Frkašić (korábban Donji- és Gornji Frkašić) falu Horvátországban, Lika-Zengg megyében. Közigazgatásilag Udbinához tartozik.
Fekvése Korenicától légvonalban 10 km-re, közúton 13 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 18 km-re, közúton 31 km-re északra, a Plješivica-hegység lejtőin fekszik.
Története A középkorban a település határában vár állt, amelynek azonban mára nyoma sem maradt. Ivan Tonko Mrnavić aki Beriszló Péter veszprémi püspök, horvát bán életrajzát írta említi, hogy 1520-ban „Arx Farkassi” vára közelében ölték meg őt a törökök. 1696-ban Sebastijan Glavinić zenggi püspök is megemlíti, hogy a Likát és Korbavát Boszniától elválasztó Plješivica hegyen található „castrum Farkasich”.Dr. Rudolf Horvat: Lika i Krbava Ismeretes, hogy Beriszló 1520 májusában a betörő török ellen a Bihács mellett korenicai csatában üldözőbe vette a menekülő lovasokat, akiket utolért, de a harcban életét vesztette. A török kiűzése (1689) után pravoszláv vlachokat telepítettek ide, aki később szerbeknek vallották magukat.
A falunak 1857-ben 156, 1910-ben 730 lakosa volt. A trianoni békeszerződés előtt Lika-Korbava vármegye Korenicai járásához tartozott. Ezt követően előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 96 százaléka szerb nemzetiségű volt, akik a bjelopoljei parókiához tartoztak. 1995 augusztusában a „Vihar” hadművelet során a horvát erők a település minden házát felgyújtották.Zlocini hrvatskih vojnih i policijskih snaga a Krajini (A horvát katonai és rendőri erők gaztettei Krajinában) Lakossága nagyrészt elmenekült. A falunak 2011-ben 33 lakosa volt.
Lakosság Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857-2001 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 156 0 0 704 794 730 729 557 346 342 318 217 135 111 47 33 (1948-ig Gornji Frkašić néven, 1857-ben lakosságának egy részét, 1869-ben és 1880-ban teljes lakosságát Bjelopoljéhoz számították. Az adatok a korábbi Donji Frkašić település adatait is tartalmazzák.)
Nevezetességei Szent Miklós püspök tiszteletére szentelt szerb pravoszláv templomát a második világháborúban lerombolták. A falu határában állt Farkasic várának mára nyoma sem maradt.
További információk Udbina község hivatalos oldala Lika kronológiája A felsőkárolyvárosi pravoszláv eparchátus honlapja Rudolf Horvat: Lika i Krbava Krešimir Matijević: Naseljenje Like
Jegyzetek
Kategória:Lika-Zengg megye települései