Tarr Béla (Pécs, 1955. július 21. – Budapest, 2026. január 6.) Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, producer, 2012-től a Magyar Filmművészek Szövetsége elnöke.

Élete Édesapja id. Tarr Béla díszlettervező volt, többek között a Magyar Állami Operaházban, édesanyja, Tarr Mari (született Huszth Mária; 1934–2023), a Madách Színház elismert súgónője.

Tarr Béla amatőrként kezdett filmezéssel foglalkozni. 1977-től a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt rendezői szakon. 1981–1990 között a Mafilm rendezője, 1981-ben más rendezőkkel közösen megalapította a Társulás Stúdiót, amely négy évig működött.

1987-től működött együtt Krasznahorkai László regényíróval.

Filmjeit nagy sikerrel mutatták be többek között Franciaországban, Olaszországban, Izraelben, Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban.

A Guardian brit lap a világ legjobb filmrendezői listáján a 9. helyen említi, így a magyar rendező megelőzi Tarantinót, Altmant, Almodovárt és Spielberget is.

2007 májusában a Cannes-i fesztiválon Georges Simenon regénye alapján készült A londoni férfi című filmjével vett részt a hivatalos versenyprogramban. Szabó István Hanussen című filmjének 1988-as meghívása óta nem volt magyar játékfilm a fesztivál legfontosabb szekciójában.

2011-ben pedig utolsó filmje, A torinói ló versenyzett és nyerte el az Ezüst Medve díjat a Nemzetközi Berlini Filmfesztiválon.

2022-től a Freeszfe Egyesület elnöke volt.

2026. január 6-án hajnalban hosszú és súlyos betegség után elhunyt. 2026. február 6-án helyezték végső nyughelyére a Fiumei úti sírkertben.Vass Norbert, Liptai Lívia - „Béla hazatalált, irigylem” – több százan vettek részt Tarr Béla temetésén (Telex.hu, 2026.02.06.)

Munkássága Tizenévesen kezdett amatőr dokumentumfilmezéssel foglalkozni. Mialatt hajógyári munkásként dolgozott figyeltek fel rá a Balázs Béla Stúdió fiatal filmesei, akik "kívülről behozott" emberként pénzt és nyersanyagot biztosítottak számára. 22 éves volt, mikor a stúdió pénzéből elkészítette első nagyjátékfilmjét, a Családi tűzfészket. Tarr eredetileg dokumentumfilmet akart csinálni egy kilakoltatott pesti családról, azonban a rendőrség nem engedte a helyszín közelébe. Ekkor döntötte el, hogy dokumentum-játékfilmet készít a témáról amatőr szereplőkkel, valós helyszíneken, improvizált dialógusokkal (ami igencsak népszerűnek számított a "budapesti iskola" körében). Az amatőr költségvetésből, bármilyen fizetség nélkül hat nap alatt elkészített film egy csapásra ismertté tette a fiatal rendező nevét és a magyar dokumentarista film leghíresebb alkotása lett.

Tarrt első filmje bemutatása után felvették a Budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem), ahol 1981-ben végzett. Főiskolai évei alatt leforgatta a bemutatkozó filmjéhez hasonló, szintén dokumentarista stílusú Szabadgyalogot. Főiskolai vizsgafilmjeként elkészítette a Macbeth tévéjáték változatát Cserhalmi György főszereplésével. Szintén 1981-ben Tarr több más fiatal filmessel megalapította a Társulás Filmstúdiót, melynek feloszlásáig (1985-ig) tagja.

1982-ben forgatta a még mindig dokumentarista stílusú, de immár profi színészeket felvonultató Panelkapcsolatot (melyben Koltai Róbert és felesége, Pogány Judit egy lakótelepen élő házaspár mindennapjait ábrázolták), 1984-ben készült az Őszi almanach, színes nagyjátékfilm, mely a rendező első eltávolodása a realizmustól, szándékosan szürreálisabb, stilizáltabb alkotás.

Az 1987-es Kárhozat jelentette azt az ugrást számára, mely meghatározta az elkövetkezendő két évtizedben készített filmjeit. A Krasznahorkai László novellájából, Víg Mihály zenéjével készített film nem csupán egy virágzó munkakapcsolatot, de egy átfogó stílust is elindított a magyar filmművészetben. A fekete-fehér, lepusztult tájakon játszódó, lassú és nagyon hosszú (többször akár tízperces) snittek, meghatározóvá váltak a rendező művészetében. Ezen filmek időrendi sorrendben a következőek: Kárhozat, Szürkület, Sátántangó, Szenvedély, Werckmeister harmóniák, ... (nagy szünet egy "hiányzó" Fehér György film: Tarr Béla bevezetője Fehér György filmjeihez, illetve Maár Gyula: Töredék című fekete-fehér alkotása, amely Tarr Béla TT Filmműhelye nélkül nem készülhetett volna el...) ..., A londoni férfi, és – nyilatkozata szerint – utolsó filmje, A torinói ló.

2017-ben A világ végezetéig címmel interaktív kiállítást rendezett Amszterdamban. A nyolc fejezetből álló vizuális utazás olyan címeket visel, mint a kerítés, a fa, ablakok, gyerekek, konyha, nyitányok, napfogyatkozás és Mohamed. Noha könnyen kapcsolatba lehetne hozni a menekültek és Európa viszonyával, a kiállítás semmiképpen sem a migrációs kérdésről szól, hanem az emberi méltóságról. Az összeállításhoz alapvetően korábbi filmjeiből mazsoláz, de a kiállításra egy egészen új jelenetet, vagyis "rövidfilmet" is forgatott, rendezett Muhamed címmel. Tarr Béla szerint a kiállítás teljes eddigi életművét sűríti magába, foglalja össze.

2019-ben a Bécsi Ünnepi Hetek keretében mutatták be Tarr Béla új "nem-filmjét", a Hiányzó embereket. Legújabb kísérleti alkotása a hajléktalanságról és a kirekesztettségről szól. "Nem tudom, mi ez. De biztos, hogy nem film, nem kiállítás, nem színház, nem koncert, talán egyfajta vizuális költemény a hiányzó emberekről.” – mentegetődzik az életművét már lezárt rendező.

Fogadtatása Gus Van Sant-ra saját bevallása szerint nagy hatással van Tarr művészete. Tervezte a Sátántangó kockáról kockára való újraforgatását is színes verzióban.

Díjai, elismerései

Balázs Béla-díj (1982) Gundel művészeti díj (2001) Kossuth-díj (2003) France Culture-díj – a legjobb külföldi rendezőnek járó díj (2005) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje /polgári tagozat/ (2005) Párhuzamos Kultúráért díj (2009) Zsűri Nagydíja a 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (A torinói ló c. filmért) (2011) Ezüst Medve a 61. Berlini Filmfesztiválon (2011) a Jeruzsálemi filmfesztivál életműdíja (2011) Hazám-díj (2020) Tiszteletbeli Európai Filmdíj (2023)https://24.hu/kultura/2023/10/11/tarr-bela-tiszteletbeli-europai-filmdijat-kap/ Prima Primissima díj (2023) a Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál életműdíja (2024)Életműdíjat kap Tarr Béla a tokiói filmfesztiválon (telex.hu) Budapest díszpolgára (2025)

Emlékezete

2026. február 23. óta nevét viseli a 305264 Tarrbéla kisbolygó.

Filmjei Játékfilmek Családi tűzfészek (játékfilm, diploma-vizsgafilm, 1979) Szabadgyalog (1981) (munkacíme: Szabadcsoport, Földfolt) Macbeth (tévéfilm, 1982) Panelkapcsolat (1982) Őszi almanach (1984) Kárhozat (1987) Sátántangó (1994) Werckmeister harmóniák (2000) Maár Gyula: Töredék (játékfilm, 2007) – producer A londoni férfi (2007) A torinói ló (2011) A bárány (2021) – producer Árni (2023) – producer Szkeccsfilmek Hat bagatell (szkeccsfilm, 1989) (epizód: Hotel Magnezit 1980) – összeállította: Fehér György City Life (szkeccsfilm, 1990) (epizód: Az utolsó hajó) Európa-képek (szkeccsfilm, 2004) (epizód: Prológus) Magyarország 2011 (szkeccsfilm, 2011) – producer

Író Fehér György: Szürkület (1990) (munkacíme: Utak) konzultáns Szenvedély (1998) – forgatókönyv

Dokumentumfilmek Vendégmunkások (amatőr dokumentumfilm, 1973) – elveszett Az utcaember (amatőr dokumentumfilm, 1975) – elveszett Tripoliszban kilakoltatnak egy munkáscsaládot... (dokumentumfilm-terv, 1976) – ebből lett később a Családi tűzfészek Mihók Barna: Cigányok – tudósítások egy élethelyzetről (dokumentumfilm, 1978) – szerkesztő

Rövidfilmek Cine Marxisme (rövidfilm, vizsgafilm, 1979) Hotel Magnezit I-II. rész (rövidfilm, vizsgafilm 1980) – II. rész elveszett "Diplomafilm" (rövidfilm, vizsgafilm, 1981) – a Panelkapcsolat című filmjének az előtanulmánya Macbeth (rövidfilm, 1981) – elveszett Az utolsó hajó (rövidfilm, 1990) Petőfi Sándor: Álmaim (rövidfilm, 1995) Utazás az Alföldön (rövidfilm, 1995) Prológus (rövidfilm, 2004) Muhamed (rövidfilm, 2017) Hiányzó emberek (rövidfilm, 2019)

Színész Mihályfi Imre: Ivan Iljics halála (1965) – színész Dárday István: Harcmodor (játékfilm, 1980) – szereplő Bódy Gábor: A kutya éji dala (1983) – színész Jancsó Miklós: Szörnyek évadja (1987) – színész Tarr Béla bevezetője Fehér György filmjeihez (portréfilm, 2001) – ez később In Memoriam Fehér György címmel került vetítésre A Tarr... (portréfilm Tarr Béláról, 2001)

Casting director Dárday István: Filmregény (Három nővér) (dokumentarista játékfilm, 1977) – szereplőválogató

Szakirodalom Féjja Sándor: Alkotói portré: Tarr Béla (Budapest: Magyar Filmintézet) kézirat ké.390.9. Családi tűzfészek (szerk. Erdélyi Z. Ágnes) (Budapest: BBS, 1979) p. 44. Szabadgyalog (szerk. Gervai András) (Budapest: Mafilm Objektív Stúdió – MOKÉP, 1982) p. 44. Kárhozat (szerk. Komár Erzsi) (Budapest: Magyar Filmintézet – MTV – MOKÉP, 1988) Sátántangó (Budapest: Budapest Film, 1994) p. 64. Metropolis – Tarr Béla-különszám (Metropolis 1997/nyár) Jytte Jensen: Béla Tarr / Tarr Béla (Budapest: Magyar Filmunió, 2001) Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ (in: uő.: A film szerint a világ – tanulmányok, Budapest: Palatinus, 2002) Bikácsy Gergely: A reménytelenség vígasza – Tarr Béla (in: Zalán Vince (szerk.): Magyar filmrendezőportrék, Osiris Könyvtár – Film, Budapest: Osiris, 2004) pp. 5–32. Paul Schrader: A transzcendentális stílus a filmben: Ozu/Bresson/Dreyer (Szerzőifilmes Könyvtár 2. kötet; Budapest: Francia Új Hullám Kiadó, 2011) Filmszem – Tarr Béla különszám (Filmszem 2011/3.) Filmszem – Tarr Béla különszám – Újratöltve (Filmszem 2012/2.) Kővári Orsolya: Árnyékvilág. Tarr Béla retrospektív (Sprint Filmkönyvek 1. kötet; Budapest: Sprint Kiadó, 2012) Jacques Ranciére: Utóidő. Tarr Béla filmjeiről (Elmegyakorlatok; Budapest: Műcsarnok, 2013) Kovács András Bálint: A kör bezárul. Tarr Béla filmjei (Budapest: XXI. Század Intézet, 2013) Kovács András Bálint: The cinema of Béla Tarr. The circle closes (A kör bezárul. Tarr Béla filmjei); London–New York, Wallflower Press, 2013 (Directors' cuts) TARR – 60 (Budapest: Underground Kiadó, 2016) Pentelényi László (szerk.): Az arcok iskolája – Találkozás(ok) Fehér György operatőr-rendezővel (Szerzőifilmes Gondolkodók 1. kötet; Budapest: Francia Új Hullám Kiadó, megjelenés előtt [~2021.])

Hivatkozások

Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó TARR – 60 (Hozzáférés: 2016. január 20.)

További információk

Stéphane Bouquet: Tarr Béla tündöklő útja Kossuth-díjasok 2003: Tarr Béla Bela Tarr with DFFB film students Tarr Béla: Hát megjött a hajó – interjú A londoni férfi idején ([origo] filmklub, 2008. február 1.) Az évtized legjobb magyar filmrendezői Tarr Béla lovát ugratja “Kozmikus a szar” – életútinterjú Tarr Bélával, a Partizánon Tudósítás Tarr Béla temetéséről

Kategória:1955-ben született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Pécsiek Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:Gundel művészeti díjasok Kategória:Párhuzamos Kultúráért díjasok Kategória:Hazám-díjasok Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai Kategória:Prima Primissima díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el