A Berlini Gépgyár (teljes nevén: Berlini Gépgyártó Részvénytársaság, németül: Berliner Maschinenbau AG, röviden BMAG, korábban: L. Schwartzkopff, Berlin) német gépgyártó vállalat volt, mely elsősorban a gőzmozdonygyártásról vált ismertté. Már jóval az első világháború kitörése előtt saját fejlesztésű torpedóval rendelkezett, s mindkét világháborúban jelentős szállító volt belőle.

Története Az alapítástól 1945-ig Louis Schwartzkopff 1852. október 3-án Berlin Oranburg nevű elővárosában a Berlin Stettini állomás közelében a Chausseestraße 20 alatt Eisengießerei und Maschinen-Fabrik von L. Schwartzkopff néven céget alapított. Az 1860-as tűzvész után és mivel a „Tűzföld”-nek nevezett ipari negyed érintette az üzemet, központi víztárolókat és vízszállító járműveket kezdtek gyártani a több vasúttársaságnak. Az első Schwartzkopff-gőzmozdony 1867. február 1-én készült el a Niederschlesisch-Märkische Eisenbahnnak. Ugyanebben az évben megnyílt az „új üzem” az egykori Ackerstraße 96 (később Scheringstraße 28) alatt, ahol 1874 közepéig évente körülbelül 150 darab mozdony készült. 1885-ben külön villamossági részleg csatlakozott hozzá dinamók, motorok, transzformátorok, kapcsolókészülékek és komplett energiaellátó központokat tudjanak gyártani hajók részére. 1897-ben Wildauban épült üzem és évvel később a Mozdony és Általános Gépgyár (gőzmozdonyok, kompresszorok stb.) fokozatosan Berlinből ide költözött. Az ackerstraßei üzemben maradt a torpedógyártás, a Chausseestraßen pedig az igazgatás. 1899-től épült még egy cég a Linotype-szedőgép gyártására, a berlini Mergenthaler Setzmaschinen-Fabrik GmbH. 1907. július 4-én indult a kooperáció a müncheni Maffei céggel A meglévő wildaui üzem mellett létrehozták a Maffei-Schwartzkopff-Werke GmbH-t. Ott kezdték el 1910-ben gyártani és felszerelni a villamos mozdonyokat, melyeket 1924-ben követtek a dízelmozdonyok. 1932-ben a Maffei-Schwartzkopff-Werke GmbH-t felszámolták.

Berlini Gépgyártó Részvénytársaság A cég 1870. július 1-jén Berliner Maschinenbau-Actien-Gesellschaft vormals L. Schwartzkopff, Berlin néven részvénytársasággá alakult.Aktie der neuen AG aus dem Jahr 1932 , bei Effectenwelt, abgerufen am 13. März 2009 1888. június 30-ig Louis Schwartzkopff maradt a főigazgató, őt Emil Kaselowsky, Ferdinand Kaselowsky fivére követte..

Torpedók

A Berliner Maschinenbau AG 1876-ban gyártotta első torpedóját. A foszforbronzból készült fegyver kalibere (Ø) von 350 mm wol 14 kg-os robbanófejjel. Tömege 273 kg volt, 4,5 m hosszú, és már a 17 csomó (kn) sebességet ért el a 400 méteres futópályán.

A második világháború után A berlini gyárcsarnokot a második világháborúban lerombolták, majd azt követően lebontották és Wildauban is véget ért a mozdonygyártás 1945-ben a Berliner Maschinenbau AG-ben. A megmaradt üzemben vasöntvényeket, szedőgépeket, (üveg)palackfúvó gépeket készítettek 1945. szeptember 28-ától. 1961 januárjában megszerezte a Moorburger Treckerwerkét és átállította a termelést azokra a termékekre. 1966-ban a Berliner Maschinenbau AG beleolvadt a DIAG-ba, vagyis a Deutsche(n) Industrieanlagen Gesellschaft mbH-ba.

Mozdonygyártás A Berliner Maschinenbau AG az alábbi típusú mozdonyokat gyártotta: Porosz P 4 sorozat Porosz P 6 sorozat Porosz P 8 sorozat Porosz S 3 sorozat Porosz S 10 sorozat Porosz T 16 sorozat DR 01 sorozat DR 01.10 sorozat (auch Entwurf) DRG 03 sorozat DR 41 sorozat (auch Entwurf) DR 43 sorozat DRG 52 sorozat DR 71 sorozat DR 84 sorozat (auch Entwurf) DR 89.0 sorozat DR 99.22 sorozat DR E 77 sorozat DR E 75 sorozat Wehrmachtslokomotive WR 200 B 14 Wehrmachtslokomotive WR 360 C 14 Wehrmachtslokomotive WR 550 D 14

Kapcsolódó szócikkek Niederschlesisch-Märkische Eisenbahn WEISHAUPT nevű, 12 gyári számú gőzmozdonya, egy a Schwarzkopff első mozdonyai közül.

Fordítás

Irodalom

További információk

schwartzkopff-wildau.de

Jegyzetek

Kategória:Németországi cégek Kategória:1852-ben alapított cégek