A Védák (szanszkrit: वेद = tudás, szent ismeret) India legrégibb irodalmi emlékei, a hinduizmus legfontosabb forrása, a hagyomány alapján az univerzum ezoterikus bölcsessége. Elfogadása a hindu ortodoxia kritériuma. A Védák egyet jelentenek a srutival, azaz a szent és örök igazsággal, kinyilatkoztatás formájában.

Azokat az ősi indiai eredetű vallásokat – pl. a buddhizmus és a dzsainizmus – amelyek elutasítják a Védákat, násztikáknak (tagadóknak), míg azokat, amelyek a Védákat végső tekintélynek tekintik, ásztikáknak, azaz ortodoxnak tekintik. Ezen ortodox gondolkodók többsége úgy tartja, hogy a négy Véda "személytelen", tehát nem Isten szava (ahogy azt a keresztények tartják a Bibliáról), hanem öröktől fogva létező megtestesülése a személyes törvényhozó felett álló egyetemes törvénynek.

Vannak azonban, akik szerint a Véda-szövegeket Isten személyesen adta át a kiválasztott risiknek. Ez utóbbi elmélet hívei hajlamosak olyan későbbi, szektás nézőpontokat is képviselő szövegeket is a sruti-irodalomba sorolni, melyeket állításuk szerint Visnu, Siva vagy Dévi nyilatkoztatott ki egy arra érdemes személynek.

Részei Négy Véda A Véda vagy Védák kifejezés magában foglalja a négy szamhitát (vagy szanhitát = gyűjteményt), azaz a Védák tényleges magját: Rigvéda-szamhita, (himnuszok) Számavéda-szamhita, (dalok) Jadzsurvéda-szamhita, (áldozati formulák) Atharvavéda-szamhita, (mágikus formulák)

Szűkebb értelemben a Véda csak a négy szamhitát jelenti.

Későbbi részek A négy Védához a papok később további részeket, úgynevezett bráhmana-, áranjaka- és upanisad-szövegeket csatoltak.

Bráhmana-gyűjtemény Kb. Kr. e. 1000-től Kr. 600-ig a Bráhmanák (szertartások, rituális szövegek, értelmezések).

Áranjakák Misztikus és szimbolikus elmélkedések; ún. erdei szövegek, azaz az erdőkben élő szerzetesek által tanulmányozandó értekezések

Upanisadok-gyűjtemény A következő réteget (kb. Kr. e. 700-tól Kr. u. 500-ig) az Upanisádok (filozófiai, misztikus, titkos tanítások) alkotják. az Ájur Véda az egészséges élet tudományát, a Dhanur Véda a hadtudományokat és a harcművészeteket, a Gándharva Véda a zene és a tánc tudományát, a Szthápatja Véda pedig a matematikát és a mérnöki tudományokat mutatja be.

Nem része a Védáknak A Mahábhárata (amelynek egy része a Bhagavad-gíta), a Rámájana és a Puránák, (így a Bhágavatam is) mind szmriti (szent hagyományok), nem képezik a Védák részét.

Keletkezése

A hinduk szerint a Véda időtlen; évezredekkel ezelőtt nyilatkoztatott ki ama risik, azaz látnokok számára, akiknek nevei megtalálhatók a szövegekben.

A Védák keletkezését több korábbi tudós Kr. e. 6000–4000 közötti időpontra tette, azonban ma már elfogadottabb álláspont egy jóval későbbi időszak.

A gyűjteményben szereplő nyílt csillagászati utalások alapján a legősibb Véda, a Rigvéda eredeti keletkezését a Kr. e. 3. évezredre tehetjük.

Ősi memorizációs technikákra (vikriti) támaszkodva e szövegek évszázadokon keresztül szájhagyomány útján terjedtek. Sőt, mivel rituális értéke csak az apáról fiúra, mesterről tanítványra élőszóban áthagyományozott szövegnek volt, azért még az írás megjelenése után is, egészen a legutóbbi időkig (azaz több ezer éven keresztül), szinte kizárólag szájról szájra őrződtek meg e szövegek.

Az iratok Szamhita-gyűjtemény A Védák mai formájukban négy fő részből (gyűjteményből /szamhita/) állnak. A Rigvéda-szamhita himnuszokat, a Jadzsurvéda áldozóigéket, a Számavéda ősi dallamokat, míg az Atharvavéda főként varázsigéket foglal magába. Legősibb közülük az 1028 himnuszból álló Rigvéda.

A himnuszok és imák az istenekhez szólnak, többek között az ősi Áditjákhoz (Varunához, Mitrához és Arjamanhoz), Agnihoz, Indrához, az Éghez (Djausz) és a Földhöz (Prithivi), a Naphoz (Szúrja), a Szélhez s még számos istenhez. A himnuszok körülbelül negyedét Indra istennek szentelték.

Bráhmanák A szintén sruti-irodalomhoz tartozó bráhmanák nagyszámú, szertartás-magyarázatokkal kapcsolatos szövegeket tartalmaznak, de megtalálhatók benne egyes mítoszok korai változata is.

Áranjakák, Upanisadok Jóllehet az árnajakákat és az upanisadokat is a kinyilatkoztatott tudáshoz sorolják, jellegüket tekintve jócskán eltérőnek látszanak. Szövegeiket olyan személyek írták, akik a társadalmi életről lemondva egész életüket a spirituális gyakorlatoknak és misztikus felismeréseknek szentelték. Az upanisadokat védántának, vagyis a "Véda végének" is nevezik: e szövegek képezik a védikus irodalom utolsó részét.

Jegyzetek

Források

Szanszkrit líra. Szerkesztette Vekerdi József (Budapest : Európa könyvkiadó, 1988, ) A teremtés himnusza in Fórizs László: Rigvéda – teremtéshimnuszok (Budapest : FLI, 1995, ) Joanna Jurewicz: A világ teremtése a Nászadíja-himnuszban in Keréknyomok 2013/7, 7–22] Gaál Balázs – Tóth Ibolya: Varuna-himnuszok – Válogatás a Rigvéda irodalmából. (Budapest : TKBF, 2001, ) Hosszú, mély sötétség (Dírghatamasz) Apām Napāt, Dīrghatamas and the Construction of the Brick Altar. Analysis of RV 1.143 Klasszikus upanisadok II. A Brihadáranjaka és a Cshándógja upanisad Védikus szanszkrit eredetiből fordította, jegyzetekkel és magyarázatokkal ellátta Fórizs László (Budapest : Filosz, 2016, ) Németh Péter: A Védák matematikája - Tattva Tudományos folyóirat (Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola)

Idegen nyelven: Veda and Vedic ritual – Materials for the study of Vedic ritual (in English & Dutch)

Kapcsolódó szócikkek

Védikus irodalom Szent könyv Ágama Sruti Szmriti

Kategória:Ókori indiai vallási szövegek Kategória:Hinduizmus