A Hello World a Scandal japán pop-rock együttes hatodik stúdióalbuma, amely 2014. december 3-án jelent meg az Epic Records Japan kiadásában. A kiadvánnyal az együttes új irányt vett, a korábbiakkal ellentétben a lemezen szereplő legtöbb dalt teljesen ők szerezték, melyre azért került sor, mivel úgy érezték, hogy bizonyos korábbi, mások által szerzett számaik nem az ő hangjukat képviselik. Az album dalait a korábbiakhoz hasonlóan Kavagucsi Keita, Tanaka Hidenori, Odakura Jú, Siraisi Szatori és Acusi hangszerelte, akiket egy szám erejéig Kameda Szeidzsi is kiegészített.

A lemez első kislemeze a Runners High volt, melyet mivel nem népszerűsítettek, ezért viszonylag gyengén teljesített. A következő, Departure című dalnak ezzel szemben a kereskedelmi és rajongói fogadtatása is kimagasló volt. A Joake no rjúszeigun kereskedelmileg az együttes addigi legsikeresebb kislemeze lett, részben annak köszönhetően, hogy az a Pokémon the Movie XY: Hakai no maju to Diancie animációs film záródala volt. Az album negyedik kislemeze Image címmel jelent meg 2014. november 19-én, ugyanezen napon a Komuro Tecujával közösen írt Place of Life pedig promóciós kislemezként került forgalomba. A lemez mindhárom fő kislemeze jól teljesített a zenekar célközönségén kívül eső, idősebb korosztálynál.

Az album népszerűsítése érdekében Scandal World Tour 2015: Hello World néven megtartották első világ körüli turnéjukat, melyről hasonló címmel dokumentumfilmet is forgattak. A kiadvány bár kereskedelmileg valamelyest elmaradt a korábbi stúdióalbumaiktól, azonban az így is a harmadik helyen mutatkozott be az Oricon heti eladási listáján, ezzel tovább erősítve az együttes rekordját: ők az eladási lista történelmének egyetlen hangszeres lányegyüttese, melynek debütáló nagylemezüktől kezdve hat egymást követő soralbumuk is a legjobb öt között szerepelt.

Megjelenés és promóció

Az album megjelenéséről először 2014. szeptember 26-án a kínai Baidu Tieba kommunikációs platformon lehetett hallani, viszont ezeket az információkat semmi sem erősítette meg. Az albumot 2014. szeptember 28-án jelentették be hivatalosan az Image című kislemezük és a Scandal World Tour 2015: Hello World elnevezésű világ körüli turnéjuk társaságában. A kiadvány borítóit és számlistáját 2014. október 28-án mutatták be. Az album 2014. december 3-án jelent meg négyféle kiadásban; a rendszeres kiadás csak egy CD-t, a korlátozott példányszámú kiadás a CD mellett egy DVD-t, a teljes gyártási kiadás a CD mellett egy pólót, míg az analóg kiadás a CD anyagát tartalmazza 2 darab 12 hüvelykes vinylen. A DVD-n egy közel egyórás kisfilm van az album készítéséről. A Hello World volt az együttes első stúdióalbuma, amely vinylen is megjelent, korábban csak az első négy nagykiadós kislemezük volt elérhető hanglemezen. A Kitty Records, az együttes menedzsmentje egy egyedi, ötszáz darabszámra korlátozott lemezjátszót is megjelentett az album megjelenésének megünnepléseként. Az összes japán kiadás első nyomott példányaihoz egy sorsjegyet csomagoltak az album lemezbemutatójához, ezek mellett a CD-változathoz a négy típus közül egy véletlenszerű matricát, illetve bizonyos üzletekben egy B2 méretű posztert is mellékeltek, utóbbit mind a négy típushoz. A sorsjeggyel fűtőpárnát, az együttes tagjai által aláírt ébresztőórát, vagy a Scandal Arena Live 2014: Festival koncertfelvételük mozis elővetítésére lehetett jegyet nyerni, ahol a zenekar tagjai is jelen voltak. Az albumhoz a 2013-ban megjelent Standardhoz hasonlóan áruház-exkluzív, az egyes tagokra specializált extrák is jártak; a Tower Records üzleteiben Harunát, az HMV üzleteiben Rinát, a Tsutaya üzleteiben Mamit, a Shinseido üzleteiben Tomomit, míg a Sony Music webáruházában az egész együttest ábrázoló irattartó tasakot csomagoltak az albumhoz. A kiadvány dél-koreai változata hat képeslapot és egy posztert, az európai egy az együttest ábrázoló irattartót és egy képeslapot, míg a thaiföldi egy irattartót is tartalmaz. A korábbiakhoz megszokottan az Epic/Sony Hongkongban, Dél-Koreában, Tajvanon és Thaiföldön is megjelentette a lemezt fizikai formában, utóbbi helyen a BEC-TERO gyártásában és forgalmazásában. Az album a brit JPU Records kiadó jóvoltából 2015. január 19-én fizikai formában is megjelent Európában, így ez lett a zenekar első CD-n is megjelent kiadványa a kontinensen a Temptation Box 2010 novemberi megjelenése után. Az európai lemezes kiadás két bónuszdalt is tartalmaz a Departure és az Image kislemezekről. Az albumot a japán iTunes Store-ra a „Mastered for iTunes” irányelvei szerint töltötték fel, míg a morán 24bit/96 kHz FLAC veszteségmentes formátumban is elérhető. A kiadvány dalait a Yamaha Music Media Corporation kottákba rendezte, majd 2014. december 9-én könyvbe gyűjtve jelentette meg azokat.

Az együttes az album népszerűsítése érdekében indította a Scandal World Tour 2015: Hello World elnevezésű világ körüli turnét, amely során 9 országban 41 koncertet adtak. A zenekar a turné keretében adott először önálló szólókonceret Óita, Siga, Ibaraki és Okinava prefektúrákban, illetve Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, az Egyesült Államokban és Mexikóban. A turnéra körülbelül 80 000 jegyet adtak el. A koncertsorozat alatt vették fel a Hello World című dokumentumfilmjüket is.

Kompozíció bélyegkép|jobbra|Az albumot az SME Nogizaka épületében, a Sony Music Studios Tokyóban maszterelték Az albumon tizenhárom zeneszám kapott helyet, melyeket három dal kivételével mind az együttes szerzett. A kiadvány első dalának az együttes huszonharmadik kislemezét, az Image-t választották, ami egy „izgalmas, üdítő és őszinte dal”. A Your Songot az NHK televízióadó J-Melo című zenei sorozatának keretében, a rajongók ötleteit felhasználva írták, dalszövege földhözragadt, inspiráló jellegű. A Love in Actionnel Szaszazaki 8 ütem vagy -es ütemnem nélküli dalt akart írni. Az ének-, gitár- és basszusgitár-, illetve dobsávok mind ütemen kívül vernek, melyet a D-Beam hangzásával tovább fűszereztek. A zenekar a 2014-es évet a Departure-rel nyitotta, ami ugyan egy „tavaszi dal”, azonban mind a négy évszak varázsát magával hordozza és az együttesnek egyfajta biztonságérzetet nyújt, mintha már hosszú ideje megírták volna. A Graduationt Ono írta, ez volt az első alkalom, hogy egy szám zenéjét is saját maga komponálta. Ono a dalt mindenképpen könnyen énekelhetőnek akarta megírni, a hangnemeket és a dallamíveket alaposan összekeverték benne. Szuzuki szerint ennél a dalnál sokkal jobban előtérbe kerül Ono nőiességé és zenei gyökerei, mint bármely korábbi számuknál. A Joake no rjúszeigunt olyan dalnak tervezték, ami a korábbi Pokémon-dalokhoz hasonlóan emlékezetes marad, amiről felnőttként is álmodozhatnak az emberek. Az Onegai Navigation az Avanai cumori no, genki de ne folytatása, és mivel a Scandal tagjai a számot a jogosítványuk megszerzésének idejében írták, ezért az autó központi szerepet tölt be benne. A Runners High egy koncertdal, melynek szövege arra utal, hogy az együttes ugyan elérte a független korszakuk óta dédelgetett álmukat, az Osaka-jo Hallban történő fellépést, azonban ez csak a kiindulópontot jelenti számunkra. A Hon vo jomut Szaszazaki írta az „elkezded kedvelni azokat a dolgokat, amiket az általad kedvelt személy is kedvel” gondolatmenet mentén. A számot Szaszazaki énekli, a többi három tag harmonizál a refrén alatt. A Kan Beer romantikus dalnak indult melynek főszereplője egy italozó lány lett volna, azonban Ogava egy televíziós sörreklámból ihletet merítve egy hozzá hasonló, az alkoholt nem bíró lányt állított a cselekmény középpontjába. A Winter Storyt Szuzuki meleg téli dalnak írta azon felocsúdva, hogy az összes korábbi szerzeménye nyári szám. A dal egy évekig együtt élő pár kapcsolatának végéről szól, akik tudják mi fán terem a keserédesség. A szám refrénjét Szuzuki már jóval korábban megírta. Az Ojaszumi azon kevés Scandal-dal közé tartozik, melyeket elsősorban Szuzuki énekel. Stílusa shoegazing, változatlan dallammal, illetve változó vonósokkal és ritmusszekcióval. Az Ojaszumin Szuzuki gitározik is. Az album záródalát, a Place of Life-ot Komuro Tecuja írta, az élet szerteágazó témája körül forog.

Fogadtatás bélyegkép|jobbra|Az együttes az album népszerűsítésére rendezett koncertsorozat anaheimi állomásán Egy 2016-os rajongói felmérés szerint a Hello World az együttes legkedveltebb albuma, illetve a kiadvány Departure (4.), Image (6.), Hon vo jomu (10.), Stamp! (11.), Your Song (18.) és az Ojaszumi (19.) című dala is a zenekar húsz legkedveltebb zeneszáma között szerepelt. Ezek mellett a japán rajongók az Image (4.), a Your Song (5.), Departure (7.) és a Stamp! (8.) című dalokat ajánlják a külföldieknek, valamint közülük sok a lemez egyik számának meghallgatása után lett rajongó. A rajongók szavazata alapján a Departure a negyedik legnépszerűbb dal lett, a Scandal válogatásalbum számválasztásán.

Kereskedelmi fogadtatás A Hello World a harmadik helyen debütált a japán Oricon albumlistáján, megjelenésének hetében 35 699 példányt adtak el belőle a szigetországban. Azzal, hogy az album bekerült a legjobb öt közé tovább erősítette az együttes a saját rekordját; ők az Oricon történelmének egyetlen csak nőkből álló hangszeres együttese, melynek debütáló albumuktól kezdve hat egymást követő nagylemezük is a legjobb öt között szerepelt. A rivális eladáskövetési iroda, a SoundScan Japan adatai szerint az album első heti eladásainak legnagyobb részét a korlátozott példányszámú kiadás tette ki 21 565 példánnyal. Ezzel szemben a teljes gyártási kiadásból 8 120 példány fogyott, míg a normál kiadásból nem kelt el elég, hogy felkerüljön a legjobb húsz közé. Második hetében az album a tizenkilencedik helyre esett vissza az Oriconon és 4 845 példány kelt el belőle. Harmadik hetében a negyvenötödik, míg a negyedikben a hatvanhetedik helyre esett vissza 2 229, illetve 1 734 eladott példánnyal. Ötödik hetében az album a negyvenkilencedik helyre kapaszkodott fel 1 422 eladott példánnyal, a következő hetekben a hatvannegyedik, a nyolcvanhetedik, a százharminckettedik, a kétszáztizennegyedik helyre esett vissza 891, 722, 518, illetve 411 példánnyal, majd a tizedik héten a kétszázkettedik helyre kapaszkodott vissza 338 példánnyal, hogy utána a kétszáztizenharmadik, majd a kétszáznegyvenhatodik helyre essen vissza 323, illetve 270 darabbal. (előfizetés szükséges) A Hello World a tizedik helyen mutatkozott be az Oricon havi albumlistáján 44 507 példánnyal. Az album a 153. helyezést érte el az Oricon 2014 év végi összesítő albumlistáján 35 699 példánnyal. A Hello Worldből tizenkét hét alatt összesen 49 402 példány kelt Japánban, ezzel az eladások tekintetében az együttes addigi legkevésbé sikeres stúdióalbuma lett. A lemez a negyedik helyen mutatkozott be a Billboard Japan albumlistáján, majd a következő hetekben a tizenkilencedik, a harmincnyolcadik, a hatvankettedik és a nyolcvanhatodik helyre csúszott vissza.

Az album a dél-koreai Kaon nemzetközi albumlistájára is felkerült a harminckettedik, illetve a kanadai iTunes Store világzenei albumlistájára az első helyen.

Kislemezek A Hello World megjelenése előtt öt kislemezt másoltak ki róla, utolsó kettő az album megjelenése előtt két héttel jelent meg. A kiadvány első kislemeze a Runners High a Count Zero/Runners High (Szengoku Basara 4 EP) című T.M.Revolutionnel közös split lemezen jelent meg 2014. február 12-én, amely tartalmazza a Szengoku Basara 4 című hack and slash videójáték főcím (Count Zero) és zárőfőcím dalát (Runners High). A kislemez az ötödik helyen mutatkozott be az Oricon heti kislemezlistáján 30 178 példánnyal. A Runners High csak a 76. helyezést érte el a Billboard Japan Hot 100-as listáján, ezzel az együttes addigi legsikertelenebb dala lett a listán.