A legjobb film BAFTA-díját (angolul BAFTA Award for Best Film – BAFTA-díj a legjobb filmnek) a Brit Film- és Televíziós Akadémia alapította 1948-ban. Átadására minden év február végén, március elején kerül sor egy ünnepi gálaműsor keretében, az előző évben bemutatott, s az Akadémia tagjai által legjobbnak ítélt film alkotóinak.

A 22. BAFTA-gáláig (1968) a díj elnevezése BAFTA-díj a legjobb filmnek bármilyen forrásból (BAFTA Award for Best Film from Any Source) volt.

A díjra bármely ország nagyjátékfilmje nevezhető, beleértve a kiemelkedő brit film (régebben: legjobb brit film), valamint a nem angol nyelvű film (régebben: legjobb idegen nyelvű film) kategóriákba jelölt alkotásokat is, mivel a filmdíjra benevezett összes egész estés filmet automatikusan a legjobb film kategóriába sorolják, kivéve a dokumentumfilmeket és a legjobb debütálásokat, amelyek csak saját kategóriáikban pályázhatók.

A jelölt filmalkotások száma az évek során változó volt; egyes években elérte a húszat, az 1960-as évek végétől négy lett, majd 1999 óta öt. A díjátvevő személye is több ízben változott: 1949–1959, 1962–1965, 1970–1976 között, valamint 1979-ben a jelölést és a díjat csak maga a film kapta, s nem filmproducerek vagy rendezők. 1960–1961, 1966–1969 között, valamint 1980-ban csak rendezők kapták a díjat. 1988 és 1997 között a producerek és a rendezők egyaránt megkapták a díjat. 1977–1978 és 1981–1987 között, és 1998 óta e kategóriában kizárólag a producerek a díjazottak.

A megmérettetésben résztvevő alkotások kiválasztása három ütemben történik. Első körben az összes BAFTA-tag titkos szavazásával állít össze egy 10 filmből álló, úgynevezett hosszú listát, majd a második körben e listáról ugyancsak az összes tag szavazza meg a jelölésre kerülő 5 filmet. A harmadik körben is az összes BAFTA-tag titkos szavazata dönt a nyertes filmalkotásról.

A díj története során e kategóriában egyetlen alkalommal született holtverseny: 1962-ben a Ballada a katonáról szovjet, és A svindler amerikai filmdráma egyaránt kiérdemelte az elismerést.

Díjazottak és jelöltek A díjazottak a táblázat első sorában, vastagítással és  sárga háttérrel  vannak kiemelve. Az országzászlók a készítő országot, illetve a koprodukcióban részes államokat jelölik. Az évszám a díjosztó gála évét jelzi, amelyen a film elismerésben részesült (1948 kivételével, melynek díjkiosztóját 1949-ben tartották).

1940-es évek

Év Film Rendező Producer Ország Magyar cím Eredeti cím 1949 Életünk legszebb évei The Best Years of Our Lives William Wyler Samuel Goldwyn 1949 Hamlet Laurence Olivier Laurence Olivier A meztelen város The Naked City Jules Dassin Mark Hellinger Kereszttűz Crossfire Edward Dmytryk Adrian Scott Ledőlt bálvány The Fallen Idol Carol Reed Carol Reed Paisà Roberto Rossellini Rod E. Geiger, Roberto Rossellini Páli Szent Vince – Az irgalmasság szentje Monsieur Vincent Maurice Cloche Georges de La Grandière Úti kaland Quattro passi fra le nuvole Alessandro Blasetti Giuseppe Amato

1950-es évek