Keviczky Hugó (Nagyhalom, 1879. szeptember 2. – Kisterenye, 1946. április 7.)https://mek.oszk.hu/15700/15764/15764.pdf szobrász, éremszobrász.
Életútja
Balassagyarmaton járt általános iskolába, ezt követően a zayugróci fafaragó iskolában és a budapesti Iparművészeti Főiskolában képezte magát. Fadrusz János (?) és Strobl Alajos mellett tanult. 1906 augusztusától 1907 februárjáig Pásztor János barátja meghívására Hódmezővásárhelyen dolgozott, ugyanis Pásztor Búcsúzkodás című híres szobrának fából való kivitelezésére kérte fel, s így feleségével együtt hozzá költözött. A szobor, elkészülte után a Szépművészeti Múzeumba, majd a Nemzeti Galériába került. Tóth Károly: Hódmezővásárhelyi művészek 1900–1914. Szakdolgozat Művészettörténet szak, 2007. 52–53. oldal 1921 és 1944 között a Százados úti művésztelepen élt és dolgozott. Az ő munkája több balassagyarmati köztéri szobor, éremportré és dombormű, számtalan első világháborús emlékművet készített országszerte. A Nógrád-Hont vármegyei törvényhatósági bizottságnak, a Hollós Mátyás társaságnak és a Nógrádmegyei Madách Társaságnak is tagja volt.
Alkotásai balra|bélyeg|230px|Postás hősök emlékműve, Bp. V. ker., 1927 bélyeg|200px|I. világháborús hősi emlékmű, Szécsény, 1930 bélyeg|200px|Tessedik Sámuel emlékműve, Szarvas, 1942 Berán Lajossal közösen az első világháborúban elesett 600 postás emlékműve a Bp. belvárosi egykori főposta Párizsi utcai homlokzatán Kiss Árpád Általános Iskola domborművei (Balassagyarmat, 1903) Az 1648. évi hősnők és 1848 emlékoszlopa (Balassagyarmat, 1908) A csehek kiverésének emléktáblája (Balassagyarmat, 1922) I. világháborús emlékmű (Páty, 1924) Madách Imre (Balassagyarmat, 1925) Mikszáth Kálmán (Balassagyarmat, 1925) Benka Gyula-emléktábla (Szarvas, 1926) I. világháborús emlékmű (Nagybörzsöny, 1929) I. világháborús hősi emlékmű (Szécsény, 1929) Bartóky József-emléktábla (Szarvas, 1929) Bodor Zsuzsanna domborműves emléktáblája (Kecskemét, 1930) Hoitsy Pál-emléktábla (Szarvas, 1930) Thaly Kálmán-emléktábla (születése centenáriumára, Budapest, 1930) Szabolcska Mihály-emléktábla (Szarvas, 1931) Kisteleki Ede-emléktábla (Szeged, 1933) Hősi emlékmű (Balassagyarmat, 1937) Dr. Szontagh Tamás-emléktábla (Szarvas, 1937) I. és II. világháborús emlékmű (Ludányhalászi, 1938) Péterfy Jenő-dombormű (Szeged, 1942) Tessedik Sámuel-emléktábla (Albertirsa, 1942) I. világháborús emlékmű (Ercsi, 1944) Tessedik Sámuel (Szarvas, 1970) I. világháborús hősök emléktáblája (Budapest, 2011)
Jegyzetek
Források https://web.archive.org/web/20140811085410/http://www.kozterkep.hu/artpieces?artist_id=845
Zonda Tamás: Balassagyarmat jeles polgárai 2018., 117. old.
További információk
Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965-1968. Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
Kategória:Magyar szobrászok Kategória:1879-ben született személyek Kategória:1946-ban elhunyt személyek