Kiss Ferenc, Kis Ferenc Sándor (Székesfehérvár, 1893. április 15.Székesfehérvári református keresztelési anyakönyv, 22/1893. folyószám. – Budapest, 1978. augusztus 13.) magyar színész, érdemes művész.

Pályafutása Kis Mihály református fodrász és a római katolikus Zelena Erzsébet fiaként született. 1912-ben tett érettségi vizsgát Székesfehérvárott. Harcolt az első világháborúban. A Színművészeti Akadémián kezdte tanulmányait, majd 1917-ben Debrecenben lépett színpadra.

1919 őszétől a budapesti Nemzeti Színház tagja volt. 1937-től 1944-ig a Színművészeti Akadémia igazgatója volt, 1938-tól 1944-ig a Színművészeti és Filmművészeti Kamara elnöke. Szálasi Ferenc megbízásából 1944. október 15-től a Nemzeti Színház igazgatója. Ezen állásokban kifejtett politikai tevékenységéért a népbíróság elítélte, 1945. november 27-től 1953. szeptember 23-ig fegyházban volt.

Ezután egy ideig segédmunkásként, majd földmérőként dolgozott, de 1956 augusztusában visszatérhetett a színészi pályára. 1963-ban megkapta a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjat.

1964-ben nyugdíjba ment, de továbbra is vállalt még szerepeket. 1971-ben Mindenért fizetni kell címen írta meg memoárjait (kiadatlan).

Magánélete Háromszor nősült meg: 1919. augusztus 9-én kötötte első házasságát Duschnitz Piroska zsidó származású iparművésszel,A házasságkötés bejegyezve a Budapest IV. ker. állami házassági akv. 394/1919. folyószáma alatt. akitől 1930-ban elvált.Bpesti kir. törvényszék 36.P.33.371/1930-2. sz. jogerős végítélet. Második felesége Kovács Katalin volt, akit 1932. december 24-én vett feleségül.A házasságkötés bejegyezve a Budapest VIII. ker. állami házassági akv. 1585/1932. folyószáma alatt. Leányai: Zsuzsanna, aki házasságon kívül született Fülöp Kató színésznőtől, valamint Éva, a harmadik házasságából.https://mno.hu/halalostavasz/a-meltosagos-ur-kiss-ferenc-tortenete-1339773

1978. augusztus 13-án hunyt el, augusztus 19-én temették a Farkasréti temetőben, a református egyház szertartása szerint.

Fontosabb színházi szerepei Danton (Büchner: Danton halála) Henschel fuvaros (Hauptmann) Petruchio (Shakespeare: A makrancos hölgy) Macbeth (Shakespeare) Othello (Shakespeare) III. Richárd (Shakespeare) Ádám, Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája) Bánk (Katona József: Bánk bán) Cyrano (Rostand: Cyrano de Bergerac) Wallenstein (Schiller) Balga (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde) Ezra Mannon (O’Neill: Amerikai Elektra) Willy Loman (Miller: Az ügynök halála)

Filmjei

200px|bélyegkép|Sírja a Farkasréti temetőben (25/I-1-67) Díjai, elismerései Corvin-koszorú (1935) Érdemes művész (1963)

Jegyzetek

Források Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 Hangosfilm

Gyászjelentése

További információk Kiss Éva–Kovács István László: Kiss Ferenc, a színész; Kairosz, Budapest, 2021

Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Székesfehérváriak Kategória:Corvin-koszorúsok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Református magyarok Kategória:Színigazgatók Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek