right|thumb|250px|KFKI/Orion terminál a TPA-hoz A TPA – a Tárolt Programú Analizátor rövidítése – egy számítógép típuscsalád jelölése, amit a Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI) fejlesztettek ki 1966-tól és gyártottak 1968-tól kezdve.
Története A különböző továbbfejlesztett modellek gyártása egészen az 1990-es évek elejéig folytatódott. Az 1960-as évek Magyarországa a második világháborút követően a Szovjetunió által irányított politikai-gazdasági szövetség (Keleti blokk és KGST) tagja volt, és a központi irányítás befolyásolta a kutatási és gazdasági döntéseket. A hidegháború idején a nyugati importot a keleti blokk országait sújtó, multilaterális kereskedelmi embargó, az úgynevezett COCOM-lista lista gátolta. A MSZMP Központi Bizottságának döntése szerint az országban a számítástechnikai igényeket szovjet termékekkel kellett kielégíteni, emellett be kellett szüntetni a folyamatban lévő és jövőbeli számítógépes fejlesztéseket, így például az M–3 gép és utódjának fejlesztését is. A szovjet számítógépek nem mindig váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és a korabeli magyarországi technológiai színvonal gyakran meghaladta a szovjet technika szintjét, például az elektroncsövek gyártásában. Egyes területeken fölmerült az igény egyszerűbb, olcsóbb számítógépekre. Ezt az igényt igyekezett kielégíteni a TPA, de a politikai közeg miatt nem lehetett számítógépnek nevezni, ezért kapta az „Analizátor” elnevezést, noha a „Tárolt Programú” kifejezés önmagában Neumann-elvű gépet jelent.
A KFKI ebben az időben rendelkezett a szükséges kapacitással a számítógépek hazai fejlesztéséhez, adott volt a kísérletező-kutató környezet, a gyártási-technológiai tudás és tapasztalat, a fizikus- és mérnökcsapat, továbbá a széles látókörű és nagy önállóságot biztosító vezetés. A gép fejlesztését a PDP–8 kisszámítógép megjelenése indította el; ennek a gépnek az utasításkészletét a fejlesztő (DEC) részletesen leírta a Small Computer Handbook című kiadványában és ingyenesen osztogatta. A KFKI Elektronikus Főosztályának (EFO) két munkatársa javasolta a gép szerkezetének rekonstruálását az utasításkészlet ill. egy később megszerzett tesztprogram alapján. A fejlesztést, azaz a gép logikai áramköri felépítésének újraalkotását 1966-ban kezdték meg a KFKI Mérés- és Számítástechnikai Kutatóintézetében (MSZKI), és azt 1968-ban fejezték be. A hardver vezető tervezője Iványi Gyula volt. A fejlesztés alapján gyártott TPA–1001 jelű miniszámítógépet, a TPA család első tagját a Neumann János Számítógéptudományi Társaság szimpóziumán mutatták be Esztergomban, 1968 nyarán.
A TPA–1001-es típus teljes mértékben szoftver-kompatibilis volt a mintául szolgáló PDP–8-assal, amit az is demonstrált, hogy egy későbbi bemutatón a jugoszláviai Ljubljanában egy DEC felhasználó a TPA gépet az eredeti DEC lyukszalagokkal bootolta és programokat futtatott rajta.
TPA Modellek Modell Célgép v. processzor Bithossz Dátum Megjegyzés Források TPA1001 PDP–8 12 1968 DTL (dióda-tranzisztor logika) TPA1001/i PDP–8 12 1971 integrált áramkörös TPA/i PDP–8 12 1971 integrált áramkörös, átnevezett 1001/i TPA/l PDP–8 12 197? javított TPA/i TPAl/128H PDP–8 12 197? 128 K memóriával TPA/s PDP–8 12 197? Intersil CPU-val TPA70 - 16 1970-1972 integrált áramkörös TPA–1140 PDP–11/40 16 1976-1977 . TPA–1148 PDP–11/70 16 1981 a TPA–1140 javított változata TPA–11/440 PDP–11, VAX 32 1982 . TPA–11/420 Digital J-11 proc. 32 . . EMU–11 - 16 . mikroprogramozott, Intel 3000 + LSI TPA–Janus PDP–11, Z80 16, 8 . dual processzoros TPA–11/170 PDP–11, DCJ11 proc. 16 . . TPA Quadro DECmate 12 198? Amd 2900 csipekkel TPA–11/580 VAX-11/780 32 1983-1988 . TPA–11/540 VAX-11/730 32 1983-1988 . TPA–11/510 MicroVAX II 32 1985 kb. átcímkézett gép TPA–11/520 VAXstation II 32 1985 kb. átcímkézett gép TPA–11/530 MicroVAX 3500 32 1988-1989 TPA–11/532 MicroVAX 3500 32 1985 kb. átcímkézett gép TPA–11/535 MicroVAX 3500 32 1989 TPA–11/540 VAX-11/730 32 1985-1986 TPA–11/560 VAX–11 32 1987 többprocesszoros TPA–11/580 VAX-11/780 32 1983-1987 TPA–11/582 VAX-11/780 32 1987 TPA–11/585 VAX-11/785 32 1988-1989 TPA–11/587 VAX-11/785 32 1989 TPA–XP1 MIPS R3000 32 1992 2-32 processzor
Jellemzők TPA–1001 A TPA–1001 megfelel a PDP–8 számítógépnek, azzal szoftveresen teljesen kompatibilis. A hardver teljes mértékben saját fejlesztés. A fejlesztők: Iványi Gyula, Bogdány János, Nyitrai Zoltán, Bánki Ferenc, Szabó Pál, Schmidt Rudolf, Lukács József, Lőcs Gyula, Iványi Gyuláné.
Jellemzők: Szoftverompatibilitás: DEC PDP–8 Fejlesztés ideje: 1966–1969 Szóhossz: 12 bit Technológia: DTL (dióda-tranzisztor logika) Sebesség: kb. 0,01 MIPS CPU Regiszterek: 1 akkumulátor, 1 programszámláló, 2 belső regiszter (MBR, MAR) – mind 12 bites Címzési módok: direkt címzés azonos lapon, indirekt címzés, autoindex Utasításkészlet: egycímes gép, 8 utasítás (PDP–8 utasításkészlet) Megszakítási rendszer: egyszintű (a PDP–8 I/O buszán egyetlen megszakítási vonal) Memória: ferritgyűrűs memória, 10 μs ciklusidő, max. 32K szó Sínrendszer: külön memória és periféria sín Háttértár: NC 245 KFKI fóliás diszk, 32K szó kapacitás Konzol: ASR 33 Teletype, 10 karakter/s Perifériák: FS-1500 lyukszalag-olvasó, 1500 karakter/s Facit 4060 szalaglyukasztó, 150 karakter/s Méretek: 150 × 140 × 70 cm Programozási nyelvek: SLANG assembler, Focal, Fortran
Jegyzetek
Források
További információk Kapcsolódó szócikkek MTA Központi Fizikai Kutatóintézet Digital Equipment Corporation PDP–8, PDP–11, VAX–11
Kategória:Számítógépek Kategória:Kisszámítógépek Kategória:Tranzisztoros számítógépek Kategória:Magyarországi számítástechnika