Lendvai Andor, írásváltozata Lendvay Andor, pályája elején Leopold Andor (Vác, 1901. május 20. – Budapest, 1964. május 13.) operaénekes (bariton). Lendvai György karmester édesapja.

Élete Édesapja, Leopold Sándor (1869–?) házasságáig a Népszínház művésze volt, akkor felesége ösztönzésére visszaköltözött szülővárosába, Vácra és tánciskolát nyitott. Fiát, a későbbi Lendvai Andort tiltotta a színi pályától, de ő a gimnáziumot félbehagyva elszökött otthonról és vándorszíntársulatok mindeneseként járta az országot. Már némi gyakorlattal tanult Rákosi Szidi iskolájában, amit 1919-ben fejezett be, ekkor a Zeneakadémiára került, ahol Sik József növendéke volt 1923-ig.

Szegeden debütált operaénekesként, innen visszakerült a fővárosba, majd Bécsbe ment. Fritz Wolffnál továbbképezte magát, egy időre a Volksoper szólistája lett. Szerepelt a Staatsoperben is. Ezt követően különféle fellépésekre – többek közt kabaréban is – kényszerült Ausztriában és Csehországban. Milánóban L. Vescónál, Münchenben 1928-tól Fritz Feinhalsnál tanult, asszisztense is lett tanárának. 1930-ban szerződtette a bajor főváros operaháza. 1933-ig maradt a társulat egyik vezető énekese. A náci hatalomátvétel után rögtön elbocsátották zsidó származása miatt, noha „felekezeten kívülinek” vallotta magát. Budapestre jött vissza, csatlakozott egy Magyar Szivárvány nevű társulathoz, amivel olaszországi turnén járt.

1934-ben szerződtette a budapesti Operaház. A következő évben, a fellépésekkel párhuzamosan tanítani kezdett a Fodor Zeneiskolában. 1939-ben a második zsidótörvény miatt bocsátotta el sok társával együtt az Opera. 1945-ig csak az OMIKE Művészakció keretében léphetett fel. Kényszerű pihenője idején, 1942-ben megírta emlékiratait.

A felszabadulás után visszakapta operai tagságát. 1949-től tanított is a Zeneakadémián. Legismertebb növendékei Gyimesi Kálmán, Ilosfalvy Róbert, Jablonkay Éva, Karikó Teréz és Kövecses Béla. 1961-ben nyugdíjazták az Operaházból, de még a következő évben is fellépett. A tanítást haláláig folytatta.

Hangjának leginkább a karakter- és hősbariton szerepek feleltek meg. A fiatalon szerzett színészi tapasztalatokat jól tudta kamatoztatni operai pályáján.

Szerepei

Ádám Jenő: Mária Veronika – A vádló Beethoven: Fidelio – Don Pizarro Berté: Három a kislány – Schober báró Dunajevszkij: Szabad szél – Gall Cézár Farkas Ferenc: Csínom Palkó – Koháry gróf Gounod: Faust – Mefisztó Kadosa Pál: A huszti kaland – Tallósy Ádám Kodály Zoltán: Háry János – Generális Krucifix Leoncavallo: Bajazzók – Tonio Mejtusz: Az Ifjú Gárda – Fasiszta ezredes Offenbach: Hoffmann meséi – Lindorf; Coppelius; Dapertutto; Mirakel; Schlemihl Polgár Tibor: A kérők – Perföldy Tóbiás Jakab Puccini: Tosca – Scarpia báró; Cesare Angelotti Puccini: Bohémélet – Schaunard; Alcindor Puccini: Pillangókisasszony – Sharpless Puccini: Turandot – Ping Rossini: A sevillai borbély – Figaro Johann Strauss: A cigánybáró – Gróf Carnero Eugen Suchoň: Örvény – Csendőrparancsnok Verdi: Rigoletto – címszerep Verdi: La Traviata – Georges Germond Verdi: Álarcosbál – René Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Konrad Nachtigall Wagner: A Nibelung gyűrűje – Alberich Wagner: Parsifal – Klingsor

Könyve Két felvonás között. Budapest, . Baross Könyvkiadóvállalat-zéta-: Operarelikviák VI. = Café Momus 2014. március 3.Gajdó Tamás: (Nem) véletlenül történet. Zsidó színházművészek emlékiratai 1939 és 1943 között = Jelenkor XLVII. évf. (2004) 6. sz.

Díjai, elismerései Magyarország Érdemes Művésze díj (1961)

Jegyzetek

Források OMIKE-adatlapja Székelyhidi Ferenc: Lendvay Andor Operissimo.com Székelyhidi Ferenc: 140 éve született Leopold Sándor Magyar Színházművészeti Lexikon

További információk Lendvai Andor a Bajazzók prológját énekli Komor Vilmos vezényletével

Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Baritonok Kategória:Az OMIKE Művészakció résztvevői Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Váciak Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1964-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek