Dénes István (Szászváros, 1889. március 3. – Budapest, 1963. június 17.) politikus, országgyűlési képviselő, ügyvéd.
Életrajza A második világháború előtt Kisiparos családból származott, apja Dénes György tímár volt. 1916-ban szerzett jogászdoktori oklevelet a kolozsvári egyetemen. Ezután behívták katonának; az orosz fronton harcolt. Miután megsebesült, fogolytáborparancsnok lett Tordán, egyúttal a nemzeti tanács tagjává is választották. Ezután 1919-ben Szászvárosban, 1920-tól pedig Budapesten tevékenykedett, mint ügyvéd.
Még 1920-ban csatlakozott a Csizmadia Sándor vezette Magyarországi Munkáspárthoz (MFMP), aminek egy évvel később, 1921-ben az elnöke lett. Az 1922-es választásokon a Tótkomlós központú egyéni választókerületben szerzett országgyűlési mandátumot. 1926-ban Tótkomlós, 1931-ben Kiskundorozsma, 1935-ben pedig Dunavecse körzetében indult a választásokon, de nem jutott be a parlamentbe. Pártját ez idő alatt többször is átszervezte, átnevezte; leginkább Magyarországi Földmíves és Munkáspárt néven, de használta a Magyar Parasztpárt, illetve a Független Magyar Parasztpárt nevet is. A nagy gazdasági világválság után pártja felbomlott, amit 1937-ben pár hónap erejéig sikerült felélesztenie, mielőtt csatlakozott volna a Szálasi Ferenc és Balogh István vezette Magyar Nemzeti Szocialista Párthoz. Ennek betiltása után a Turul Szövetségben vállalt szerepet, mígnem 1941 őszén végleg szakított a nemzetiszocializmussal és 1942 elején ismét újjáalakította pártját.
A második világháború után 1945 júniusában pártjával csatlakozott a Független Kisgazdapárthoz és bekerült annak országos intézőbizottságába is. Beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe is, majd az 1945-ös választáson Csongrád és Csanád vármegyében is mandátumhoz jutott. 1946. március 12-én húsz társával együtt – a Baloldali Blokk nyomására – kizárták a Kisgazdapártból. Kizárt társaitól eltérően nem csatlakozott Sulyok Dezsőhöz és pártjához, Magyar Szabadság Párthoz, hanem pártonkívüliként folytatta parlamenti tevékenységét. Az 1947 tavaszán újjászervezte régi pártját, a Magyar Földműves és Munkáspártot, majd nyáron pártjával együtt csatlakozott a Balogh páter vezette Független Magyar Demokrata Párthoz. Az 1947-es választáson már ennek a színeiben választották országgyűlési képviselővé. Az 1949-es kommunista fordulatot követően nem vonult vissza a politikától, hanem csatlakozott a Magyar Függetlenségi Népfronthoz, aminek fel is került Pest megyei listájára és újból bejutott a törvényhozásba. Politikusi hivazása mellett ügyvédként is dolgozott Teréz körúti irodájában. Az ÁVH 1952. augusztus 14-én országgyűlési képviselőként, koholt vádak alapján letartóztatta. Noha semmilyen bizonyítékot nem tudtak ellene felhozi, vagy „beismerő vallomást” kicsikarni belőle, 1953. február 5-én zárt tárgyaláson nyolc és fél évre ítélték. 1956 tavaszán szabadult, s október 23-án, majd november 20-án (vagyis a forradalom után) is hivatalosan rehabilitálták és bűncselekmény hiányában jogerősen felmentették.
Politikusi múltjára tekintettel külön nyugdíjat állapítottak meg a számára, miközben ügyvédként is praktizálhatott. 1958. április 4-én „közbiztonsági őrizetbe” vették, eljárást azonban korára tekintettel már nem indítottak ellene, de az ügyvédi névjegyzékből törölték. Június 19-én engedték szabadon, onnantól kezdve haláláig rendőrhatósági felügyelet alatt volt, s különnyugdíját is élete végéig kaphatta. 1963-ban hunyt el.
Fő művei
Román kérdés magyar politika Torda, 1918 A pénzintézetek együttes rohama a kisgazdákat védő egyes törvényes rendelkezések ellen 1922 A földreform Magyarországon és a földreform jelentősége. Budapest, 1923. Reflexiók az új autonóm vámtarifa tervezetéhez Budapest, 1923 A földreform Magyarországon és a földreform jelentősége 1923 Reflexiók az uj autonom vámtarifa tervezetéhez 1923 Választójog és földmunkásság – Titkos választójog a falu népének is. Budapest, 1925. Titkos választójogot a falu népének is Budapest, 1925 Miért pusztul Magyarország ? Budapest, 1925 Miért pusztul Magyarország ? 1925 Harc a föld népéért Budapest, 1928 Végzetes szanálás, Dr. Dénes István parlamenti beszédei Közlekedési Nyomda (Pless és Schillinger), Budapest, 1929 A Magyarországi Földmíves és Munkáspárt újjáépítő programmja 1930 Végzetes szanálás Közlekedési Nyomda, Budapest, 1930 A Földműves- és Munkáspárt újjáépítő programja 1931 A Földműves- és Munkáspárt újjáépítő programja 1932 Le a vámsorompókkal! 1933 Pokoltanya 1935 Parasztok! 1935 Mentsük meg a Dunántúlt! 1936 Magyar választójog – Magyar tragédia. Budapest, 1937. Baj van Tiszántúl 1937 Magyar választójog? 1937 Földértékadó-rendszer 1938 A deszki parcellázás 1938 Turul! 1938 Vámközösség a karteluzsora halála Held János Nyomda, Budapest, 1939 Az Angol Magyar Bank Rt. érdi parcellázása 1940 A nagytőke urai, zsoldosai, áldozatai. Turul! Reformot 2. szám. Budapest, 1938. Gyors földreform nélkül nincs feltámadás. Budapest, 1941. A vezsenyi parcellázás : Forum Nyomda, Budapest A nagytőke urai, zsoldosai - áldozatai Nem éretlen a magyar falu népe ! Rög (hetilap) A Rög 1930 (röpirat)
Források Életrajza az Országgyűlési Almanach 1947-1949-ben, Budapest, 2005 Dénes István 1 Történelmi Tár https://web.archive.org/web/20160924030924/http://www.tortenelmitar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3871&catid=45%3Ad&Itemid=67&lang=hu (hozzáférés: 2016.09.23) Dénes István - http://www.odrportal.hu/web/guest/results Dénes István országgyűlési képviselő Teréz krt. 37 szám Tel: 125 576 A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betűrendes távbeszélőnévsora 1948. március (Budapest) 78/561 oldal https://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_20_019_12/?pg=77&layout=s
Kategória:Magyar hadifoglyok az első világháborúban Kategória:MFMP-tagok Kategória:Az FKGP korábbi tagjai Kategória:FMDP-tagok Denes Istvan Kategória:Országgyűlési képviselők (MFMP) Kategória:Országgyűlési képviselők (FMDP) Kategória:Országgyűlési képviselők (FKGP) Kategória:Országgyűlési képviselők (1922–1926) Kategória:Országgyűlési képviselők (Ideiglenes Nemzetgyűlés) Kategória:Országgyűlési képviselők (1945–1947) Kategória:Országgyűlési képviselők (1947–1949) Kategória:1889-ben született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek Kategória:Szászvárosiak Kategória:Tótkomlósiak Kategória:A magyar kommunista hatalom által politikai okból bebörtönzött személyek Kategória:Bebörtönzött politikusok