bélyegkép|300px|A nyolcezresek elhelyezkedése bélyegkép|300px|Néhány csúcs a nyolcezresek közül
A nyolcezresek a Föld tizennégy legmagasabb hegycsúcsa, melyek a tengerszinttől számítva 8000 méternél magasabbak. Mind a tizennégy Ázsiában, a Himalája és a Karakorum hegyvonulataiban helyezkedik el. A csúcsok megmászása különösen veszélyes vállalkozás, hiszen ebben a magasságban rendkívül kevés az oxigén az emberi szervezet számára.
Történet Az első expedíciót egy 8000 méternél magasabb hegy megmászására Albert F. Mummery és J. Norman Collie szervezték 1895-ben. A cél a Nanga Parbat csúcs meghódítása volt. A kísérlet kudarccal végződött; Mummery, valamint két gurka, Ragobir és Goman Szingh meghaltak egy lavinában.
Az első sikeres mászás Maurice Herzog és Louis Lachenal nevéhez fűződik, akik 1950. június 3-án érték el az Annapurna csúcsát.
Az első személy, aki mind a 14 hegyet megmászta, Reinhold Messner volt: 1986. október 16-án sikerült teljesítenie a kihívást. Egy évvel később, 1987-ben Jerzy Kukuczka – másodikként a világon, de a Lhoce kivételével vagy első téli mászóként, vagy új útonJerzy Kukucka: Függőleges világom. Budapest, Corbis Könyvkiadó, 2003. – szintén teljesítette a feladatot. Azóta már több mint két tucat ember követte őket.
8000 méternél magasabb csúcsok
Csúcs Magasság (m) Ország Első megmászás Első megmászó(k)Csomolungma8848Kína/Nepál1953. május 29.Edmund Hillary és Tendzing NorgajK28611Kína/Pakisztán 1954. július 31.Achille Compagnoni és Lino LacedelliKancsendzönga8586India/Nepál1955. május 25.George Band és Joe BrownLhoce8516Kína/Nepál1956. május 18.Fritz Luchsinger és Ernst ReissMakalu8463Kína/Nepál1955. május 15.Jean Couzy és Lionel TerrayCso-Oju8201Kína/Nepál1954. október 19.Joseph Joechler, Pasang Dawa Lama és Herbert TichyDhaulagiri8167Nepál1960. május 13.Kurt Diemberger, Peter Diener, Nawang Dorje, Nima Dorje, Ernst Forrer és Albin SchelbertManaszlu8163Nepál1956. május 9.Imanisi Tosio és Gyalzen NorbuNanga Parbat8126Pakisztán1953. július 3.Hermann BuhlAnnapurna8091Nepál1950. június 3.Maurice Herzog és Louis LachenalGasherbrum I8068Kína/Pakisztán1958. július 5.Andrew Kauffman és Peter SchoeningBroad Peak8047Kína/Pakisztán1957. június 9.Hermann Buhl, Kurt Diemberger, Marcus Schmuck és Fritz WinterstellerGasherbrum II8035Kína/Pakisztán1956. július 8.Josef Larch, Fritz Moravec, Hans WillenpartSisapangma8027Kína1964. május 2.Kilenc kínai hegymászó, Xu Jing vezetésével
Akik minden nyolcezrest megmásztak
Teljesítéssorrendjébenclimbers who have reached the summit of all 14 eight-thousanders http://www.8000ers.com/cms/download.html?func=startdown&id=155 Sorrend O2 nélkülNévCsúcshódításokSzületéséveNemzetiség1.1.Reinhold Messner1970–19861944olasz (dél-tiroli)2.Jerzy Kukuczka1979–19871948lengyel3.2.Erhard Loretan1982–19951959svájci4.Carlos Carsolio required emergency oxygen on his descent from Makalu in 1988.Carlos Carsolio1985–19961962mexikói5.Krzysztof Wielicki1980–19961950lengyel6.3.Juanito Oiarzabal1985–19991956baszk7.Sergio Martini1983–20001949olasz8.Park Jong Szuk1993–20011963koreai9.Hong-Gil Um1988–20011960koreai10.4.Alberto Iñurrategi1991–20021968baszk11.Han Vang Jong1994–20031966koreai12.5.Ed Viesturs1989–20051959amerikai13.6.Silvio Mondinelli1993–20071958olasz14.7.Ivan Vallejo1997–20081959ecuadori15.8.Gyenyisz Viktorovics Urubko2000–20091973kazah16.Ralf Dujmovits1990–20091961német17.9.Veikka Gustafsson1993–20091968finn (svéd)18.Andrew Lock1993–20091961ausztrál19.10.João Garcia1993–20101967portugál20.Piotr Pustelnik1990–20101951lengyel21.Edurne Pasaban2001–20101973baszk22.Abele Blanc1992–20111954olasz23.Mingma Sherpa2000–20111978nepáli24.11.Gerlinde Kaltenbrunner1998–20111970osztrák25.Vaszilij Pivtszov2001–20111975kazah26.12.Maxut Zsumajev2001–20111977kazah27.Jae-Soo Kim2000–20111961koreai28.13.Mario Panzeri1988–20121964olasz29.Hirotaka Takeuchi1995–20121971japán30.*Chhang Dawa Sherpa2001–20131982nepáli29.Kim Chang-Ho2005–20131970koreai
[*] Megerősítésre vár: Kétségek merültek fel az Annapurna meghódításával kapcsolatban.
Akiknél nincs elégséges bizonyíték arra, hogy elérték mind a 14 csúcsot:
NévCsúcshódításokSzületéséveNemzetiségFausto De Stefani (Lhoce 1997)1983–19981952olaszAlan Hinkes (Cso-Oju 1990)1987–2005 1954britVlagyiszlav Terzsul (Sisapangma 2000)Everest News, Sad results on Makalu: 1 missing climber and 1 passed away on Makalu Update1993–2002 (elhunyt)1953ukránEun-Sun Oh (Kancsendzönga 2009)AFP: Winds delay S. Korean climber's record attempt1997–20101966koreaiCarlos Pauner (Sisapangma 2012)2001–20131963spanyol
Magyar mászók
Név Nyolcezresek Évek Csomolungma K2 Kancsendzönga Lhoce Makalu Cso-Oju Dhaulagiri Manaszlu Nanga Parbat Annapurna Gasherbrum I Broad Peak Gasherbrum II Sisapangma Erőss Zsolt 10 1999–2013 2002(O2) 2013 ✞ 2011 2008 2006 2009 1999 2007 2007 2003 Varga Csaba62013–2023202120172023201920142013 Ugyan Anita 4 2003–2010 2009(O2), 2010(O2) 2007 2007 2003 Klein Dávid 4 2003–2016 2004 2015 2016 2003 Ács Zoltán 3 2000–2005 2005(O2) 2000 2003 Csollány Katalin 3 2007 2007 2007 2003 Mécs László 3 2000–2007 2007 2000 2003 Suhajda Szilárd32014–202220192022Suhajda Szilárd megmászta a 8516 méteres Lhocét, Mozgásvilág.hu, 2022. május 16.2014 Csíkos József 2 1990–2003 1990 2003 Sterczer Hilda 2 2007 2007 2007 Vörös László 2 1990–2003 1990 2003 Price Márton Péter 2 2022–2023 2023<small>(O2) 2022<small>(O2) Baranyi Éva 1 2009 2009 Barna Dániel 1 2009 2009 Csizmadia Péter 1 2007 2007 Decsi István 1 1990 1990 Gál László 1 2011 2011 Jelinkó Attila 1 2007 2007(O2) Kiss Péter 1 2013✞ 2013 ✞ Koncz Ákos 1 1990 1990 Maku László 1 2006 2006 Nagy Sándor 1 1990 1990 Nedeczky Júlia 1 2003 2003 Neszmélyi Emil12016–20222016(O2),http://mno.hu/sport/hallott-mar-a-jogaszrol-aki-eszakrol-maszta-meg-az-everestet-1346515 Magyar Nemzet, 2016. június 11. (Hozzáférés: 2017. február 23.) 2022(O2) Pajor István 1 1990 1990 Straub József 1 1990 1990 Szendrő Szabolcs 1 1990 1990 Tarjányi István 1 2007 2007 Tóth Csaba 1 1990 1990 Várkonyi László 1 1990 1990
Suhajda Szilárd 2023-ban a Csomolungma mászása közben a csúcs közelében eltűnt. Egyelőre nem lehet tudni, hogy felért-e a csúcsra.
Képek
Jegyzetek
További információk A hegymászók és a nyolcezresek hivatalos listája Képek a nyolcezresekről Gyönyörű felvételek a világ legmagasabb hegyeiről
Kapcsolódó szócikkek Himalája Hegycsúcsok relatív magasság szerinti listája A Naprendszer legmagasabb hegycsúcsainak listája
Kategória:Hegyek listái Kategória:Hegymászás Kategória:Földrajzi rekordok