Habony Árpád (Budapest, 1968. január 1.) magyar vállalkozó, politikai tanácsadó, közéleti szereplő, magyar kendó bajnok, Orbán Viktor személyes stratégiai főtanácsadója. A Befolyás-barométer szerint 2014, 2015 és 2017-ben ő volt Magyarország 4. legbefolyásosabb személye. 2025-ben a 25. legbefolyásosabb személy.
Származása Saját elmondása szerint nagyapja magas rangú katonatiszt volt a Horthy-hadseregben, ezért szülei a Rákosi- és a Kádár-rendszerben osztályellenségnek számítottak.
Tanulmányai Pestlőrincen a Kond utcai Általános Iskolába járt 1975-től 1983-ig. Szülei eredetileg autószerelőnek akarták taníttatni, de egyik tanára rábeszélésére – aki a képzőművészetekben tehetségesnek tartotta – végül másképp döntöttek. 1983–1987 között a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanult esti tagozaton, ahol díszítőszobrász szakon végzett és érettségizett. Az 1980-as években több felsőoktatási intézményben is tanult (pl. a Képzőművészeti Főiskolán és Szegeden is), de tanulmányait nem fejezte be, mert pénzt kellett keresnie. Az egyetlen fellelhető önéletrajza szerint, mely Habony önbevallása alapján készült, Ausztriában is tanult, de ennek ellentmond az, hogy a nevezett intézet nem foglalkozik oktatással, csak kutatással.Előkerült Habony Árpád érettségije rtl.hu, 2015. február 20.
Szakmai tevékenysége A magyar millenniumi ünnepségsorozat nyitányaként, 2000. január 1-jén, koronagondnokként ő helyezte el a Parlamentbe átszállított Szent Koronát a kupolateremben kialakított különleges vitrinben. Ekkor restaurátorként tevékenykedett. 2001-ben muzeológusként dolgozott a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöki tanácsadójaként, majd a hivatal tanácsadójaként részt vett a Sándor-palota felújítási munkálataiban is.
Politikai tevékenysége A 2002-es önkormányzati választás után, Wermer András addigi spin doctort váltva került a Fideszhez kommunikációs és kampánystratégiai tanácsadónak. Részt vett Magyarországra tervezett olimpia megvalósíthatósági tanulmányának készítésében. Többek között ő vezényelte le a 2006-os "Rosszabbul élünk..." politikai kampányt.
A 2006-os országgyűlési választás után lett Orbán Viktor személyes stratégiai főtanácsadója.
Miután a 2010-es években számos vitatott ügyben érintett lett, a Fidesz tagadta, hogy hivatalos kapcsolat lenne a párt és Habony között, Orbán pedig azt mondta, hogy az állam nem áll szerződésben vele.Orbán először beszélt nyilvánosan Habonyról Index, 2015. április 21. Ezzel szemben egyes fideszes politikusok vagy Tarlós István főpolgármester nem tagadták, hogy egyeztettek vele vagy tanácsot kértek tőle, utóbbi esetben ráadásul pont Orbán és Tarlós közt közvetített,Habony közvetített Orbán és Tarlós között Index, 2016. január 14. a főpolgármester később pedig elismerte, hogy Habony rendszeresen ad tanácsot neki, de mikor az ATV interjút készített vele Tarlós rendre kitért a válaszadás alól, mikor Habony státuszáról kérdezték, mint mondta „Habony Árpád mint Habony Árpád mondott véleményt.” Tagadta viszont, hogy Orbán küldené hozzá, mert „neki nincs szüksége közvetítőkre, ha a miniszterelnökkel akar tárgyalni.”Tarlós évente kétszer fogadja Habonyt ATV, 2016. február 22. Más politikusok, mint Kósa Lajos viszont zavarba jöttek Habony említésétől,Kósa Lajosnak elakadt a szava, amikor Habony Árpádról kérdeztük 444.hu, 2016. február 22. Kovács Zoltán kormányszóvivő meg egyszerűen válasz nélkül rohant el, mikor Habonyról kérdezték.Végre látható, hogyan fordult ki a teremből Kovács Zoltán, amikor Habony Árpádról kérdezték 444.hu, 2016. február 23. Kósa később zárt körben arról beszélt, hogy Habony az életvitele miatt „életveszélyes”, ezért sem kötnek hivatalos szerződést vele, mert így mondhatják, hogy semmi köze a Fidesz politikusaihoz.Kósa: Habony Árpád egy életveszély 444.hu, 2016. március 14.
A magyarországi politikai eseményeken túl egyfajta tanácsadóként több külföldi párt vonatkozásában is felbukkant. Amikor 2024 márciusában Orbán Viktor Floridába utazott és találkozott Donald Trumppal, akkor egy másik, máltai regisztrációjú magángéppel Habony szintén odautazott. Hírforrási adatok szerint Habony tárgyalt Trump kampánystábjávval és feladatot is kapott, majd egy irreálisan magas összegű számlát nyújtott be, ami miatt Orbánnak állítólag még magyarázkodnia is kellett. Majd mielőtt Floridából visszatért volna Budapestre, a gép Argentínába repült, ahol állítólag az argentin elnök köre részére ajánlotta fel a máshol sikeresen alkalmazott politikai "receptjét". Az Axios amerikai hírportál megtudta, hogy David Cornstein korábbi budapesti nagykövet Trumpnál azért lobbizott, hogy Habonyt, akivel már 2019 óta kapcsolata áll fenn, kampánytanácsadóként alkalmazzák, de erre a hírek szerint nem került sor. Ugyanakkor több forrás alapján Habony nem hivatalos tanácsadóként többször találkozott a republikánus kampánystábbal. A VSquare portál forrása szerint Habony már 2023-tól tanácsadást végzett a Grúz Álom párt részére, gyakran megfordult a tbiliszi Sheraton Hotelben és a párt központjában is. Egy grúz politikus elmondása szerint tanácsadóként a 2024-es grúz választási kampányban is részt vett.
Az Orbán-kormány alatt diplomata-útlevelet kapott, továbbá olyan személy is volt, aki az ő kérésére indoklás nélkül kaphatott diplomata-útlevelet.
Gazdasági tevékenysége Cégének, a Színes Tinták Bt.-nek 2011-ben és 2012-ben nem volt bevétele, 2013-ban pedig veszteséges volt.Megint előkapta az RTL Klub Habony Árpádot, HVG, 2014. augusztus 12.
2014 szeptemberében neve felmerült a médiában, mint a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó médiabirodalom (Magyar Nemzet, Hír TV, Lánchíd Rádió, Class FM) egyik lehetséges vásárlója.Vége lenne az Orbán-Simicska háborúnak? Origo, 2014. szeptember 12.
2015-ben Arthur J. Finkelsteinnel együtt Nagy-Britanniában megalapította a Danube Business Consulting Ltd. politikai tanácsadócéget, melynek ügyvezetője Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője lett.Megvan Habonyék cégének vezetője Napi Gazdaság, 2015. május 14. Többek között a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ), valamint Nicolas Sarkozy elnökválasztási kampányának vezető tanácsadói.Habonyt már exportáljuk: külföldön is ad politikai tanácsokat HVG, 2016. október 6.
Habony másik cége – melyet Győri Tiborral, a miniszterelnökség korábbi államtitkárával és a miniszterelnök jogi tanácsadójával közösen alapítottak 2015 áprilisában –, a Modern Media Group Zrt. által kiadott Lokál nevű lapban javarészt kormányzati hirdetések és a Szerencsejáték Zrt. hirdetései szerepelnek, melyekért a cég becslések szerint több százmilliós reklámbevételt könyvelhetett el.Ingyenes hetilap közpénzzel kitömve – mennyibe kerül a Lokál az adófizetőknek? Átlátszó.hu, 2016. február 18.Habony Árpád beindítja az ingyenes napilapját Index, 2016. május 10.Habony Árpád óriásit nyert a lottón! valasz.hu, 2016. május 18.Kitömték állami hirdetésekkel Habony Árpád lapját Index, 2016. május 18. Az újságot 2016 júniusától ingyenes napilapként kívánják terjeszteni, hasonlóan a Metropolhoz, de szóba került, hogy ugyanettől az időponttól a BKV és a MÁV a Metropol helyett a Lokál terjesztésére köt szerződést. A Metropol közben úgy nyilatkozott, hogy az újságjukat a szerződéstől függetlenül ezután is terjeszteni fogják,Habony Árpád napi Lokáljával szerződhet a BKV júniustól Index, 2016. május 13. de aztán közölték, hogy a lap június 2-án jelenik meg utoljára, mivel az az évre készített üzleti tervek egyike sem mutatott nyereséges működést, és már tavaly is 233 milliós veszteséget termeltek.Megszűnik a Metropol Index, 2016. június 13.
Az érdekeltségébe tartozik az öt budapesti kaszinót összefogó Las Vegas Casino Zrt-t birtokló Enter-Tnmnt Invest Zrt. A kaszinókat Garancsi István vállalkozóval közösen, nyereségesen működtetik. 2024-ben további két, a debreceni és a nyíregyházi kaszinó koncessziós jogát is megszerezték. A grandcasino.hu online kaszinó szintén hozzájuk tartozik. A Enter-Tnmnt Invest Zrt mellett a Garinvest Projekt Zrt-ben is rendelkezik érdekeltséggel, 2025-ben 21,434 milliárd forint osztalékot fizettek ki, amely összegből 7,1 milliárd jutott Habonynak. 2024-ben 8,4 milliárd forint volt a kifizetett osztalék. A kaszinók védett piacán belül Garancsi-Habony cégei a koncessziókat 2056-ig nyerték el.
A Mini Dubaj néven elhíresült beruházás előkészítésében is szerepe volt, majd az ECEquity Befektetési Vagyonkezelő Zrt. az arab befektetőkkel történő szerződéskötés előtt néhány nappal megszerezte a terület elővásárlási jogát. A cég tulajdonosa a Habonyhoz szorosan köthető Halkó Gabriella volt, aki egyben a kaszinók működtetésében érintett cégek estében is cégképviseleteket lát el. Mivel a terület egy részére a fővárosnak elővételi joga volt, és élt azzal, ezért a tervezett projekt meghiúsult. Habony üzleti köre a francia Veolia-csoport magyarországi vízi-közműves és erőművi érdekeltségeiben szerephez jutott.
2025-ben az érdekeltségi körébe tartozó Futurum Investments Zrt.-én keresztül 27,2 százalékos tulajdonrészt szerzett a Magyar Aerojet Befektetési Vagyonkezelő Zrt.-ben, amely cégnek 61 százalékos résztulajdona van a csehországi katonai repülőgépeket gyártó Aero Vodochody repülőgépgyárban. Korábban az Aero Vodochodyban tulajdonos volt többek között Szalay-Bobrovniczky Kristóf is, aki miniszteri kinevezését követően eladta részesedését.
Filmszerepei Szirtes János, feLugossy László: Tiszta lap, színes, magyar játékfilm, 2001.Tiszta lap, színes, magyar játékfilm, 2001 Index.indavideo, 2013. március 7.
Kapcsolata a sporttal Szabadidejében kendózott. Tíz évig volt a magyar válogatott tagja, háromszoros magyar bajnok (1995,VI. Hungária Kendo Kupa (1995), Férfi egyéni: Habony Árpád (HUN) ?, ?). A Magyar Kendo Szövetség honlapján egyetlen alkalommal említik meg versenyen való részvétel kapcsán: 1997-ben, a kiotói világbajnokság „B” csoportjábanAz előző világbajnokság eredményei alapján az első 12 helyezett csapat került az „A” kategóriába, a többi ország pedig a „B” kategóriába. csapatban 1. helyezést ért el.
Személye körüli viták 2006-ban egy közlekedési konfliktus után autójából kiszállva bántalmazott egy nála közel húsz évvel idősebb házaspárt: a férfit leütötte, a férjét védelmező nőt pedig hasba rúgta. Az ügy miatt 2011 májusában jogerősen elítélték garázdaságért és két év próbaidőre bocsátották.Idegbe jött – Jogerős ítélet Habony Árpád ellen – Magyar Narancs, 2013. február 28. Az eseményről beszámoló újságírót jó hírnév megsértése miatt beperelte, de az eljárást később megszüntették.Habony Árpád egyszerűen képtelen veszíteni – 444.hu, 2014. április 25.