Malawi területéről eddig három helyszín került fel a világörökségi listára, öt helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre. 250px Malawi-tó Nemzeti Park 1984 Természeti (VII)(IX)(X) Védett terület: 9 400 ha, hivatkozás: 289Az 500 kilométer hosszú és 50 kilométer széles Malawi-tó déli csücskénél elhelyezkedő védett terület az első olyan nemzeti park, amelyet a halak megóvásának érdekében hoztak létre. 1980-ban létesítették, területe 100 négyzetkilométer, részei a Maclear-fok, a partvonal három szakasza, tizenkét sziget és a tónak a part felőli oldala. A tó a Föld harmadik legmélyebb tava, mélysége egyes helyeken eléri a 700 métert. Tizennégy folyó táplálja, és három országgal (Tanzánia, Malawi és Mozambik) határos. A nemzeti park több száz, nagyrészt endemikus halfaj otthona, ezért a térség rendkívül fontos az evolúció tanulmányozásának szempontjából is. A park madárvilága is jelentős (kormoránok, rétisasok), az emlősök között pedig vízilovak, varacskos disznók esetenként elefántok fordulnak elő. A hüllők közül leggyakoribbak a krokodilok és a varánuszfajok. A terület régóta lakott, a feltárt régészeti leletek egy része a 4. századra datálható. Később a Maclear-fok környéke az elefántcsont- és a rabszolga kereskedelem egyik központjává vált. A tó közelében élő emberek fő bevételi forrása mindig is a halászat volt, amihez hosszú, kivájt csónakokat használtak. 250px Chongoni sziklarajzai 2006 Kulturális (III)(VI) Védett terület: 12 640 ha, hivatkozás: 476Az ország központ fennsíkján meredek lejtők, kisebb Gránithegyek és völgyek között 127 helyen láthatók sziklarajzok, amelyek esetenként ingatag gránittömbökön találhatók. Ezen a 126 négyzetkilométeren elterülő lelőhely-együttesen található Közép-Afrika legnagyobb sziklarajz koncentrációja. A rajzok több száz éven keresztül következetesen fenntartott kulturális hagyományokról vallanak. Évezredeken keresztül vésték a sziklába, a legkorábbiak a késő kőkorszakra a legkésőbbiek a 20. századra datálhatók. A korábbi rajzok piros színűek ezek a batwák idejéből származnak. Ez egy vadászó-gyűjtögető pigmeus nép volt, amelyik a kőkorszak végén telepedett le a környéken. A későbbi, fehér rajzok a vaskortól készültek, és egy helyi földművelő néppel a csevákkal hozható kapcsolatba. A korai rajzok állatokat, embereket és geometriai formákat jelenítettek meg, míg a csevákhoz kötődő ábrázolások egy része szimbólum, ami erősen kötődik a női nemhez. A fehér rajzokat gyakran közvetlenül a korábbi piros rajzok fölé készítették el és ma is jelentősek a csevák számára. 250px Mulanje-hegység kultúrtáj 2025 Kulturális (III)(VI) Védett terület: 89 549,18 ha, hivatkozás: A helyszín a Malawi déli részén húzódó hegyláncot, benne az Mulanje-hegyet, valamint a környező területeket foglalja magába. A Mulanje-hegy egyike a világ legnagyobb magában álló szikláinak. A kiemelkedő kulturális és spirituális jelentőségű helyet napjainkban is szentként tisztelik az itt élők, hiedelmeik szerint az istenek és az őseik szellemeinek lakhelye. A hegy geológiai és hidrológiai jellemzői szoros kapcsolatban állnak a yao, mang'anja és lhomwe népek hiedelemrendszerével és hagyományaival. Az itt élő közösségek a rituálék és a hagyományok révén fenntartották a hegy szentségét, amivel a kultúrtájat egy az emberek és a természet közötti spirituális és ökológiai harmóniát tükröző szent hellyé formálták. Elhelyezkedésük
Javasolt helyszínek NévKépTípusKritériumÉvHiv.Khulubvi és mbona eső-szentélyek 150px kulturálisIII, V 2011 A Chilwa-tó mocsárvidéke 150px természeti IX, X 2011 Malawi rabszolgaút és Dr. David Livingstone útvonala 150px kulturálisIII, IV 2011 Vwaza Marsh Vadrezervátum 150px vegyes III, V, VIII, IX, X 2011 Nyika Nemzeti Park 150px vegyes - 2000
Források
Malawi az UNESCO világörökség oldalán Malawi javaslati listája az UNESCO honlapján
Kategória:Malawi világörökségi helyszínei Kategória:Világörökségi helyszínek országok szerint