Szilágyi Géza, született Silbermann GézaAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 79686/1892. Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1892. év 10. oldal 24. sor (Budapest, 1875. december 29. – Budapest, 1958. április 7.)Halálesete bejegyezve a Bp. XIV. ker. állami halotti akv. 357/1958. folyószáma alatt. költő, író, újságíró.
Életútja Silbermann József kereskedő és Braun Kunigunda gyermekeként született. A középiskolát Temesváron végezte, majd a Budapesti Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1898-ban államtudományi, 1899-ben jogtudományi doktor címet szerzett. 1901-ben ügyvédi vizsgát tett. Végzettsége ellenére legfőképp újságírással, költészettel, novellaírással foglalkozott. Kiemelten fontos volt számára az ismeretterjesztés, inkább volt a jogi címszavak megfogalmazója, mint peres ügyek ellátója.Komlós Aladár, Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a holocaustig I. (Budapest: Múlt és Jövő, 1997), p. 336. Hatalmas tudásának köszönhetően a maga korában egyedülálló, Pallas Nagy Lexikona egyik segédszerkesztője volt.Hegedűs Géza, „Szilágyi Géza”, in: Hegedűs Géza, A magyar irodalom arcképcsarnoka (Budapest, Móra Kiadó, 1976) – letölthető: http://www.mek.oszk.hu/01100/01149/html/szilagyi.htm. (letöltés ideje: 2014.06.25.) Több mint harminc évig tevékenykedett különböző újságok nélkülözhetetlen rovatvezetőjeként vagy helyettes szerkesztőjeként.
1895-ben az Élet című szemle könyvbírálója, 1896 és 1900 között a Pesti Napló, majd 1903-ig a Nemzet című lap munkatársa volt. 1903-tól Az Ujság belpolitikai rovatát vezette, 1906 és 1919 között helyettes szerkesztője volt, cikkeket, könyv- és színi kritikákat írt (többnyire Aegrotus néven). 1905-ben kiadta (többekkel) a Figyelő című kritikai és szépirodalmi folyóiratot. Az 1920-as években Az Est Lapok munkatársaként dolgozott, majd a berlini Ullstein lapok budapesti tudósítója lett.
A Nyugat elindulásáig minden irodalmi kezdeményezésben aktívan részt vett, Ignotus és társai felnéztek rá, Ady egyenesen mesterének tartotta. Verseit a 19. század végének pesszimizmusa és az erotika hatotta át. Újságírói tevékenységén túl számos irodalomtudományi tanulmányt, kritikát írt. 1958. április 7-én hunyt el, utolsó verseskötetének megjelenését követően. Temetésén Scheiber Sándor rabbi gyászbeszéde méltó emléket állított az elhunyt költőnek-írónak, a modernizmus egyik harcosaként, a lélekanalitika és irodalom összefonójaként jellemezte.Havasréti József, „A dekadencia írója”, Magyar Narancs, 2007/1. szám – letölthető:http://magyarnarancs.hu/konyv/elsullyedt_szerzok_vi_a_dekadencia_iroja_szilagyi_geza_1875-1958-66588 (letöltés időpontja: 2014.06.18.)
Prózai munkáiban gyakran groteszk fantáziával és humorral ábrázolja az életet. Irodalmi működése javát költeményei teszik ki.
Házastársa Hermann Margit (1875–1944) volt, akivel 1911. október 5-én Budapesten, a Terézvárosban kötött házasságot.
Költészete A századforduló dekadens költészetének, az érzéki szerelemnek első merészebb hazai képviselője volt. A testiséget nyíltan vállaló erotikát 1896 táján ő vitte be a magyar irodalomba. Komlós Aladár megállapítása szerint: „Bíborvörös érzékiség és sötét kétségbeesés: ezek az érzések ihletik.”Idézi Pintér Jenő, i. m.
Első verskötetét, a Tristiát a Budapest Szemle korabeli kritikusa (rdr aláírással) „újabb irodalmunk sajnálatos tévedéseinek egyik legkiáltóbb bizonyítéka”-ként fogadta. Szerinte „Szilágyi költészete förtelmes posvány, bordélyba való költészet…”, maga a költő pedig „egy ferde iránynak [ti. a „baudelaire-izmus”-nak] a maniakusságig egyoldalú áldozata.”Budapest Szemle 1896. 86. kötet (233. szám), 298–302. oldal. (Digitalizált változat: Arcanum Kiadó) Verseinek merész hangja a hagyományokhoz szokott közönséget megbotránkoztatta, túl merész kifejezéseiért perbe is fogták, de az új nemzedékre erősen hatott.
Később szemlélete nyugodtabb, lírája bölcselő jellegű lett, de filozófus-költőként már kevesebb figyelmet kapott. Ebben a korszakában sok bibliai vonatkozású költeményt írt. „Régebben csak gyenge mellékzönge volt bennem a zsidóság, most állandó erős akkord. (…) A zsidóságnak ez a megőrzése egyáltalában nem jelent, nem szabad hogy hűtlenséget jelentsen a magyarsággal szemben.” – írta 1926-ban.A Mult és Jövő című folyóirat 1926. évfolyamából idézi Pintér Jenő, i. m.
Lírája A 20. századi magyar líra egyik elindítója, meghatározó alakja, akit sajnos kortársai elnyomtak és az utókor szinte teljesen mellőz. Költészete Adyra hat leginkább, ugyanis legfőbb témája a szerelem. A nyugat-európai, elsősorban francia lírát tekinti mintának. Első sikerét követően (Tristia, 1896) perbe fogják, eljárást indítanak ellene, kötetét szeméremsértőnek és vallásgyalázónak találják. Ráadásul nálánál fiatalabb kortársai sikert-sikerre halmoznak, így Szilágyi hosszú időre elfordul a költészettől. 1927-ben jelenik meg a Szó és könny című verseskötete, melyet sok irodalmár Szilágyi egyik legkitűnőbb alkotásának tekint. A politikai és társadalmi események ismeretében nem meglepő, ezek a versek ugyanis többnyire a reménytelenségről szólnak, patetikusak és lemondóak. Az antiszemitizmus erősödésével egyre inkább nyit zsidó témák felé, megerősödik benne zsidó öntudata, később a cionizmus gondolata is egyre inkább foglalkoztatja. Legjobb példa erre Izrael című verse: „Ám egy maradt mély és szent gyökerem!” Később azonban már-már negatívan vélekedik Cionról: „cionizmustól remélt megváltás is csak színes, de csalóka reményekből támadt illúzió volt”, - bár az Izrael szövege sem feltétlenül magasztalja a cionista gondolatokat. Élete utolsó évtizedében újabb versekkel lepi meg igencsak szűk közönségét. A magányosan élő 70 éves polihisztor hangja először büszke férfiként, majd szerelemre jogot tartó aggastyánként szólal meg költeményeiben. Még öregkorában is addig ismeretlen oldalát képes megmutatni az olvasónak. A Koldusok táncdala című kötetében válogatott régi költeményei mellett az újabban keletkezett öregkori verseit is közzéteszi. A kötet megjelenésének évében hal meg, 83 éves korában. 1958-ban bekövetkezett haláláig nem kevesebb, mint húsz kötete jelenik meg, versek, tárcák, drámák, novellák, szatirikus erkölcsrajzok, tanulmányok.Újvári Péter (szerk.), Magyar Zsidó Lexikon; Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa,(WJLF, Budapest, 2013), p. 803. – letölthető:http://zsidlex.uni.hu/keret.cgi?/szocikk/14849.htm (letöltés időpontja: 2014.05.11.)
Drámája Drámaírói munkássága a legelfeledettebb, információt is alig lelni róla. Legismertebb színműve a Májusi fagy,Online amelyet Lenkei Henrikkel ír közösen, egyöntetű sikert azonban ez sem arat: kétes fogadtatásban részesül. 1911-es bemutatását követően Bródy Miksa a következőképpen fogalmaz róla egy kritikájában: „Nem! Ez a dráma senkinek sem a drámája. Nem az igazságé, mely amúgy sem kér belőle, nem a szimbólumé és nem az embereké (…) dominál a merevség, a levegőtlenség; széjjel lapul a kis plasztika, beteg testét fáradtan vonszolja tova a természetellenes alkotás.”Bródy Miksa, „Májusi fagy”, Nyugat 4, 7 (1911) / Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis, Bródy Miksa: Szilágyi Géza – letölthető: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00077/02346.htm (letöltés időpontja: 2014.06.20.)
Novellisztikája Harmadik verseskötetének megjelenését követően, 1912 körül már nem egyedülálló a költészete, hanem csupán egy a sok közül, így el is hallgat mint költő. Ekkor szólal meg novellista énje, ami ugyan lenyűgöző, de költészeténél is sikertelenebb. Témavilága kizárólag a szerelem - a testiség ezerféle lehetőségét mutatja be férfi és nő között -, és a testi-lelki kiteljesedés a halál bevégeztével. Novellái igencsak naturalisták és impresszionista hangulatábrázolás jellemzi őket.Komlós Aladár, Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a holocaustig I. (Budapest: Múlt és Jövő, 1997), p. 183. Ezeket a szexuálisan túlfűtött írásokat akár példázatként is lehet érteni, az emberi ösztönök gyarlóságát mutatják be.
1918-ban megjelent novellagyűjteménye, a Vitustánc remek példája analitikus, példázat-jellegű gondolatainak.
A „vitustánc”-kifejezés egy bakteriális fertőzés megnyilvánulásának a neve, amely sűrű izomrángással jár. A betegség tünetei: ingerlékenység, alvászavar, heves pulzus, kipirosodás. A fertőzés fokozódásával egyre jelentősebbek a tünetek, míg a test szabálytalanul vergődő folytonossága csillapíthatatlan.Eötvös Loránd, „Vitus-tánc”, in: Pallas Nagy Lexikona (Budapest: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., 1893-97) – letölthető: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/pallas/html/106/pc010680.html#9(letöltés időpontja: 2014.06.25.) Szilágyi Géza ilyennek látja a környezetét, írja a kötet első oldalán: „Előszó helyett”.Szilágyi Géza, Előszó helyett, in: Vitustánc (Budapest: Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1918), p. 3. Az emberek általános jellemhibáit, vergődésüket mutatja be, többnyire humorral fűszerezve. A kötetben fellelhető novellák többsége igencsak groteszk hangvételű. A kötet négy egységre van osztva:Szívek alja, Korunk hősei, Szent házasság, Arabeszkek a Halál körül. Ezen egységek közül talán a legkiemelkedőbb az utolsó, ugyanis itt a legjelentősebb a groteszk látásmód: a címben a halál virágos díszítőmotívumokkal kapcsolódik össze. Ezt a jellemzőt az egységben fellelhető művek is hűen tükrözik. Az Egy álmatlan ember és a Halál című novella abszurditása hangos nevetésre készteti az olvasót. A történet Lebenyei úrról szól, aki képtelen két óránál többet aludni, természetesen ettől zsémbes és kiállhatatlan, folyton panaszkodó vénember válik belőle. A novella írója azonban kioktatja főhősét, megpróbálja észhez téríteni, hogy valaki még nála is kevesebbet alszik, így nincs oka panaszra. Az első sorokat olvasva értetlenkedik az olvasó, ugyanis nem teljesen egyértelmű, miért részletez látszólag felesleges dolgokat az író, majd később hirtelen váltás következik, amely némiképp enyhíti az értetlenkedést, azonban fokozza a kíváncsiságot. A korábban várt csattanó ugyan elmarad, bár így is lesz tetőpontja a történetnek, a főhőst a halállal méri össze, mert ugye a halál sosem alszik. „Ön saját bevallása szerint két óra hosszáig alszik. Milyen óriási idő ez ahhoz képest, hogy a Halálnak soha, egy pillanatra sem lehet aludnia.”Szilágyi Géza, Egy álmatlan ember és a Halál, in: Vitustánc, p. 214. Ez az egyoldalú párbeszéd szinte leírhatatlan hangulatot teremt a novellának. Ahogy a bevezetőben Szilágyi bemutatja a főszereplőt, észrevétlenül – mintha feldühödne a leírás következtében – kezd el saját írásához beszélni, olyan hatást keltve, mintha az olvasó maga mondaná meg ennek az együgyű Lebenyei úrnak velős véleményét. „Fanyarul mosolyog? Azt hiszi, hogy gúnyolódom? Vigyázzon uram…”Szilágyi, Egy álmatlan…, in: Vitustánc, p. 215. A történet végével sem hagyja szereplőjét szóhoz jutni, befejezi monológját, amellyel egyúttal le is zárja Lebenyei történetét. Más szemszögből nézve ez a Halál történetének kezdete, melyet a szerkezeti egységben fellelhető novellák egésze mesél végig. A következő novella: A Halál jót akar lehet a folytatás. Ez a novella a megszemélyesített halálfogalom születésnapjával kezd, amikor a kedves Halál elégedetten simítja végig képzeletbeli testét, majd konstatálja: „Ha meggondolom, hogy voltaképpen egyidős vagyok a teremtett világgal, bizony igazán büszke lehetek magamra.”Szilágyi, Egy álmatlan …, in: Vitustánc, p. 218. Ez az, ami akár az előző történet ráadás-csattanója lehet, hiszen talán nem is az író oktatja ki főhősét, sőt talán nem is ő írja sorait, hanem maga a Halál beszéli el a gyarló emberek történetét.
A pszichoanalízis hatása életére és alkotótevékenységére