Lajsz András (Debrecen, 1957. október 30. –) magyar szakács, cukrász, felszolgáló, bartender, étterem-tulajdonos és szövetségi zsűritag, számos szakmai elismerés tulajdonosa. Guinness-rekorder mixer. Az L.A Bodegita nevű étterme bezárása után jelenleg az L.A. Catering céget vezeti.

A kezdetek Édesanyja Csige Klára gyors- és gépíró, édesapja Lajsz András pék. Középiskolai tanulmányait az Ecseri úti Vendéglátóipari Szakmunkásképző iskolában kezdte, innen került szakmai gyakorlatra a vendéglátás csúcsának számító Gundel étterembe. Az érettségit esti tagozaton tette le 1977-ben.

Szakmai pálya 1973 és 1981 között több nagy szállodában és a Parlamentben is dolgozott protokollpincérként, majd visszatért az újra nyíló Gundelbe, s az ott eltöltött másfél évtized alatt a legendás étterem egyik vendégcsalogató arca lett.

– emlékezik vissza azokra az időkre, ezzel is jelezve, hogy a hétköznapi vendégektől a világsztárokon át államfők egész sorát kiszolgálta ekkor. Őt követte a többi, hazánkba látogató híresség, így például Indira Gandhi, Fidel Castro, Erich Honecker, George W. Bush. Megkóstolta az általa kevert italokat Leonyid Brezsnyev, Hillary Clinton, II. Erzsébet királynő, sőt még Moamer el-

Kadhafi is. A világszerte ünnepelt művészek közül ivott a koktéljaiból többek közt Sylvester Stallone, David Hasselhoff, Donald Sutherland, .

Az 1990-es évek közepétől kezdődően egy sor televíziós műsorban szerepelt; jellegzetes figurája, sajátos humora, közvetlen egyénisége, valamint szakmai tudása országosan ismert és közkedvelt vendéglátóssá tette. 1994-ben megalapította a Rózsalugas Étterem és Catering céget (amelyet 2000-ig vitt), ezzel párhuzamosan 1994-ben szakértőként vett részt a Budapest belvárosában megnyíló „R” Café létrehozásában. 2003-ban nyitotta a saját tulajdonú Bamboo Snack és Koktélbárját, amely 2011-ig működött. Jelenlegi étterme a L.A. Bodegíta 2010-ben nyitott, és négyszer nyerte el a Best of Budapest díjat. Itt a nemzetközi és kubai ízek mellett 2014 augusztusa óta a zsidó konyhaművészet remekei is megtalálhatók az étlapon.

Mixerként 1981-ben végezte el a mixertanfolyamot, a 90-es években számtalan hazai és nemzetközi mixerversenyen indult, amelyek mindegyikén helyezést vagy különdíjat nyert. Többszörös magyar bajnok és sokszoros nemzetközi győztes. A legnagyobb sikert a Szingapúri Mixer Világbajnokságon érte el, ahol 3. helyezett lett. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetségtől „A magyar éttermi kultúráért” kifejtett tevékenységéért a nagy szakmai rangot jelentő Schnitta Sámuel díjat kapta (2000). 2001-ben kezdett tanítani, azóta nem indul versenyeken. Tanítványai közül többen is értek már el számottevő nemzetközi sikereket.

2004. június 26-án a Bánki-tónál új Guinness-rekordot állított fel: 45 perc és 58 másodperc alatt 204-féle long drinket készített el, megdöntve ezzel egy máltai kollégája által kevert 80 koktélt.

Tisztségei a Magyar Mixer Szövetség alapító tagja a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnökségi tagja a Mixer Bizottság Elnöke 2009 óta címzetes főiskolai docens a Harsányi János Főiskolán

Jelentősebb szakmai állomásai 1971-1973 Gundel Étterem 1973-1974 Hungária Kávéház (a mai Boscolo Hotel New York kávézója) 1974 nyara Hableány étterem, Siófok-Balatonszéplak 1975-1977 Debrecen, Aranybika Szálló 1977-1981 Hotel Intercontinental 1981-1994 Gundel Étterem 1994-2000 Rózsalugas Étterem és Catering 1994 „R” Café 2003-2011 Bamboo Snack és Koktélbár 2010-2018 L.A. Bodegita 2018 – L.A. Catering

Díjak, kitüntetések Mixer Világbajnokság 3. helyezés (Szingapúr, 2000) A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség "A magyar éttermi kultúráért" Schnitta Sámuel díja (2000) Az Év gasztronómusa (2005) A fehérasztal lovagrend felvette sorai közé és a Parlament kupola termében lovaggá ütötték (2006. március) Mester bartender, szövetségi zsűritag Címzetes főiskolai docens – Harsányi János Főiskola (2009) Venesz József díj (2009) Culinaris- és gasztronómiai Világszövetség /WACS/ (2009)

Magánélet 2007 óta nős, felesége Barta Zsuzsa Erzsébet; gyermekei Lajsz András (1987), Lajsz Dominik (1997) korosztályos válogatott kötöttfogású birkózó, a rangos azerbajdzsáni nemzetközi junior verseny egyetlen magyar győztese, szumóban korosztályos Európa-bajnok. Nevelt lánya Fazekas Édua (1980)

Érdekességek Imádja a kutyákat, saját kutyája egy fajtagyőztes Európa-bajnok brazil masztif, neve: Gordon Dark Birengo 1993 és 2010 között az Operabál cateringjét is az ő cége látta el. „Sok embernek vagyok hálás a szakmán belül, de a legtöbbet talán Marton Károlytól (Gundel Étterem), a „mixertudományokban” pedig Kiss Károlytól tanultam” – emlékezik vissza mestereire. Több televíziós produkció állandó résztvevője (pl. Dáridó, Szuperbuli), ezekben nemcsak koktélokat kever, de olykor dalra is fakad. „Annak sütöttem kenyeret, aki kért tőlem kenyeret!” – vallja Lajsz András. Hat nyelven is megérteti magát: angolul, németül, olaszul, spanyolul, franciául, “konyhanyelven”, és egy kicsit oroszul

Források https://lajszandras.hu/ http://www.lajsz.hu/ http://www.168ora.hu/itthon/koktel-lajsz-gundel-etterem-vendeglatas-mixer-vago-istvan-makk-66971.html?fejezet=2 http://www.mngsz.com/hirek/lajsz-andras-az-elso-mixer-aki-docens-lett http://www.diningcity.com/en/budapest/lajsz_andras_bodegita https://web.archive.org/web/20111121071542/http://www.szalaykonyvek.hu/index.php/konyvek/konyv/1533 http://www.feherasztallovagrend.hu/?lang=huHYPERLINK "http://www.feherasztallovagrend.hu/?lang=hu&mnu=tagjaink" "http://www.feherasztallovagrend.hu/?lang=hu&mnu=tagjaink"

Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Debreceniek Kategória:Magyar szakácsok, mesterszakácsok Kategória:Magyar cukrászok