatot, a végrehajtói hatalom egyre inkább a munkásokból álló Népőrség, s így a szociáldemokraták kezébe került. Forrás: A következő év februárjában részt vett a II. Internacionálé berni konferenciáján, a Magyarországi Tanácsköztársaság alatt a Vörös Őrséget vezető politikai népbiztos, illetve április 7-étől a Testnevelési Ügyek Direktóriumának elnöke volt. Később emigrált, s 1923-ig Bécsben élt, majd visszatért Magyarországra, és ismét a Népszava kiadóhivatalának vezetőjeként dolgozott, továbbá a sportrovat egyik cikkírója lett. 1925-ben a fővárosi törvényhatóság bizottságának tagja, majd a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. igazgatósági tagja, illetve a Magyar Labdarúgók Szövetsége alelnöke lett. 1932. május 10-én délelőtt negyed 12-kor hunyt el.
Megjegyzések
Jegyzetek
Források
További információk
Amíg városatya lettem... A főváros főtisztviselőinek és törvényhatósági bizottság tagjainak önéletrajzgyűjteménye fényképekkel. Szerk. György Endre. Budapest
Kategória:1880-ban született személyek Kategória:1932-ben elhunyt személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:Magyar sporttisztviselők Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:MSZDP-tagok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:SZKIB-tagok Kategória:A Magyarországi Tanácsköztársaság népbiztosai Kategória:A Népszava vezetői, újságírói Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:A Vörös Őrség tagjai Kategória:A Tanácsköztársaság leverése miatt emigrált magyarok