Bulgária (, Balgarija), hivatalos nevén a Bolgár Köztársaság (Република България, Republika Balgarija) a Fekete-tenger partján fekvő, 6,6 millió lakosú állam Délkelet-Európában. Északról Románia, nyugatról Szerbia és Észak-Macedónia, délről Görögország és Törökország, keletről a Fekete-tenger határolja. Fővárosa és legnépesebb városa Szófia.

Az első egységes bolgár állam kialakulása a 7. században alapított bolgár birodalom idejére nyúlik vissza, amely a Balkán jelentős részét uralta, és a korai délkeleti szláv népek kulturális központja volt. A mai Bulgária 1878-ban, az orosz-török háború (1877–1878) és az Oszmán Birodalom összeomlása nyomán alakult ki.

2007 óta az Európai Unió tagja. Az Európai Unió legszegényebb országa, 2022-ben a GDP arányos kiterjedt feketegazdaságával megelőzi valamennyi EU-s országot. Magyarország mellett 2022-ben az Unió egyik legkorruptabb országa, amely komoly demográfiai válsággal is szembesül. Az 1988-as közel kilencmilliós csúcshoz képest napjainkban (2022) már csak kb. 6,5 millió ember lakja, ami tovább csökken.

A Föld legnagyobb levendulaolaj előállítója, és nagy hagyományai vannak a rózsatermesztésnek és a rózsaolaj előállításának is.

Nemzetközi tagsága: EU, ENSZ, EBESZ, Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés, Nemzetközi Valutaalap, WTO, NATO, Schengeni övezet, eurózóna.

Földrajz

Bulgária a Balkán-félsziget keleti felén található, délen Görögország (472 km) és Törökország (223 km), nyugaton Észak-Macedónia (162 km) és Szerbia (344 km), északra Románia (605 km) határolja a Duna folyóval. Szárazföldi határainak hossza összesen 1806 km, a fekete-tengeri határának hossza 354 km. Területe .(in Bulgarian)

Domborzat bélyegkép|250px|Bulgária domborzati térképe thumb|250px|Kilátás a Felső-Trák-alföldre és Szliven városára Bulgária földje változatos, felszínének kétharmada síkság és dombság, az alföldek 31%-ot, a fennsíkok és dombságok 41%-ot, a 600 és 1500 méter közötti hegyek 20%-ot, az 1500 méternél magasabb hegyek 3%-ot tesznek ki. Az átlagos tengerszint feletti magasság 470 méter.

A legmagasabb bolgár hegység a Rila, mely a Rila–Rodopei-masszívum része. Legmagasabb csúcsa a Muszala, 2925 méterrel. A Pirin-hegység legmagasabb csúcsa a Vihren, 2914 méterrel; ez Bulgária második legmagasabb hegye. A Rodope a Rila–Rodopei-masszívum keleti részét alkotja, átlagmagassága 785 méter. Legmagasabb csúcsa a Goljam Perelik, mely 2191 méter magas. Az országot kettéosztó Balkán-hegység az Eurázsiai-hegységrendszer részeként 555 kilométeren húzódik. További jelentősebb hegységek a Vitosa, mely Szófia mellett emelkedik; az Oszogovo–Belaszica-hegység a délnyugati vidékeken; a Balkán-hegységgel párhuzamos Szredna gora középhegység (Antibalkán); valamint a Szakar-hegység és a Sztrandzsa-hegység a Tundzsai-tájegységben.

Északon a lösszel borított, hullámos, Duna menti táblásvidék, a Bolgár-tábla húzódik. Északi része fontos a gabonatermelés szempontjából, itt jó minőségű feketeföld (csernozjom) található. A Szófiai-medencét hegyek veszik körbe. A Karlovói-medence híres a rózsakertjeiről, a Kazanlaki-medencével együtt a Rózsák Völgyének (Rozova dolina) is nevezik. További jelentősebb medencék a Tvardicai-medence, a Szliveni-medence, a Karnobati-medence és az Ajtoszi-medence. A legnagyobb területű alföld Bulgáriában a Felső-Trák-alföld mintegy -rel, a Marica folyó középső vidékén.

A Fekete-tenger bolgár partvidékének hossza 354 km. A dobrudzsai tengerpart mentén limánok helyezkednek el. Itt található az ország legkeletibb pontja, a Sabla-fok. A tengerparti látványosságok közül nevezetes a Kaliakra-fok vörös-fehér szikláival. A Batovától délre a part csipkézett, öblökkel és strandokkal tarkított. A híres Aranyhomok üdülőövezet is itt található.

Vízrajz thumb|250px|A Vacsa-víztározó a Rodope-hegységben thumb|250px|Az Arda a Kardzsali-víztározónál Bulgáriában sok kisebb folyó van, számuk eléri az 540-et. A Duna kivételével rövidek és alacsony vízszintűek. A legtöbb folyó a hegyvidékeken található. Két nagy vízgyűjtő területre oszlik az ország a hegygerincek (jórészt a Balkán-hegység) mentén. A fekete-tengeri vízgyűjtő medence az ország területének 57%-át (a folyók 42%-át), az égei-tengeri a 43%-át (a folyók 58%-át) teszi ki. A leghosszabb bolgár folyó az Iszker; a leghosszabb, közvetlenül a Fekete-tengerbe ömlő folyó a Kamcsija (254 km). Az égei-tengeri vízgyűjtő terület legjelentősebb folyói a Marica, a Tundzsa, az Arda, a Sztruma és a Meszta.

Bulgáriában mintegy 400 természetes tó található. A fekete-tenger-parti limánok és lagúnák közül jelentősebbek a Durankulak-tó, a Sablai-tó, a Várnai-tó, a Beloszlavi-tó, a Pomoriei-tó, a Burgaszi-tó, az Atanaszovszko-tó és a Mandra-víztározó. A legnagyobb a Burgaszi-tó 27,6 km²-es területével, a legtöbb víz pedig a 19 méter mély Várnai-tóban található. A Rilában 170, a Pirinben 164 gleccsertó lelhető fel. A legnagyobb víztározók az Iszker, az Ogoszta, a Doszpati, a Bataki, a Kardzsali, az Ivajlovgradi, a Sztuden kladeneci, a Koprinka és a Ticsa.

Bulgária felszínalatti vizekben is gazdag, mintegy 225 ásványvízforrás fakad a délnyugati és középső vidékeken.

Éghajlat Bulgária éghajlata annak ellenére összetett, hogy az ország viszonylag kis területű. A mérsékelt övben található, jórészt kontinentális éghajlatú, a déli területei egy része pedig közelebb áll a mediterrán éghajlathoz. Bulgária éghajlatára nagy hatással van a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán is, aminek következtében jobbára óceáni légtömegek érkeznek ide, tavasszal és ősszel sok csapadékot és szeles, hűvös időt okoznak. Az atlanti-óceáni és földközi-tengeri ciklonok nyugati és délnyugati irányból érkezve enyhébb teleket idézhetnek elő. A Fekete-tenger hatása csupán egy 30-40 kilométeres sávban érzékelhető, itt enyhe a tél, meleg és hosszú az ősz, a nyár száraz, a tavasz pedig hűvösebb. A fő éghajlatválasztó a Balkán-hegység, mely megállítja az északi hidegebb légáramlatokat és a déli meleg levegőt is. A csapadék átlagmennyisége Bulgáriában 670 mm. A síkságokon és a dombvidékeken 450–850 mm között változik a csapadék mennyisége, a hegyekben 850–1200 mm között. Északon májusban és júniusban esik a legtöbb eső, délen inkább a téli időszak csapadékosabb. Júniusban és augusztusban az ország nagy részén aszály alakul ki.

Élővilág és természetvédelem

thumb|250px|Szrebarna bioszféra-rezervátum Bulgáriában jellemzően közép-európai fajok vannak jelen, bár a magasabb helyeken sarkvidéki és alpesi fajok is előfordulnak. Bulgária az egyik legváltozatosabb élővilággal rendelkező európai ország, mintegy 3900 növényfajjal, 210 halfajjal, 37 hüllőfajjal, 428 madárfajjal (ebből 252 fészekrakó), 95 emlősfajjal, 18 kétéltű fajjal. Ezek közül 1300 faj endemikus, ez a növényvilág 5%-át, a rovarfajok 4,3%-át, a nem rovar fajok 8,8%-át jelenti. Az endemikus fajok közül 65 sebezhető, 15 veszélyeztetett és 12 súlyosan veszélyeztetett.

Az országban 3 nemzeti és 11 natúrpark, 55 rezervátum és 35 kezelt természetvédelmi rezervátum (ezekből 16 bioszféra-rezervátum) található. A Pirin Nemzeti Park és a Szrebarna bioszféra-rezervátum szerepel az UNESCO világörökségi listáján.

Történelem

Őstörténet 680-ig thumb|210px|Plovdiv római kori színháza A mai Bulgária vagy régiesen Bolgárország területén jelentős korai kultúrák voltak. Kárpát-medencei kapcsolatai miatt említendő a vinča–tordosi kultúra. A később itt élő szkítákról a görög írásos feljegyzések szólnak, de emléküket művészi ötvöstárgyaik is megőrizték. Később a terület a Római, majd a Bizánci Birodalom része lett. A népvándorlás sem kerülte el Bulgáriát, a gótok és a hunok is megfordultak errefelé. Később szlávok érkeztek, de olyan nagy számban, hogy a továbbiakban ők képezték már döntően a népességet.

Első bolgár állam 680 / 681-1018

A népvándorlás a hunok után is folytatódott. A török nyelvű onogur-bolgárok jöttek Aszparuh kán vezetésével, aki Attila leszármazottjának tudta magát. Elfoglalták Bizánctól a bolgár földeket. Államot szerveztek, amely néhány nemzedék alatt szláv nyelvű és keresztény lett. Ez az állam betagolódott a korabeli keresztény, feudális Európába. De az ismét megerősödő Bizánc széttörte.

Bizánci uralom 1018–1185 Bizánc katonai győzelme ellenére kénytelen volt elismerni a tőle független önálló bolgár egyház létét és továbbra is létezett bolgár arisztokrácia. A 12. század második felében gyors hanyatlás következett be a birodalomban. Ez végül elvezetett ahhoz, hogy magát Bizánc városát is elfoglalták a nyugati keresztesek 1204-ben. De még ez előtt Bulgária függetlenné vált Bizánctól Iván Aszen felkelése nyomán.

Második bolgár állam 1185–1396 Bulgária rövid időre ismét nagy és erős, kulturálisan is virágzó ország lett. De az összes szomszédjával folytatott állandó háború és a feudális anarchia felmorzsolta. Az Anatóliából érkező oszmán törökök fokozatosan elfoglalták, még az ősi ellenség, Bizánc végleges eleste előtt.

Török uralom 1396–1878 Úgy tűnik, a bolgárok nagyon negatívan emlékeznek meg erről a közel ötszáz évről. Pedig nagy sikerük, hogy ilyen hosszú elnyomás ellenére is megőrizték nyelvüket, vallásukat és kultúrájukat. Ebben igen nagy szerepük volt a kolostoroknak, köztük az Athosz-hegy (ma Görögországban különleges jogállású terület) kolostorainak.

Harmadik bolgár állam 1878-tól (Bolgár Cárság) Az Oszmán Birodalom válsága sokáig tartott, de végül Bulgária függetlenségéhez vezetett. A függetlenséget orosz katonai segítséggel szerezték meg. A második világháború végéig nem szilárdultak meg Bulgária határai. A határviták sorozatos háborúkra vezettek a szomszédokkal és mindkét világháborúban a vesztes oldalra állították Bulgáriát. Így Bulgária északkeleti csücske egy ideig Romániához tartozott. A román királyok akkori nyaralója Balcsik városában található, a Fekete-tenger partján.

A II. világháború után a szovjet tömbbe tartozott. Rendszerváltás a többi hasonló országgal egy időben, 1990-ben volt. Utána itt is gazdasági összeomlás jött. A kilábalás későn kezdődött és lassan halad, de mára Bulgária az Európai Unió, a NATO, a Schengeni övezet és az eurózóna tagja.

Uralkodók Bulgária uralkodóinak listája

Államszervezet és közigazgatás thumb|250px|A parlament épülete, Szófia

Bulgária parlamentáris, képviseleti demokrácia, államformája köztársaság. A politikai rendszert a törvényhozó, végrehajtó és bírói ágak alkotják, választójoggal a 18 év fölöttiek rendelkeznek. A választásokat a Központi Választási Bizottság felügyeli, melyben minden jelentősebb politikai párt képviselteti magát. A pártoknak itt kell regisztráltatniuk magukat a választások előtt. A parlamenti küszöb a szavazatok 4%-a. A miniszterelnök-jelölt általában a legtöbb szavazatot kapó párt vezetője.

Törvényhozás bélyegkép|Bolgár parlament összetétele 2017-től Az egykamarás Nemzetgyűlés (teljes nevén: Egyszerű Nemzetgyűlés) az egyetlen törvényhozó szerv. 240 képviselőből áll, akiket négyévente választanak meg egyfordulós, általános, titkos választásokon, kizárólag területi listás rendszerben. A Nemzetgyűlés megalkotja a törvényeket, valamint határozatokat és felhívásokat fogad el. Kitűzi a köztársasági elnöki választásokat, országos népszavazást rendel el, megválasztja és felmenti a kormányfőt, valamint annak javaslatára a minisztereket, megválasztja a Bolgár Nemzeti Bank elnökét, általános amnesztiát hirdet, ratifikálja a nemzetközi szerződéseket. A köztársasági elnököt és az alelnököt közvetlenül a nép választja meg, 5 évenként. Az elnöknek joga van visszaküldeni egy törvényjavaslatot további megvitatásra, a parlament azonban többségi szavazásal felülbírálhatja a vétót.