Andorás (András) a hagyomány szerint a honfoglaló magyarok egyik vezérének leszármazottja, a csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy család megalapítója.
Legendája A Szent István koronázásakor rendezett kopjatörésen egy többekkel győztesen vívott német lovaggal párbajozott, és annak páncéllal borított testét egy kardcsapással kettéhasította.Királyok kora - 77 magyar monda a honfoglalástól Mátyás király koráig (Lengyel Dénes mondái nyomán) Ezért a különleges erőt tanúsító tettéért kapta az erős nevet, és címerűl egy kardos férfiút és koronát tartó kettős oroszlánt. Részt vett Szent Istvánnak a somogyi Kupa s az erdélyi Prokuj gyula ellen folytatott harcaiban is és a gyula legyőzése után vitézsége miatt ő lett a Erdély helytartója és székelyek főbírója, mely méltóságot utódai örökségképpen kaptak. Három fia volt: Józsa, aki I. András királynak III. Henrik császárral folytatott háborúskodása alatt tűnt ki (1051), és Esztergom megmentése alkalmával halt hősi halált. Vid, aki szintén I. András király seregében szolgált. A király, Béla öccsének ellen vívott harcában 1061-ben a Tisza mellett halt meg. László, aki a testvérek közül örökölte apja méltóságát és atyja után Andorásinak hívták. A későbbiekben ez változott Andrásira. Utódai két ágra oszlottak az egyik Erdélyben viselt méltóságokat (csíkszentkirályi ág), a másik Magyarországon (krasznahorkai ág).
Kapcsolódó szócikkek Benedek Elek: Andorás vitéz
Jegyzetek
Források
A Pallas nagy lexikona Révai nagy lexikona, 1 kötet
Kategória:Andrássy család Kategória:Árpád-kori magyarok