Lucidio Sentimenti, Sentimenti IV (Bomporto, 1920. július 1. – Torino, 2014. november 28.Calcio, è morto Sentimenti IV: fu il primo portiere goleador ) válogatott olasz labdarúgó, kapus, edző. A sportsajtóban elterjedt Sentimenti IV név onnan ered, hogy az öt testvér közül ő volt a negyedik. Testvérei Ennio (I), Arnaldo (II), Vittorio (III) és Primo (V), akik mindannyian profi labdarúgók voltak, de csak Lucidio Sentimenti lett egyedül válogatott közülük.

Pályafutása Klubcsapatban 1940 és 1942 között a Modena FC csapatában kezdte a labdarúgást. 1942 és 1949 között a Juventus együttesében védett és két bajnoki ezüstérmet szerzett a csapattal. 1949 és 1954 között a Lazio, 1954 és 1957 között a Vicenza Calcio labdarúgója volt. 1957 és 1960 között az alsóbb osztályú Cenisia csapatában védett, de közben 1959-ben három bajnoki mérkőzés erejéig az AC Torino együttesében játszott. 1960-ban vonult vissza az aktív labdarúgástól.

A válogatottban 1945 és 1953 között kilenc alkalommal szerepelt az olasz válogatottban. 1945. november 11-én mutatkozott be a válogatottban egy Svájc elleni barátságos mérkőzésen Zürichben, ahol 4–4-es döntetlen született. Részt vett az 1950-es brazíliai világbajnokságon és egy mérkőzésen szerepelt Svédország ellen, ahol 3–2-es vereséget szenvedett az olasz csapat. A magyar válogatott ellen két találkozón szerepelt. Először negyedik válogatott mérkőzésén, 1947. május 11-én Torino-ban, ahol 3–2-es hazai győzelem született. Másodszor utolsó válogatott mérkőzésen, 1953. május 17-én Rómában, ahol 3–0-s vereséget szenvedett az olasz válogatottal és ezzel Magyarország megnyerte az Európa-kupa sorozatot.

Edzőként 1960–61-ben a Cenisia ifjúsági csapatát edzette. Az 1960-as években a Juventusnál volt ifjúsági edző. 1970–71-ben az első csapat mellett dolgozott, mint segédedző.

Sikerei, díjai Juventus Olasz bajnokság (Serie A) 2.: 1945–46, 1946–47

Családja A Sentimenti család számos tagja ért el sikereket az olasz labdarúgásban. Lucidio testvérei Ennio, Arnaldo, Vittorio és Primo, unokatestvére Lino és unokaöccsei Roberto és Andrea Sentimenti is sikeres labdarúgók voltak.

Hivatkozások

Források

Kategória:1920-ban született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Modena labdarúgói Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:Az SS Lazio labdarúgói Kategória:A Vicenza Calcio labdarúgói Kategória:A Torino labdarúgói Kategória:Az 1950-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Olasz labdarúgóedzők