Ez a szócikk a francia nyelv determinánsait és névszóit mutatja be vázlatosan. Determinánsok alatt itt a névelőket (határozott, határozatlan, anyag-, birtokos és mutató), valamint a determinánsként használt számnevet és névmásokat értjük. Az utóbbi két szókategóriát a nem determinánsként használt számnévvel, illetve névmásokkal együtt tárgyaljuk. Névszókként mutatjuk be a főnevet, a melléknevet, a számnevet és a névmásokat (személyes, birtokos, mutató, kérdő, vonatkozó és határozatlan).

Mint az újlatin nyelvekben általában, az ezekhez a kategóriákhoz tartozó legtöbb szót a nyelvészeti nem (hímnem és nőnem), valamint a szám (egyes és többes) jellemzi, bár ezeket a vonásokat nem mindig hordozza maga a szavak hallható alakja. A többes szám csak kivételesen hallható, de írásban mindig meg van jelölve. A főnevek nemét többnyire nem jelzi a szavak alakja, és egyes melléknevekét sem, de általában ki lehet következtetni a velük egyeztetett szavak alakjából. Egyes névmások változatlan alakúak és nemük csak az utóbbi jelenség nyomán észlelhető (ez például a 2. személyű személyes névmások esete), mások pedig semlegesek, éspedig azok, amelyek mondatra vagy főnévi igenévre vonatkoznak, például a cela ’ez/az’ mutató névmás.

Akárcsak a többi újlatin nyelv (a románon kívül), a modern francia sem ismeri a névszóragozást, csak ennek néhány maradványát a személyes névmás esetében.

A legtöbb francia determinánsnak és névszónak van szó alakú megfelelője a magyarban, de például a birtokos névelőé teljesen különbözik, mivel az a birtokos személyjel, és a francia anyagnévelő és határozói névmások funkcióit is másféle módszerekkel teljesítik a magyarban. A determinánsok tekintetében egy kisebb különbség az, hogy a franciában a mutató determináns alakjai teljesen különböznek a mutató névmáséitól.

Névelők

A főneveket általában valamilyen determináns előzi meg. Majdnem kizárólag determinánsként használt szófélékből a francia ötöt ismer. Ezeket a továbbiakban névelőknek nevezzük:Karakai 2013, 122. o. nyomán. Hagyományosan a francia irodalomban az első háromnak article ’névelő’ a neve, az utóbbi kettőé pedig adjectif pronominal ’névmási melléknév’, mind az ötöt pedig a déterminants ’determináns’ terminussal foglalják egybe. határozott, határozatlan, anyag-, mutató és birtokos névelő. Ezeken kívül olyan szavak is vannak, amelyek olykor determinánsként, máskor névmásként vagy főnévként működnek. Ilyenek a számnevek, az egyik kérdő névmás és egyes határozatlan névmások. Mindezeket a róluk szóló szakaszokban tárgyaljuk.

A névelők közül a franciában egyszerre csak egyet lehet vagy kell kitenni a főnév elé.

A névelők összefoglaló táblázata:

Névelő fajtája Egyes szám Többes számHímnem NőnemHatározott névelőle, l’ la, l’ lesHatározatlan névelőun une desAnyagnévelődu, de l’ de la, de l’ nincsMutató névelőce, cet cette ces Birtokos névelőmon ma meston ta tesson sa ses notre nos votre vos leur leurs

A határozott névelő

A határozott névelőnek három alakja létezik, hímnem egyes számban a le (e hozzávetőlegesen a magyar ö-ként hangzik), nőnem egyes számban a la (ejtsd ’lá’ rövid á-val), többes számban mindkét nemben a les (ejtsd ’lé’ rövid é-vel) alak használatos.Delatour 2004, 36–39. o., nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásból származó információkat. Magánhangzóval vagy nem hehezetes h-val kezdődő főnév esetén az egyes számú határozott névelőből az e vagy az a kiesik, és az l hiányjellel kapcsolódik a főnévhez, pl. l’école ’az iskola’, l’homme ’az ember, a férfi’. Ez alól kivételt képeznek: le oui ’az igen’, la ouate ’a vatta’, le un ’az egyes’, le onze ’a tizenegyes’, le onzième ’a tizenegyedik’.BDL, Élision interdite (Tiltott hangkivetés) oldal.

Amennyiben a le és a les' határozott névelők előtt közvetlenül az à vagy a de elöljárót használják, ezeket összevonáják:

à + le → au de + le → duà + les → aux de + les → des

Példák: Je veux aller au match ’El akarok menni a meccsre’, Pierre va aux États-Unis ’Pierre az Egyesült Államokba megy’, Je viens du théâtre ’A színházból jövök’, Marie est rentrée des Pays-Bas ’Marie visszajött Hollandiából’.

A határozatlan névelő

A magyar ’egy’ megfelelője hímnem egyes számban un (sztenderd kiejtése [œ̃], de sokan gyakorlatilag már csak [ɛ̃]-nek ejtik, amihez a legközelebb a magyar ’en’ áll, de a mássalhangzó nazális, tehát az n nem artikulált), nőnem egyes számban une (ejtsd ’ün’).Delatour 2004, 39–40. o., kivéve a külön jelzett forrásokból származó információkat. A franciában a határozatlan névelőnek többes számú alakja is létezik, des (ejtsd ’dé’ rövid é-vel). A magyarban nemcsak hogy ennek nincs megfelelője, de az ’egy’ sem használható sokszor, miközben a franciában az un(e) mindig kötelező, amikor a főnév megszámlálható és nem meghatározott. Példák: J’ai un ami ’Van egy barátom’ (ha azt fejezem ki, hogy csak egy van) vagy ’Van barátom’ (ha nem hangsúlyozom ki, hogy csak egy van); J’ai reçu une gifle ’Kaptam egy pofont’ vagy ’Pofont kaptam’; J’ai des problèmes ’Gondjaim vannak’.

Elhagyandó a des határozatlan névelő, amennyiben a határozatlanul determinált főnév olyan funkciót tölt be, amelyet a de elöljárószóval realizálnak: képes helyhatározó:A „képes helyhatározó” terminust használja Karakai 2013 (138. o.) a francia complément d’objet indirect megfelelőjeként. Le ciel est plein d’étoiles ’Az ég csillagokkal teli’ (Szó szerint ’Az ég csillagoktól van tele’). Ellenben, ha a főnév határozottan determinált, akkor a de + les osszevonás előzi meg, amely nem tévesztendő össze a des határozatlan névelővel: Le ciel est plein des étoiles de la nuit ’Az ég az éjszaka csillagaival teli’. Ugyanakkor az egyes számú határozatlan névelő megtartandó a de elöljáró használatakor: J’ai besoin d’un conseil ’Tanácsra van szükségem’. birtokosokat kifejező főnévi jelző: C’est la maison de gens riches ’Ez gazdag emberek háza’. Uyanaz az összevonás használatos ebben az esetben is, ha a főnév határozottan determinált: C’est la maison des gens les plus riches du village ’Ez a leggazdagabb falubeli emberek háza’.

Az anyagnévelő

Ez a névelő egyes számú megszámlálhatatlan konkrét és elvont főnevek elé kerül akkor, amikor a magyarban ilyeneket névelő nélkül használunk. Hímnemben du, nőnemben de la, míg magánhangzóval vagy nem hehezetes h-val kezdődő főnév esetén mindkét nemben de l’. Példák: Elle a du courage ’Van bátorsága’, Tu as acheté de la farine ? ’Vettél lisztet?’, Je mets de l’huile dans la salade ’Teszek olajat a salátába’.Delatour 2004, 41. o.

A de elöljárószó a határozatlan és az anyagnévelő helyett

A határozatlan és az anyagnévelőt a de elöljáró váltja fel bizonyos esetekben.Delatour 2004, 43–44. o.

1. Tagadásban többnyire megtörténik a helyettesítés. Példák: Je vois un chien ’Látok egy kutyát’ → Je ne vois pas de chien ’Nem látok kutyát’; Je bois du lait ’Iszom tejet’ → Je ne bois pas de lait ’Nem iszom tejet’.

Kivétel ez alól, ha a tagadás a névszói állítmány névszói részére vonatkozik (pl. Je ne suis pas un idiot ’Nem vagyok hülye’) vagy ha a főnevet ellentétbe helyezik más főnévvel: Je ne vois pas un chien mais un chat ’Nem kutyát látok, hanem macskát’; Je ne bois pas du lait mais du thé ’Nem tejet iszom, hanem teát’.

2. Mennyiséget kifejező határozószó vagy főnév után (beaucoup ’sok’, trop ’túl sok’, autant ’(ugyan)ennyi/(ugyan)annyi’, peu ’kevés’, plus ’több’, assez ’elég’, moins ’kevesebb’, un kilo ’egy kiló’, une heure ’egy óra’, un morceau ’egy darab’, une bouteille ’egy üveg/palack’, une tranche ’egy szelet’, un paquet ’egy csomag’, une goutte ’egy csepp’ stb.) is ez a szabály: Je voudrais du jambon ’Sonkát kérek’ → Je voudrais une tranche de jambon ’Egy szelet sonkát kérek’. Hélène a des amis ’Hélène-nek vannak barátai’ → Hélène a beaucoup d’amis ’Hélène-nek sok barátja van’.

3. Többes számú melléknévi jelző előtt, ha ez a jelzett főnév előtt áll, a választékos nyelvi regiszterben a de felváltja a des-t: Elle a acheté des roses ’Rózsákat vett’ → Elle a acheté de jolies roses ’Szép rózsákat vett’.Delatour 2004, 40. o.

A birtokos névelő

A magyar birtokos személyjelnek (’a házam’) a franciában a birtokos névelő felel meg. Ennek alakjai a birtokolt főnév nemétől és számától függően:Delatour 2004, 55–56. o. hímnem egyes számban: mon / ton / son / notre / votre / leur chien ’kutyám/d/ja/nk/tok/juk’; nőnem egyes számban: ma / ta / sa / notre / votre / leur maison ’házam/ad/a/unk/atok/uk; többes számban mindkét nemben: mes / tes / ses / nos / vos / leurs chiens ’kutyáim/id/i/ink/itok/ik’; mes / tes / ses / nos / vos / leurs maisons ’házaim/aid/ai/aink/aitok/aik’.

Megjegyzés: a mon, ton, son alakok használatosak egyes számú, nőnemű, magánhangzóval vagy nem hehezetes h-val kezdődő birtok előtt (akár ez, akár az eléje helyezett jelzője kezdődik magánhangzóval), pl. mon adresse ’a címem’, ton histoire ’történeted’, son unique victoire ’(az) egyetlen győzelme’. Ez alól kivételt képeznek ugyanazok a szavak, mint a határozott névelő esetében, pl. ta onzième victoire ’a tizenegyedik győzelmed’.

A mutató névelő

A magyar ’ez’, ’az’, ’ezek’, ’azok’ mutatószavakat a francia a következő névelőkkel fejezi ki:Delatour 2004, 48–49. o. hímnem egyes számban: mássalhangzóval vagy hehezetes h-val kezdődő főnév esetén: ce bâtiment ’ez az épület’, ce héros ’ez a hős’; magánhangzóval vagy nem hehezetes h-val kezdődő főnév esetén: cet article ’ez a cikk’, cet hôtel ’ez a szálloda’; nőnem egyes számban, a következő szó kezdőhangjától/betűjétől függetlenül: cette fleur ’ez a virág’, cette école ’ez az iskola’, cette histoire ’ez a történet’; többes számban mindkét nemben, a következő szó kezdőhangjától/betűjétől függetlenül: ces bâtiments ’ezek az épületek’, ces hôtels ’ezek a szállodák’, ces écoles ’ezek az iskolák’.

A közelre, illetve távolra mutatást a főnévhez kapcsolt -ci vagy -là toldalék fejezi ki, pl. cette balle-ci ’ez a labda’, ce bâtiment-là ’az az épület’.

Napszakok esetén az aznapi napszakra utal a mutató névmás, pl. ce soir ’ma este’. A -là toldalék eredetileg csak távolra mutatott, azonban a mai nyelvben közelre is, távolra is mutathat, miközben a -ci toldalék csak közelre.Karakai 2013, 125. o.

A főnév

A francia főnév főleg a neme, az élők nőnemű alakjának képzése és a többes számú alak képzése szempontjából jelent nehézséget a nem francia ajkúak számára.Delatour 2004, 18–23. o. nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásokból származó információkat.

A főnevek neme

A főnévre jellemző a nyelvtani nem, amely lehet hímnem vagy nőnem, de általában ez nem tűnik ki maga a főnév alakjából, hanem a vele egyeztetett szavakéból. Végződése alapján csak ritkán dönthető el egy főnévről, hogy milyen nemű. Bizonyos képzők meghatározzák a főnév nemét néhány kivételtől eltekintve. A kivételeket főként az egy szótagból álló (ahol a végződés nem a képzőből származik), illetve az élőlényt jelölő főnevek között találhatjuk. Néhány ilyen képző:

Hímnemű képzők: -ment: un jugement ’ítélet’ (egyetlen kivétel: une jument ’kanca’); -age: le bavardage ’a fecsegés’ (hat kivétel: une page ’oldal’, une plage ’part, sáv’, une image ’kép’, une cage ’ketrec’, la nage ’az úszás’, la rage ’a harag, a veszettség’); -isme: le socialisme ’a szocializmus’ (kivétel nélkül).

Nőnemű képzők: -tion: la libération ’a felszabadulás/felszabadítás’ (két kivétel: un bastion ’bástya’, un cation ’kation’); -sion une conclusion ’következtetés’ (kivétel nélkül).

Személyt jelölő főnévnek lehet egyazon alakja nemtől függetlenül, tehát csak a vele egyeztetett szó jelzi a személy nemét. Az ilyen főnevek többsége e-re végződik. Példák: un/une adversaire ’ellenfél’, un/une artiste ’művész’, un/une enfant ’gyerek’, un/une journaliste ’újságíró’, un/une touriste ’turista’ stb. Ezen utóbbiak esetén az általános fogalom kifejezéséhez a hímnemű névelőt használják, pl.: Je cherche un journaliste qui saurait quelque chose à ce sujet ’Keresek egy újságírót, aki esetleg tud erről valamit’.