A koala (Phascolarctos cinereus) Kelet- és Délkelet-Ausztráliában honos erszényes emlősfaj. Rendszertani családjának egyetlen ma is élő tagja. Legközelebbi mai rokona a vombat.
Külseje jellegzetes, tömzsi testének, bolyhos füleinek és nagy orrának köszönhetően könnyen felismerhető. Testhossza 60–85 cm, testsúlya 4–15 kg között mozog. Bundájának színe az ezüstszürkétől a csokoládébarnáig terjed. Az északon élő koalák jellemzően kisebbek és világosabb bundájúak déli fajtársaiknál.
A koalák elsősorban a nyílt ligeterdők lakói, ahol az eukaliptuszfák lombjai között élnek. Kizárólag az különféle eukaliptuszfajok leveleit eszik, bár azok között is vannak kedveltebbek. A levelek kevés kalóriát és tápanyagot tartalmaznak, ezenkívül mérgezőek is, ezért a koala fiziológiájának számos ponton alkalmazkodnia kellett az egyhangú étrendhez. A koalák igyekeznek minél kevesebb energiát felhasználni, ezért lassú mozgásúak, a nap húsz óráját átalusszák a maradék négy órában pedig jórészt táplálkoznak. Magányos életmódot folytatnak, csak a párzási időszakban keresik fel egymást. Ilyenkor a hímek hangos bőgéssel igyekeznek megfélemlíteni egymást és nem ritkák a vérre menő harcok sem. A többi erszényeshez hasonlóan az újszülöttek nagyon fejletlenül jönnek világra és életük első hat-hét hónapját anyjuk erszényében töltik. Nagyjából egy évesen válnak önállóvá.
Természetes ellenségeik közé tartoznak a ragadozó madarak és óriáskígyók, illetve a dingók és kóbor kutyák is megtámadják a földre leereszkedő egyedeket. Súlyos problémát jelentenek a járványok, általánosan elterjedt körükben a Chlamydia és a koala retrovírus fertőzés. Bár vadászatukkal már rég felhagytak, élőhelyeik az erdőirtás és az egyre gyakoribb bozóttüzek miatt egyre zsugorodnak. Az utóbbi két évtizedben becsült létszámuk felére esett vissza. Egyes ausztrál államokban már veszélyeztetett fajként tartják számon őket.
Plüssmackószerű, kedves megjelenése miatt népszerű állat és Ausztrália egyik szimbóluma.
Megjelenése 180px|bélyegkép|balra|A Budapesti Állatkert koalája, Vobara A koala testalkata tömzsi, feje viszonylag nagy, farka csökevényes vagy nincs. Testhossza 60–85 cm, súlya 4–15 kg között mozog, amivel a legnagyobb fánlakó erszényesek közé tartozik. Méretében jelentős földrajzi eltérések figyelhetők meg: a délkelet-ausztráliai Victoria állam koalái kétszer nehezebbek az északkeleti Queenslandénál. Jelentős a nemi dimorfizmus, a hímek kb. másfélszer nagyobbak a nőstényeknél. A hímek orra erősebben görbült és mellkasi illatmirigyeik vannak, amelyek szőrtelen foltokként látszanak. A nőstény hasi erszényén záróizom biztosítja, hogy az utód ki ne essen belőle.
Bundája sűrű, a hátán sűrűbb, mint a hasán. A háti szőrzet színezete a halványszürkétől a csokoládébarnáig változik; a hasán fehéres, míg a farán sötéten és világosan kevert. Az erszényesek között a koalának van a leghatásosabban szigetelő hátszőrzete, amely a szélnek és az esőnek is ellenáll; fehér hasi szőrzete pedig visszaveri a napsugárzást. Ívelt, éles karmai jól alkalmazkodtak a famászáshoz. Nagy elülső mancsainak első és második ujjai szembefordíthatók a másik hárommal, így meg tudja markolni az ágakat. Hátsó lábain a második és harmadik ujj összenőtt (ez a Diprotodontia rend tagjainak jellegzetessége), de a különállóan maradt karmok fésűként használhatók. Csontozata erőteljes, felsőteste kicsi és izmos, mászáshoz alkalmazkodott elülső végtagjai viszonylag hosszúak. Combizmai a szokásosnál lejjebb tapadnak a sípcsonton, hogy segítsék a mászást.
A testtömegéhez viszonyított agymérete igen kicsi, még a többi erszényessel összehasonlítva is 60%-kal kisebb. Súlya átlagosan 19,2 g, felszíne viszonylag sima, "primitív". A legtöbb emlőstől eltérően nem is tölti ki a koponyaüreget, a maradék helyet jelentős mennyiségű folyadék foglalja el (talán ez védi az agyat, ha az állat leesik a fáról). A kis, kevés energiát igénylő agy talán a tápanyagszegény étrend eredménye; de jelentősen korlátozza a viselkedés bonyolultságát és a külvilág információinak feldolgozását: pl. nem képes felismerni hogy a letépett, földön lévő eukaliptuszlevél is ehető.
A főemlősökön kívül csak a koaláknak vannak – az emberéhez nagyon hasonló – ujjlenyomataik, a bőrlécekből álló hálózat segíti az ágak biztosabb megragadását.Koalas have fingerprints almost identical to ours PBS September 21, 2022
A koala orra széles, sötét színű. Szaglása jó, az ágak olajtartalmának szaga alapján meg tudja határozni azok ehetőségét. Szemei viszonylag kicsik és a többi erszényestől eltérően pupillái függőlegesek (mint a macskának vagy a viperáknak),. Fülei nagyok, hallása jó, az egyensúlyozást biztosító középfül jól fejlett. Gégefője viszonylag lent helyezkedik el és még mélyebbre húzható. A gége hangszálai mellett a lágy szájpadon is vannak egyedi hangképző redői; ezeknek köszönhetően méretéhez képest meglepően mély hangokat tud kiadni.
A koala jól alkalmazkodott rostgazdag, tápanyagszegény és mérgező étrendjéhez. Sok más növényevőhöz hasonlóan négy zápfogát és egy előzápfogát széles rés választja el a metszőfogaktől. Az eukaliptuszlevelet metszőfogaival harapja le, előzápfogaival fogja meg és csúcsos felszínű zápfogaival darabokra zúzza. A leharapott leveleket pofazacskóiban tárolhatja megrágás előtt. A lenyelt leveleket néha visszaöklendezi a szájába egy második összerágásra.
A levelek cellulóztartalmát a vakbelében élő baktériumok fermentációja révén bontja le. A folyamat sokáig tart, ezért a vadonban száz, fogságban kétszáz óráig is eltart a táplálék lebontása. Vakbele elképesztően nagy, mintegy 200 cm hosszú és 10 cm vastag; a legnagyobb a hasonló méretű állatok között. A nagyobb, nehezen emészthető részek tovább is a vakbélben maradnak. A koala anyagcseréjének sebessége a kis tápanyagbevitel miatt csak kb. a fele az emlősök átlagának (bár ez függ az évszaktól és a nemtől is). Citokróm P450 enzimjeinek köszönhetően májában le tudja bontani az eukaliptusz mérgező vegyületeit, a fenolokat és terpéneket. Vakbelének tartalmából kivonja a vizet, így ürüléke száraz és emésztetlen rostokban gazdag.
2013-ban ausztrál kutatók bejelentették, hogy a koala teljes genomját megszekvenálták.
Elterjedése és élőhelye
A koala Kelet-és Délkelet-Ausztráliában él, Queensland, Új-Dél-Wales, Victoria és Dél-Ausztrália államokban, mintegy egymillió négyzetkilométeres területen. Mind trópusi, mind mérsékelt éghajlatú régiókban megtalálható, a sűrű erdőktől a ritkás ligetekig. Száraz éghajlaton a folyók menti ártéri erdők lakója. Több szigetre is betelepítették, így a queenslandi Magnetic Island-en található legészakibb populációja. Tasmaniából hiányzik.
Fosszíliái alapján tudjuk, hogy a pleisztocén végén még élt Nyugat-Ausztrália állam délnyugati részén is, de az éghajlatváltozás és az őslakosok vadászata következtében innen kipusztult. 1938-ban betelepítették a Perth közelében lévő Yanchepbe, de 2022-re itteni állománya négy egyedre zsugorodott.
Életmódja
A koala növényevő, döntően az eukaliptuszfák leveleivel táplálkozik; a 600 ausztráliai fajból mintegy harmincat részesít előnyben. Ritkán más fák (Acacia, Allocasuarina, Callitris, Leptospermum, Melaleuca) leveleire is ráfanyalodik. Ha megteheti, a magas rost és lignintartalmú levelek gelyett a nagyobb fehérjetartalmú leveleket választja. Kedvencei közé tartoznak az Eucalyptus microcorys, E. tereticornis]] és E. camaldulensis levelei, amelyek átlagosan több mint ötödét teszik ki étrendjének. Finnyás hírneve ellenére kevésbé válogatós mint néhány más erszényes (pl. az óriás repülőerszényes). A levelekből elég nedvességhez jut, így csak ritkán iszik; inkább csak a nagyobb testű hímek keresnek vizet a fák odvaiban vagy a földön. Naponta négy-hatszor eszik, összesen kb. 0,4 kg falevelet. Étrendjének alacsony kalóriatartalma miatt zsírtartalékai csekélyek.
Az alacsony energiabevitel nem enged meg túl sok aktivitást, a nap húsz óráját alvással töltik. Főleg éjszaka aktívak és ébren töltött idejük nagy részében táplálkoznak. Jellemzően ugyanazon a fán esznek és alszanak. Meleg napokon a hátát egy ágnak támasztva pihen, vagy egy ágra hasalva kinyújtja lábait. A tűző napsütés elől lejjebb ereszkedik és a hűvösebb fatörzshöz simul. Esőben vagy hideg időben összegömbölyödik. Ha erős szél fúj, az alsóbb, vastagabb ágakba kapaszkodik. Ideje döntő részét a fákon tölti, leginkább csak akkor ereszkedik a talajra, ha másik fára költözik, ami naponta 2-3-szor fordul elő és összesen kb. tíz percet tesz ki. Bundája karbantartására hársú lábainak kettős karmát, esetenként első mancsait vagy a száját használja.
Társas élete A koalák magányos életmódot folytatnak, társas kapcsolataikra naponta átlagosn csak 15 percet fordítanak. A nőstények többnyire egy kisebb területen belül tartózkodnak, míg a hímek egy része vándorol. A megtelepedett felnőtt hímek védik területüket a vándor (általában fiatalabb) hímektől. Territóriumukat úgy jelölik ki, hogy az fogamzóképes nőstények közelében legyen; a fiatal hímeknek többnyire várniuk kell végső felnőtt méretük elérésig, hogy lehetőségük nyíljon a párzásra. Amikor a hím egy új fára mászik fel, hozzádörgöli mellkasán található illetmirigyét és néha vizeletet is ürít. Valószínűleg ezzel jelzi, hogy birtokba veszi a fát; legalábbis az új fát kereső koalák általában megszagolják a fa alját, mielőtt felmásznának rá. Az illatmirigy váladékának összetétele meglehetősen komplex, egy vizsgálat során legalább negyven vegyületet azonosítottak benne; ráadásul összetétele és az össztevők koncentrációja a koala korától vagy az adott évszaktól függően is változik.
A kifejlett hímek hangos bőgésekkel (amely mély, horkantó belégzésből és böffentő kilégzésből áll) kommunikálnak. A mély hangok messziről is hallhatók az erdőben. Bármikor bőghetnek, de a párzási időszakban különösen gyakran teszik, hogy felhívják a nőstények figyelmét és megfélemlítsék a rivális hímeket. Új fára való átmászáskor is hangjelzést adnak, hogy bejelentsék érkezésüket. A bőgésből következtetni lehet az állat méretére, a nőstények jobban felfigyelnek a nagyobb hímek hangjára. A nőstények is adnak ki kevésbé erős bőgő hangot; emellett ha veszélyben érzik magukat vagy fájdalomat éreznek morognak és visítanak is. Amikor másik koala mászik a fájukra, csukott szájjal mély morgó hangot hallatnak. A hangjelzéseket arckifejezésük változása kíséri. Morgás és rikácsolás során felső ajkukat begörbítik, fülük pedig előrehajlik. A visító koala hátrahúzza ajkait és füleit. A bosszús nőstények ovális alakot formálnak ajkaikkal.
Agresszióra többnyire akkor kerül sor ha az ágakon való mászkálás során megpróbálnak átmászni egymáson. Az idegen koalák néha verekszenek, megharapják és kergetik egymást. A nagy, domináns hím megpróbálhatja lelökni riválisát az ágról vagy üldözi és harapdálja. Ha ellenfele elmenekült, akkor hangosan bőg és megjelöli a fát. A vemhes vagy szoptató nőstények különösen agresszívak és minden túl közel merészkedő fajtársukat megtámadják. Általában azonban lehetőség szerint inkább kerülik a harcot, mert az túl sok energiát emészt fel.
Szaporodása
A koalák párzási időszaka szeptembertől áprilisig (tavasztól őszig) tart. A tüzelő nőstények fejük hátrahajtásával és testük rázásával jelzik állapotukat; bár a hímek ebben az időszakban bármelyik nősténnyel próbálkoznak párzani. A jóval nagyobb hím látszólag erőszakosan közeledik, míg a nőstény visítással és kapálózással próbálja lerázni lelkes udvarlóját. A jelenet odavonzza a környékről a többi hímet, így az eredeti hímnek meg kell küzdenie velük. A nőstény végül a legerősebb és leginkább domináns hímmel párzik. Az idősebb hímek jellemzően magukon viselik korábbi küzdelmeik nyomait, főleg az orrukon látszanak meg a karmolás- ás harapásnyomok vagy egyéb sebhelyek.