Fernando António Nogueira Pessoa (Lisszabon, 1888. június 13. – Lisszabon, 1935. november 30.) portugál költő.

Élete

Tisztviselőcsaládból származott, édesapja korán meghalt, mikor Pessoa még csak ötéves volt. Költői tehetségét a feltételezések szerint édesanyjától örökölte, aki újra férjhez ment, s a család a mostohaapa konzuli kinevezése miatt Dél-Afrikába költözött.

Tanulmányait Dél–Afrikában, Durbanban, majd a Fokvárosi Egyetemen folytatta. Angolul, görögül, németül, franciául olvasott műveket, filozófusokat és szimbolistákat.

Ígéretes egyetemi előmenetelét feladva 1905-ben hazatért Lisszabonba, hogy a portugál irodalomnak szentelje magát. Nyelvismeretét felhasználva egy kereskedelmi vállalatnál helyezkedett el levelezőként. Barátaival megalapította az Orféu című folyóiratot.

Bizarr személyiségnek, „hisztérikus neuraszténikus” típusnak tartották. Élete végén lett ismert költő hazájában, 1934-ben jelent meg költészeti életművét összefoglaló, első önálló portugál kötete Mensagem (Üzenet) címmel.

Művei

A portugál modernizmus legkiemelkedőbb egyénisége legalább nyolcvanhat álnéven és stílusban írt, valamint saját neve alatt is publikált különböző nyelveken, vélhetőleg az énkeresés sajátos formáját jelentette nála a személyiség megtöbbszörözése. Minden alteregóhoz külön életrajzot, horoszkópot és aláírást is kitalált. Ismertebb heteronímjei: Alexander Search, Charles Robert Anon, Pantaleâo, Barao de Teive, Dr. Gaudêncio Nabos, Chevalier de Pas, Jean Seul, Raphael Baldaya, A. A. Cross, Maria Jose, Adolf Moscow, Jean Seul de Méleuret, Viciente Guedes, Barón de Teive, Frederico Reis, Fausto, Antonio Mora, Pero Botelho, Coelho Pacheco, Thomas Crosse, David Marrichi, Bernardo Soares stb.

A négy legfontosabb Pessoa-alak, mely egyben a négy alkímiai alapelem „nyelvbe transzponált megtestesülése” is volt:

Ricardo Reis a halál utáni élet helyett az epikureista bölcsességet hirdeti. Alberto Caeiro prózai szabad versekben száll szembe a transzcendentalizmussal. A dolgok rejtett értelme az, hogy „egyáltalán nincs rejtett értelmük”. Álvaro de Campos a whitmani szabadvers és dionüszoszi óda költője, aki az értelmetlenség futurista bölcsességét hirdeti. Fernando Pessoa saját néven hagyományos költői eszközöket használ.

Pessoa négy különböző „énjének” közös vonásai: Világa szinte kimeríthetetlen, az érzelmeket és az észt feloldó gondolatmenetek jelennek meg, átéli az elidegenedést, látja a töredékes polgári világot. Szerinte az élet csak a titokzatosság szintjén egyetemes jellegű. Egzisztencializmus: hajlam az okkult tudományok iránt, borzongás a létezés előtt.

Magyarul megjelent művei

bélyegkép|200px|Szobra Lisszabonban

Ez az ősi szorongás; vál., ford., utószó Somlyó György; Európa, Bp., 1969 Arc többes számban; szerk., vál., utószó Pál Ferenc, ford. Csuday Csaba et al., ill. Almada Negreiros; Helikon, Bp., 1988 Bernardo Soares: A kétségek könyve Részletek; vál., ford. Pál Ferenc; Kráter, Bp., 1989 Üzenet. Mensagem; szerk., nyersford., bev. Pál Ferenc, ford. Deák László et al.; Ictus, Szeged, 1994 Nemzet, emberiség, Isten. Esztétikai, politikai és ezoterikus írások; ford. Pál Ferenc, Hungavia-Kráter–Magvető, Bp., 1991 A kétségek könyve, 1-2.; ford. Pál Ferenc; Íbisz, Bp., 1998 Daloskönyv 1.; versvál., bev., szerk. Pál Ferenc, ford. Bernát Éva et al.; Íbisz, Bp., 2001 Önelemző és elméleti írások; vál., előszó, jegyz. Pál Ferenc, ford. Albert Sándor et al.; Íbisz, Bp., 2001

Alberto Caeiroː A nyájak őrizője és más versek; ford. Döbrentei Kornél, előszó, prózaford., szerk. Pál Ferenc; Íbisz, Bp., 2001

Álvaro de Camposː Diadalív; vál., nyersford., előszó, szerk. Pál Ferenc, ford. Csuday Csaba et al.; Íbisz, Bp., 2002 Ricardo Reisː Ódák; vál., nyersford., szerk. Pál Ferenc, ford. Somlyó György et al.; Íbisz, Bp., 2003 Álvaro de Camposː Versek; vál., szerk. Pál Ferenc, ford. Csuday Csaba, Déri Balázs; Íbisz–Prae.hu, Bp., 2007 Portugál tenger. Válogatott versek; vál., ford. Mohácsi Árpád, előszó Kőrösi Zoltán; Pesti Kalligram, Bp., 2008 Bensőmben sokan élnek; vál. Pál Ferenc, ford. Csuday Csaba, Déri Balázs, Döbrentei Kornél et al.; Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.–Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Bp., 2018

A kultúrában Fernando Pessoa és alteregói más irodalmárokat is megihlettek. José Saramago könyvet írt Ricardo Reis-ről O Ano da Morte de Ricardo Reis címen, amely magyarul Ricardo Reis halálának éve címen jelent meg 1984-ben. A műben a szerző továbbírja Pessoa képzeletbeli költőtársának történetét, képet adva a portugál kultúráról és történelemről.

Források

További információk

Életrajz, versek MultiPessoa – Viagens guiadas para estudantes e curiosos (portugál) Pessoa's heritage at Portuguese National Library (portugál) Casa Fernando Pessoa Pessoa's Private Library – Digital Library at Casa Fernando Pessoa Pessoa revisitado (portugál) Um Fernando Pessoa (portugál) TriploV: Fernando Pessoa (portugál) Fernando Pessoa – Obra poética (portugál) Hipermedia Pessoano – Universidade Fernando Pessoa (portugál) Fernando Pessoa, Mensagem Anotada e Comentada (edição do site O Major Reformado – PDF) (portugál) Instituto Português do Livro e das Bibliotecas: Bibliografia Activa (portugál) Fernando Pessoa in English (angol) Portal Pessoa (portugál)

Kategória:Portugál költők, írók Kategória:1888-ban született személyek Kategória:1935-ben elhunyt személyek Kategória:Lisszaboniak