Palamasz Szent Gergely

Palamasz Szent Gergely (görögül: Γρηγόριος Παλαμᾶς, Grēgorios Palamas; kb. 1296 – 1359. november 14.) bizánci görög szerzetes, teológus, egyházi író és Thesszaloniki érseke volt. Az ortodox kereszténységben a hészükhaszmus egyik legfontosabb védelmezőjeként és a keleti keresztény lelkiség kiemelkedő tanítójaként tisztelik. Tanításának középpontjában az áll, hogy Isten lényege önmagában felfoghatatlan és teremtmény számára hozzáférhetetlen, ugyanakkor Isten saját, teremtetlen működései vagy „energiái” által valóságosan közli magát a világgal és az emberrel.Wojciech Micał: „Knowledge of God in St Gregory Palamas”, Studia Religiologica, 54/3, 2021, 249–268.Marcus Plested: „St. Gregory Palamas on the Divine Simplicity”, Modern Theology, 35/3, 2019, 508–521.

Palamasz a 14. századi hészükhaszta vita fő alakja lett. Írásaiban a keleti szerzetesi imaélet, különösen a Jézus-ima és a szemlélődő csend teológiai alapját védte Kalábriai Barlaam, majd Grégoriosz Akündosz és Niképhorosz Grégorasz kritikáival szemben. A vitában különös jelentőséget kapott a Tábor-hegyi fény, vagyis Krisztus színeváltozásának fénye: Palamasz szerint ez nem pusztán teremtett optikai jelenség vagy jelképes látomás volt, hanem Isten teremtetlen energiájának megnyilvánulása. A Konstantinápolyban tartott zsinatok 1341-ben, 1347-ben és 1351-ben fokozatosan Palamasz álláspontját igazolták az ortodox egyházi hagyományon belül.Norman Russell: „The Reception of Palamas in the West Today”, in: Gregory Palamas and the Making of Palamism in the Modern Age, Oxford University Press, 2019.„Hesychasm”, in: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 6. kötet, Gale / The Catholic University of America, 2003, 778–779.

Az ortodox egyházban 1368 óta szentként tisztelik. Emléknapja november 14.; az ortodox liturgikus évben a nagyböjt második vasárnapja is hozzá kapcsolódik, ezért ezt gyakran „Palamasz vasárnapjának” nevezik. Egyes bizánci rítusú katolikus közösségekben is liturgikus tiszteletben részesül, ugyanakkor tanításának latin, katolikus és tomista értékelése hosszú ideig vitatott volt. A vita fő kérdései az isteni egyszerűség, a kegyelem természete, a teremtetlen isteni energiák és a boldogító istenlátás kapcsolata körül forogtak.Baán István: „Comment était évalué Grégoire Palamas et sa doctrine en Occident, et l’influence de cette position d’esprit sur les livres des églises greco-catholiques?”, Eastern Theological Journal, 1/2, 2015, 243–263.André de Halleux: „Palamisme et Scolastique. Exclusivisme dogmatique ou pluriformité théologique?”, Revue théologique de Louvain, 4/4, 1973, 409–442.

Neve és történeti helyzete

A Palamasz bizánci családnév. Gergely a Palaiologosz-dinasztia idején élt, amikor a Bizánci Birodalom politikai és katonai helyzete egyre törékenyebbé vált. Konstantinápoly 1204-es latin elfoglalása, majd a birodalom részleges helyreállítása után a görög Kelet és a latin Nyugat között nemcsak egyházpolitikai, hanem teológiai és kulturális különbségek is felerősödtek. Az 1054-es nagy egyházszakadás után a két hagyomány eltérő intézményi és szellemi környezetben fejlődött: Nyugaton az egyetemek, a skolasztikus filozófia és a koldulórendek váltak meghatározóvá, Keleten pedig továbbra is erős maradt a liturgikus, monasztikus és patrisztikus teológiai kultúra.John Meyendorff: „Theology in the Thirteenth Century: Methodological Contrasts”, in: Kathigitria: Essays Presented to Joan Hussey, Porphyrogenitus Publishing, 1988.

A latin nyugati teológiában a skolasztika a hit igazságainak fogalmi tisztázását és racionális rendszerezését hangsúlyozta. Ennek klasszikus képviselője Aquinói Szent Tamás, akinek teológiáját a tomizmus néven ismert filozófiai és teológiai hagyomány folytatta. A keleti kereszténységben ezzel párhuzamosan a „teológia” szó gyakran szorosabban kapcsolódott az imádsághoz, a liturgiához, az aszkézishez és az istenismeret tapasztalati oldalához. A keleti szerzetesi hagyományban gyakran idézett mondás szerint: „Ha teológus vagy, igazán fogsz imádkozni; és ha igazán imádkozol, teológus vagy.” E szemléletben a hit értelmi megértése nem válik el az imádságos és erkölcsi megtisztulástól.John Meyendorff: St Gregory Palamas and Orthodox Spirituality, St Vladimir's Seminary Press, Crestwood, 1974.

Palamasz tanítása e két világ érintkezési pontján született. Nem volt filozófiaellenes szerző: bizánci műveltsége révén ismerte az arisztotelészi logikát és a görög filozófiát. Ugyanakkor úgy vélte, hogy Isten legmélyebb megismerése nem vezethető le pusztán dialektikus érvekből, hanem a Szentírás, az egyházatyák és az imádságban megtisztult ember tapasztalata felől érthető meg. A hészükhaszta vita ezért nem egyszerűen „misztika és értelem” ellentéte volt, hanem annak kérdése, hogy a keresztény teológiában milyen viszonyban áll egymással kinyilatkoztatás, filozófiai érvelés, egyházi hagyomány és aszketikus tapasztalat.Tikhon Alexander Pino: „Beyond Neo-Palamism: Interpreting the Legacy of St Gregory Palamas”, Analogia, 3, 2017, 53–73.

Élete

Származása és tanulmányai

Gergely kb. 1296-ban született Konstantinápolyban. Családja kis-ázsiai eredetű volt; a török előrenyomulás elől költözött át a bizánci fővárosba. Apja, Konstantinosz Palamasz, II. Andronikosz bizánci császár udvarához tartozott, és Gergely gyermekkorában halt meg. A császári udvar gondoskodott a tehetséges fiú neveltetéséről, aki széles körű klasszikus és filozófiai képzést kapott. Tanulmányai közé tartozott Arisztotelész logikája és a hét szabad művészet is.John Meyendorff: A Study of Gregory Palamas, ford. George Lawrence, Faith Press, London, 1964.

A császári környezetben Gergely világi pályára is léphetett volna, de kb. húszéves korában a szerzetesi élet mellett döntött. Anyja, testvérei és a család több tagja is szerzetesi vagy monasztikus életet választott. A későbbi hagiográfiai hagyomány ezt a Palamasz-család egészének aszketikus elköteleződéseként mutatta be.Norman Russell: Gregory Palamas and the Making of Palamism in the Modern Age, Oxford University Press, 2019.

Athoszi szerzetesi évek

Palamasz két fivérével együtt az Athosz-hegyre ment. Először a Vatopedi kolostor környékén élt egy Nikodémosz nevű hészükhaszta szerzetes vezetése alatt. Nikodémosz halála után a Nagy Lavra közelébe került, majd később magányosabb aszketikus életformát választott. A hészükhaszta szerzetesi környezetben ismerte meg a Jézus-imát és a belső csendre irányuló imahagyományt.

A hészükhaszmus a keleti szerzetesi imaélet egyik formája. Neve a görög hēsychia szóból ered, amely csendet, nyugalmat vagy belső békét jelent. Nyugati párhuzamként részben a szemlélődő vagy kontemplatív ima említhető, de a keleti hagyomány erősebben hangsúlyozza a szív imáját, a test és lélek egységét, valamint a Jézus-ima ismétlését: „Uram Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam.” A késő bizánci hészükhaszták között az imához olykor légzési és testtartási módszerek is kapcsolódtak; ezek célja nem önmagában a testi technika volt, hanem a figyelem összpontosítása és az értelem „szívbe vezetése”.

Thesszalonika és Berrhoia

A török és kalóztámadások miatt Palamasz egy időre elhagyta Athoszt. Társaival eredetileg a Szentföldre vagy a Sínai monostoraiba kívánt menni, de végül Thesszalonikában maradt. Itt kapcsolódott be egy olyan aszketikus körbe, amelyben a Jézus-imát tanították és gyakorolták. 1326-ban pappá szentelték.

Thesszalonika után Berrhoia közelében remeteséget alapított. Itt aszketikus rend szerint élt: a hét nagyobb részét magányban töltötte, szombaton és vasárnap pedig szerzetestársaival együtt részt vett a közösségi istentiszteleten. Ez a kettős életforma — magányos ima és egyházi-liturgikus közösség — később Palamasz teológiájának is fontos háttere lett: a személyes imatapasztalat nála nem szakadt el az Egyháztól és a szentségi élettől.

Visszatérése Athoszra

1331 körül Palamasz visszatért Athoszra, mert Berrhoia vidékét szerb támadások fenyegették. A Nagy Lavra mellett, Szent Szabbasz remeteségében telepedett le. 1335–1336 körül rövid időre az Esphigmenu monostor elöljárója lett, de nem maradt sokáig a közösség élén, és visszatért a magányosabb életformához.

Ezekben az években Palamasz még nem volt széles körben ismert egyházi vitázó. A hészükhaszta vita azonban hamarosan olyan helyzetbe hozta, amelyben a szerzetesi tapasztalatot dogmatikai és filozófiai nyelven kellett megvédenie.

A hészükhaszta vita

Barlaam kritikája

A vita első nagy ellenfele Kalábriai Barlaam volt, dél-itáliai görög származású szerzetes és humanista műveltségű tanár. Barlaam Konstantinápolyban filozófiai előadásokat tartott, és részt vett a latinokkal folytatott egyesülési vitákban is. A Filioque kérdésében több ponton az ortodox álláspontot védte, de istenismereti nézetei és a hészükhaszta szerzetesekkel szembeni kritikája miatt konfliktusba került Palamasszal.

Barlaam nem modern értelemben vett „agnosztikus” volt, hanem erősen apofatikus és filozófiai érveket használó szerző. Az apofatikus teológia vagy tagadó teológia szerint Istenről a teremtményi fogalmak elégtelensége miatt gyakran biztosabban mondható meg, hogy mi nem Ő, mint az, hogy mi Ő önmagában. Barlaam ebből azt a következtetést vonta le, hogy az Istennel kapcsolatos közvetlen tapasztalatra vonatkozó hészükhaszta állításokat erős gyanúval kell kezelni. Gúnyosan bírálta a szerzetesek testtartási és légzési gyakorlatait, és azokat „köldöknéző” módszerekként állította be.

A bírálat nemcsak a módszerre, hanem a mögötte álló teológiára irányult. A hészükhaszták egyes beszámolói szerint az imádságban ugyanazt a fényt tapasztalták, amely Krisztus színeváltozásakor a Tábor-hegyen ragyogott fel. Barlaam szerint ez nem lehetett Isten teremtetlen valósága: ha fényként tapasztalható, akkor vagy teremtett jelenség, vagy szimbolikus látomás. Palamasz válasza szerint a szerzetesek nem Isten lényegét látják, hanem Isten teremtetlen energiájában részesednek.Christoph Schneider: „Divine Energies”, St Andrews Encyclopaedia of Theology, 2024.

A Triádok

Palamasz fő válasza a Barlaam elleni vitában A szentül élő hészükhaszták védelmében című mű, amelyet rendszerint Triádok néven említenek. A mű három hármas egységből áll, és 1338–1341 között keletkezett. Egyszerre védőirat, aszketikus-teológiai magyarázat és filozófiai érvelés.

A Triádok fő kérdése az volt, hogy az ember részesedhet-e valóságosan Istenben anélkül, hogy Isten lényege teremtményi módon megragadhatóvá válna. Palamasz szerint a keresztény üdvösség nem pusztán erkölcsi javulás vagy külső jogi állapot, hanem az ember valóságos részesedése Isten életében. Ez azonban nem jelent panteizmust: az ember nem lesz Isten természet szerint, hanem kegyelemből részesedik Isten teremtetlen működésében. A hészükhaszta vita ezért a keleti kereszténység egyik alapvető kérdését érintette: mit jelent az istenivé válás vagy theószisz.Archimandrite George, Abbot of the Holy Monastery of St. Gregorios: Theosis: The True Purpose of Human Life, Holy Monastery of St. Gregorios, Mount Athos, 2006.

A konstantinápolyi zsinatok

A vita 1341-ben zsinati szintre került. A konstantinápolyi zsinat Barlaam több állítását elítélte; Barlaam ezután visszatért Itáliába, és később a római egyházzal közösségben álló püspök lett. A vita azonban nem zárult le. Palamasz korábbi támogatója, Grégoriosz Akindynosz egyre inkább attól tartott, hogy a lényeg és energiák megkülönböztetése veszélyezteti Isten egyszerűségét. A konfliktus a bizánci polgárháború politikai összefüggéseibe is belefonódott.