Aggházy Károly Vince (Pest, 1855. október 30. – Budapest, 1918. október 8.) magyar zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus, a magyar zenetörténet jelentős alakja. Munkássága a magyar zene két nagy korszakát kötötte össze: Liszt Ferenc és Bartók Béla korát. Zenéjét a nyugatias iskolázottság és a magyar hagyományok átmentésére irányuló törekvés jellemezte. Közönsége és kiadói nagyra értékelték műveit, így azok nagy része nyomtatásban fennmaradt.
Aggházy 1878 őszén Liszt Ferenc ajánlólevelével érkezett Párizsba. Itt találkozott a nála három évvel fiatalabb Hubay Jenővel, akivel 1875 augusztusában már léptek fel együtt egy szegedi ünnepi koncerten. Hubay ekkor a nagynevű, kiváló hegedűművész Vieuxtemps tanítványa volt. Mind a közönség, mind a kritikusok elismeréssel nyilatkoztak a két fiatal magyar művészetéről, a lapokban kedvező kritikák jelentek meg róluk. Bemutatkozó hangversenyük után úgy összebarátkoztak, hogy szinte elválaszthatatlanná váltak.
1880-ban meghívást kaptak Londonba, ahol a Saint James’s Hallban megrendezett nagyszabású hangversenyen rajtuk kívül fellépett Marcelle Sembrich és Albani Mária, illetve Sarah Bernhardt is. Az Aggházy–Hubay-páros népdalparafrázisokat játszott Hungarian National Melodies címmel. Hatalmas sikert arattak.
Aggházy Károly lírikus alkat volt. Legértékesebbek azok a magyaros művei, amelyekben Liszt és Mosonyi irányát követve népies dalelemeket oldott nyugat-európai formákká.
Fivére Aggházy Gyula festőművész. Hat gyermeke volt. Ezek közül az ismertebbek Aggházy Kamil és Aggházy Melinda.
Életpályája A kezdeti évek Tanulóévei bélyegkép|jobbra|150px|Volkmann Róbert bélyegkép|balra|120px|A Canon (Albumblatt) méltatása bélyegkép|jobbra|150px|Ábrányi Kornél Gyermekkorától zongoraművésznek és zeneszerzőnek készült. Nyolcéves korában Bartalus István kezdte tanítani, majd három évig, 1867-től 1870-ig a Nemzeti Zenede diákjaként Erney József, utóbb Zapf Antal zongoranövendéke volt, Feigler Gézától összhangzattant tanult. 1870. augusztus 11-én Liszt Ferenc Szekszárdon több művét meghallgatta, és kedvező véleménye nyomán Aggházy a bécsi konzervatóriumba iratkozott be. Itt, 1870–1873 között Josef Dachs volt a zongoratanára, Anton Brucknertől Felix Otto Dessofftól tanult zeneszerzést. Alig múlt 15 éves, amikor a Táborszky és Parsch kiadja Canon (Albumblatt) című kompozícióját, amit a pesti Zenészeti Lapok kritikusa a lap 1871. május 21. számában részletes elemzésre és méltatásra érdemesít.
A konzervatóriumban folytatott tanulmányai második évének végén, egyhangú döntéssel aranyéremmel tüntették ki. Az 1873/74-as tanévre állami ösztöndíjat kapott. 1875-ben hazatért Budapestre, és felvételt nyert a Zeneakadémiára, ahol a „legmagasabb zongora kiművelési” osztályokban Liszttől zongorát, Volkmann Róberttől zeneszerzést, Ábrányi Kornéltól zenetörténetet tanult. Az 1876/77-es tanévre Liszt javaslatára elnyerte a „Budapest Szabad Királyi Város” közgyűlése által alapított Liszt-ösztöndíjat.
1878. június 30-án a Nemzeti Színház zenekara Erkel Sándor vezényletével bemutatta Aggházy Andante és Scherzo című művét (Op. 1). Ugyanebben az évben Liszt ajánlására ismét ösztöndíjat kapott Párizsba. Kedves és nagyra becsült tanítványa volt Lisztnek, aki sokszor átsegítette pályája nehézségein. Hogy mennyire szívén viselte Aggházy sorsát, azt az is mutatja, hogy Rómából 1878. szeptember 13-án Trefort Ágoston kultuszminisztertől Aggházy számára ajánlóleveleket kért párizsi notabilitásokhoz. Egyben jelezte, hogy maga is írni fog Madame Érard-nak, Sébastien Érard feleségének és hűséges öreg barátjának, Gaetano Belloninak.
Párizsi évek 150px|balra|bélyegkép|Zichy Mihály, 1872-ben 180px|jobbra|bélyegkép|Henri Vieuxtemps 150px|balra|bélyegkép|Cécile Papier alias Cécile von Munkácsy (Hans Makart festménye)
Aggházy 1878 őszén Liszt Ferenc ajánlólevelével megérkezett Párizsba. Itt találkozott a nála három évvel fiatalabb Hubay Jenővel, akivel már 1875 augusztusában együtt léptek fel, és összebarátkoztak egy szegedi ünnepi koncerten. Hubay ekkor már a nagynevű, kiváló hegedűművész Vieuxtemps tanítványa volt, aki azt tanácsolta a két fiatal művésznek, hogy szervezzenek közös hangversenyt az Érard hárfa- és zongorakészítő cég tulajdonosának szalonjában. A koncertre 1879. január 22-ére meghívták összes párizsi ismerősüket, elsősorban a Párizsi Magyar Egylet tagjait, élükön Munkácsyval és Zichy Mihállyal. Az eseményen a párizsi lapok zenekritikusai is megjelentek. Aggházy Liszt- és Chopin-műveket játszott, Philippine Lévy dalokat és operaáriákat énekelt. Hubay és Aggházy a kor divatjának megfelelően Beethoven Kreutzer-szonátájának II. és III. tételét adta elő, továbbá Vieuxtemps Ballade et Polonaise-ét, valamint Huber Károly Magyar fantáziáját és Rákóczi-induló parafrázisát. Mind a közönség, mind a kritikusok elismeréssel nyilatkoztak a két fiatal magyarról, a lapokban kedvező kritikák jelentek meg róluk. Mindenhová együtt hívták meg őket, és annyira divatba jöttek, hogy volt este, amikor két három „soirée”-n is felléptek az úri szalonokban. Meghívást kaptak a pályája delelőjén lévő Munkácsy Mihályhoz is, aki ekkor nagy házat vitt az Avenue de Villiers-ön lévő palotájában. Munkácsy felesége kitűnően zongorázott. Mindketten szívükbe zárták a két fiatal magyar zenészt, és meghívták őket a péntekenként tartott összejöveteleikre, amelyeken „egész Párizst” vendégül látták.
1879 márciusában iszonyú csapás érte Magyarországot: a szegedi árvíz. A monarchia párizsi nagykövete a párizsi Nagyoperában – páratlanul fényűző külsőségek között – két zenei matinét rendezett az árvízkárosultak javára, amelyeket Hubay és Aggházy nyitottak meg. Ezt követően – saját kezdeményezésükre – 1879. április 20-án újabb koncertet adtak, amelynek bevételét szintén az árvízkárosultak javára ajánlották fel.
Hazai hangversenyek A fárasztó első év elteltével Aggházy és Hubay úgy döntöttek, hogy május végén, néhány hónapra hazajönnek pihenni. Megérkezésük után sem volt azonban nyugalmuk. A pesti sajtó ugyanis híven beszámolt párizsi hangversenyeikről, és a két művész sorra kapta a vidéki meghívásokat. Így hathetes pihenő után csaknem öt hónapos hangversenysorozat következett. A Hubay–Aggházy kettős két ízben hangversenyezett Székesfehérváron, Csurgón, Szolnokon és Szekszárdon, egy-egy koncert színhelye volt Apatin, Szentes, Pécs, Karcag, Balassagyarmat, Vác, Eger, Miskolc, Ungvár, Marosvásárhely, Kolozsvár, Székelyudvarhely, Lugos, Temesvár, Zombor, Arad, Nagyvárad, Jászberény és jó néhány más kisebb-nagyobb város. A két fiatal művész augusztusban félbeszakította nagy sikerű hangversenysorozatát, hogy részt vehessen a fővárosban, a Margit-szigeten rendezett Arrogante-ünnepségen. Ennek jövedelmével az akkoriban felrobbant Arrogante francia csatahajó legénységének hozzátartozóit kívánták segélyezni, hogy viszonozzák a párizsi jótékonysági hangversenyt. Párizsból öttagú francia küldöttség és jó néhány ott élő magyar érkezett az ünnepségre, köztük Munkácsy Mihály és a francia művészi és politikai élet sok kiváló képviselője, így Charles Gounod, Léo Delibes, Jules Massenet és Camille Saint-Saëns. Az Arrogante-ünnep után folytatódott Hubay és Aggházy hazai hangversenykörútja, elsősorban Erdély városaiban (Kolozsvár, Marosvásárhely).
Újra Párizsban A hosszas hazai koncertkörút után a két művész visszatért Párizsba, ahol már szilveszter este részt vettek a Magyar Egyesületnek a Palais Royal egyik termében, a Doux-szalonban rendezett hangversenyén. Az Aggházy–Hubay kettős 1880. január 29-én rendezte harmadik önálló párizsi hangversenyét, és folytatták a zenélést a főúri szalonokban. Sokat muzsikáltak Charles-Marie Widor, Édouard Lalo és Godard házában, sűrűn találkoztak Charles Gounod-val, Gabriel Fauréval, André Messager-vel (a Nagyopera későbbi igazgatójával) és Camille Saint-Saënsszal. Többször felléptek a Société nationale de musique-ben, ahol a francia komponisták először mutatták be műveiket. A monarchia párizsi követsége május elsején fogadást rendezett, amelynek fénypontja ezúttal is Aggházy és Hubay együttes fellépése volt.
A két művész 1880. április 13-án nagy visszhangot keltő zenekari hangversenyt adott a Salle Pleyel teremben, Édouard Colonne vezényletével. A zenekar első számként Aggházy Andante és Scherzo című kompozícióját adta elő, majd Goldmark hegedűversenye következett. A műsor további részében Aggházy Liszt Esz-dúr zongoraversenyét, Hubay a Carmen-fantáziát adta elő. A műsort a két művész Fantaisie Tziganesque című, hegedű-zongora kettőse zárta.
Másik közös művük kísérőzene volt Almási (Balogh) Tihamér Borzáné Marcsája című népszínművéhez, amit a budapesti Népszínház 1880. május 8-án mutatott be.
London és Brüsszel bélyegkép|balra|180px|Marcelle Sembrich bélyegkép|jobbra|180px|Sarah Bernhardt 1890-ben A két muzsikus 1880-ban meghívást kapott Londonba, ahol a Saint James’s Hallban megrendezett nagyszabású hangversenyen rajtuk kívül fellépett Marcelle Sembrich és Albani Mária, illetve Sarah Bernhardt is. Az Aggházy–Hubay-páros népdalparafrázisokat játszott Hungarian National Melodies címmel. Fellépésüknek hatalmas sikere volt. Ennek köszönhetően a következő hetekben számos más koncerten is felléptek. Akkoriban London kedvencei közé tartozott a The swedish vocal sextett néven skandináv népdalokat és műdalokat éneklő hat uppsalai diák, akik az ifjú magyar muzsikusok rohamosan növekvő népszerűségének láttán felajánlották, hogy rendezzenek közös hangversenyeket. Ez öt alkalommal meg is valósult. A két művész londoni élményei közé tartozott az angol uralkodóházzal rokoni kapcsolatban álló Lord Paget palotájában rendezett zártkörű hangverseny, az angol trónörökös pár – a későbbi VII. Edward és felesége – és a velük rokonságban lévő görög királyi pár tiszteletére. A hangversenyt ünnepi vacsora előzte meg, s a műsoron a két magyar muzsikus mellett mindössze egy énekes szerepelt, a Covent Garden első tenorja. Nyitó számuk Goldmark Károly Suite-je volt, amely a rákövetkező szólószámokhoz hasonlóan nagy sikert aratott. A koncert vége felé felcsendülő magyar műveket a walesi herceg különösen nagy érdeklődéssel hallgatta, s a művészeknek további magyar darabokkal kellett megtoldani műsorukat.
Legközelebbi úti céljuk Brüsszel volt: a Művészeti és Kereskedelmi Kiállítás igazgatósága hét délutáni hangversenyre szerződtette őket. Az augusztus 18–24. között megrendezett koncerteken többek között egy magyar és egy francia műsort mutattak be, s külön programokat állítottak össze Liszt- és Vieuxtemps-művekből.
Visszatérés Párizsba bélyegkép|balra|120px|Önéletrajz bélyegkép|jobbra|150px|Benjamin Louis Paul Godard
Brüsszelből Munkácsyék luxemburgi kastélyába utaztak, a nagy magyar festő otthonában csaknem két hónapos zavartalan pihenő következett. Párizsban megismerkedtek Hegyesi Vilmos magyar gordonkaművésszel, aki korábban a Firenzei Vonósnégyes tagja volt, majd a kölni konzervatórium tanára lett. A három muzsikus triót alakított, amely februártól áprilisig kilenc kamaraestet rendezett. Sok francia zeneköltő műve adták elő: Lalo, Franck, Godard és mások zongorahármasait. A párizsi sajtó dicsérően emlékezett meg a társaság művészi jelentőségéről.
Vieuxtemps gyógykezelése végett Algériába utazott. Hubay és Aggházy is odautaztak, hogy mesterüket meglátogassák. Algírban számos magánhangversenyt adtak, első nyilvános koncertjükön Vieuxtemps is jelen volt. Az idős zeneszerző nem sokkal ezután meghalt. A család kérésére egy ideig mindketten Algírban maradtak, hogy rendezzék Vieuxtemps zenei hagyatékát.
Hazatérés Magyarországra bélyegkép|250px|balra|Aggházy Károly Justh Zsigmonddal 1890 körül