bélyegkép|jobbra|Kurt Busch győzelme Bristolban
A NASCAR (National Association for Stock Car Auto(mobile) Racing, azaz Széria (gyári) Autók Versenyének Nemzeti Szövetsége) az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb autóverseny sorozatokat működtető szervezete. A NASCAR által felügyelt és szervezett versenysorozatok – a Cup Series, a Nationwide Series és a Camping World Truck Series – a legnépszerűbbek az amerikai technikai sportok között. Ezek mellett több kisebb regionális versenysorozatot is felügyel.
A szövetség hivatalosan 1948. február 21-én kezdte meg működését. Lefektették a korábban amatőr szervezésben és eltérő szabályok szerint működő versenyek egységes követelményét és szabályrendszerét. Az első teljes versenyévad 1949-ben zajlott, 5000 dolláros összdíjazással.
Az évek során a kupasorozat újabb pályákkal és helyszínekkel bővült, népszerűsége évről évre nőtt. Az első televíziós közvetítésre 1979-ben került sor, amikor az évadnyitó Daytona 500-as futamot az egyik amerikai televíziótársaság műsorára tűzte. A televíziós közvetítések miatt a versenysorozat egyre kedveltebbé vált a szponzorok körében is, így az 1980-as évek végére már jelentős üzletté nőtte ki magát. Népszerűsége azóta is töretlen.
Története 1920-as és 1930-as évek A gyökerek egészen a húszas-harmincas évekbe, az amerikai szesztilalom korába nyúlnak vissza, amikor a szeszcsempészek a saját kezűleg tuningolt autóikkal próbáltak kereket oldani az őket üldöző rendőröktől és szabadidejükben, kiegészülve csóró autószerelőkkel és egyéb kalandvágyó fiatalokkal, rögtönzött pályákon szórakoztatták magukat. Ezzel megszületett a szériaautó (stock-car) versenyzés.
A második világháborút követő években indult további fejlődésnek a szériaautós versenyzés. Az országszerte található pályák folyamatosan kezdték magukhoz vonzani a versenyzőket, hogy összemérjék tudásukat az egyre növekvő közönség előtt. Kezdetben még ez egy igen kicsi szervezet volt és a szabályok még versenypályáról versenypályára változtak. Egyes pályákon csak ideiglenesen összetákolt épületek voltak, máshol korszerűbbek voltak a versenyzők számára, de a közönség befogadására alkalmatlanabbak. Megint máshol megvolt a jó feltétel mind a versenyzőknek, mind a nézőknek, de képtelenek voltak összeegyeztetni a helyi versenyszabályokat a szomszédos pályákkal.
1940-es évek 1947 decemberében Bill France, Sr. (1909. szeptember 26. - 1992. június 7.) a floridai Streamline Hotelben megszervezett egy találkozót, hogy megvitathassák a széria autó versenyzés alapszabályait (France néhány évvel korábban érkezett Washingtonból Daytona Beach-re, hogy szervizműhelyet nyisson a környéken, valamint támogassa a versenyeket a helyi, híres tengerparti pályán, ahol gyakran ő maga is indult). Ebből az egyszerű találkozóból megszületett a NASCAR. Természetesen voltak szkeptikusok, akik szerint ez a szervezet sosem lesz majd működőképes, de France hitt abban, hogy a sportágnak pontosan erre van szüksége és maga előtt látta azt a jövőképet, ami a NASCAR napjainkban.
bélyegkép|balra|300px| Sterling Marlin és Michael Waltrip
A dolgok gyorsan követték egymást. Az első NASCAR-felügyelet mellett megtartott versenyt 1948. február 15-én rendezték meg Daytona Beach-en, csupán két hónappal a találkozó után. A győztes az atlantai széria autós legenda, Robert "Red" Byron (1915. március 12-1960. november 11.) volt, aki egy Ford Modifieddel állt rajthoz. Hat nappal később, február 21-én a NASCAR-t már bejegyzett egyesületként tartották számon. Viszont az 1949-es év volt az, amikor megszületett a mai NASCAR Nextel Cup Series, Amerika első számú versenyosztálya. Az első Kupa verseny összdíjazása 5000 dollár volt és egy kétmérföldes (3,6 km-es) pályán bonyolították le Dél-Floridában. (A legelső hivatalos versenyen kilenc autómárka képviseltette magát a pályán: Buick, Cadillac, Chrysler, Ford, Hudson, Kaiser, Lincoln, Mercury és Oldsmobile).
Majd ezt egy 150 mérföldes (241 km-es) összecsapás követte a 3/4 mérföldes (1,2 km-es), ovális Charlotte Speedway-en, itt Jim Roper (1916. augusztus 13-2000. június 23.) szerezte meg a kockás zászlót. Óriási tömeg látogatott ki a versenyre, hogy megnézhessék a külsőleg utcai autókra hasonlító járgányok "kilincs a kilincsen" küzdelmét. Az új versenyszéria útjára indult és sikeres volt. 1949-ben mindössze nyolc futamot bonyolítottak le.
1950-es évek A sikeres tervek azonnal nagyobb és gyorsabb versenyeket és egyre több, izgalomra kiéhezett nézőt hoztak a pályákra és a pályák köré. Kevesebb mint egy évvel később, 1950-ben az ország első aszfaltborítású pályája, a dél-karolinai Darlington Raceway megnyitotta kapuit az új széria előtt. Az első évtizedben a NASCAR Kupaversenyei hatalmas fejlődést mutattak. Emberekből hősök lettek, a szurkolók tátott szájjal néztek minden egyes pillanatot és álmodoztak, hogy egyszer talán Ők is vezethetnek majd hasonló autót. Olyan nevek, mint Lee Petty, Fireball Roberts, Buck Baker, Herb Thomas, a Flock testvérek, Bill Rexford, Paul Goldsmith és mások, hasonló ismertségre tettek szert az emberek között, mint például Mickey egér vagy az akkori nagy baseball sztárok.
1954-ben France bejelentette, hogy egy 2,5 mérföldes (4 km-es), meredek dőlésszögű pályát épít Daytona Beach-en, a tengerparttól hat kilométerre. Az építkezések 1957 novemberében kezdődtek meg és 1959-ben fejeződtek be. France együtt harcolt a várossal a versenyengedélyek megszerzéséért. A NASCAR első évtizedének végére a város nem csak egyszerűen a gyökeret jelentette a sportágnak, hanem már túl is nőtte a tengerpartot és átköltözött a Daytona International Speedway-re. A hosszú hátsó egyenesével és az elsöprő lendületű, 30 foknál is meredekebb kanyarjaival a 2,5 mérföldes tri-ovál a világ legnagyszerűbb versenypályája volt.
bélyegkép|jobbra|300px|Greg Biffle
Az új pályán elsőként egy 100 mérföldes (160 km-es) NASCAR Convertible Division versenyt rendeztek 1959. február 20-án. Ezen az eseményen a nézőknek olyan látványban volt részük, ami addig is már milliókat vonzott a NASCAR-ra – szoros versenyben. A legelső Daytona 500 pedig nagyon szoros befutót hozott Lee Petty és Johnny Beauchamp között. A bírák három napig tanulmányozták a célfotót, mielőtt kihirdették győztesnek az 1959-es Oldsmobile-lal induló Petty-t.
1960-as évek A következő évben (1960-ban) superspeedwayeket nyitottak Atlanta és az észak-karolinai Charlotte mellett. Az ABC tv-csatorna bejátszásokat közölt az 1961-es daytona beach-i Firecracker 250-ről a "Wide World of Sports" műsorában. Újabb hősök születtek, mint például Lee Petty fia, Richard (akit nem sokkal később már a "The King of Stock Car Racing" néven ismert meg a világ), Buddy Baker, Cale Yarborough, Ned Jarrett, David Pearson és Bobby Allison. Ők voltak a korszak nagy ágyúi, akik nem ritkán hatvannál is több versenyen indultak évente Floridától Kaliforniáig. Richard Petty, az első Daytona 500-as verseny győztesének fia 1964-ben nyerte meg első NASCAR Kupa bajnoki címét a hétből.
Ma Richard "The King" Petty egy NASCAR Nextel Cup csapat tulajdonosa, míg fia, Kyle szintén versenyző lett, aki eddig több mint 750 versenyen indult (8 győzelem, 8 pole) 1979-es első rajtja óta. Az érdeklődés tovább nőtt, valamint egyre nagyobb igény volt a nagyobb és gyorsabb versenypályák iránt is. 1969-ben France megnyitotta a 2,66 mérföldes (4,25 km-es) Alabama International Motor Speedwayt (ma Talladega Superspeedway a neve), a világ legnagyobb és leggyorsabb ovális pályáját. Új pálya épült a michigani Brooklyn-ban (Detroittól kb. 110 km-re délnyugatra), a delaware-i Doverben (Philadelphia és Baltimore között), valamint a pennsylvaniai Poconóban is (két órányira Manhattantől).
1970-es évek Az 1970-es évek további változásokat hoztak. Az egyik a vezetésben következett be, amikor Bill France, Sr. fiára, Bill Jr.-ra hagyta a sportág irányítását 1972. január 10-én. Ebben az időszakban bukkant fel az R. J. Reynolds Tobacco Company, mely a Winston márkájával első számú szponzorrá lépett elő. Ettől kezdve a NASCAR legmagasabb divízióját Winston Cup-nak nevezték. Később a cég megszerezte más kisebb szériák (Weekly Series, melyben a versenyzők több mint 100 pályán versengenek egymással országszerte a helyi címekért) szponzorjogait is (Winston West Series és Winston Racing Series).
1976-ban a NASCAR Winston Cup Szériája – a Goodyear Tire and Rubber Company felmérése szerint – először vezette a motorsportok látogatottsági listáját a világon a maga 1,4 millió helyszíni közönségével egy évben. Ezt az elsőség azóta is töretlen.
1978-ban megtartották az első lámpafényes versenyt a Bristol Motor Speedway-en (akkor még Bristol International Raceway). Az esti program különös látványosság a mai napig.
A televíziós mérföldkövet az 1979-ben megrendezett Daytona 500-as verseny jelentette, amelyet a nézők először követhettek nyomon élőben az otthonaikból. Még az időjárás is a közvetítés segítségére sietett, mert 1979 februárjában, a verseny ideje alatt hatalmas hóvihar dúlt az Amerikai Egyesült Államok keleti részén. Ennek következtében több millió ember otthonába szorult és megnézte a közvetítést, melynek nézettsége sokkal magasabb lett a vártnál. Az emberek ekkor szerették meg a NASCAR versenyeket nagy tömegben és ekkor épült be a köztudatba ez a sportág. Nem mellesleg, az 1979-es Daytona 500-at minden idők legjobb Daytona 500-ának választották, mert csodálatos küzdelmet és felejthetetlen befutót hozott.
1980-as évek bélyegkép|jobbra|300px|Kurt Busch és Joe Nemechek
1982-ben a NASCAR egyesítette a Late Model Sportsman Divíziót egy új szériában. A terv a nagyobb versenyek megszervezése volt a kisebb, Weekly szériákból. Ez lehetővé tette, hogy a helyi kiválóságok együtt versenyezhessenek egész évben. A St. Louis-i Anheuser-Busch Inc. lett az új NASCAR Budweiser Late Model Sportsman sorozat egyik szponzora. 1984-ben főszponzorrá lépett elő, azóta ezt a szakágat NASCAR Busch Series Grand National Divison-nak nevezik. Ettől az évtől kezdve a Winston Cup Series nem használta a Grand National Division megnevezést.
A televíziós közvetítések sikere és népszerűsége tovább emelkedett. 1989-ben már az összes Winston Cup versenyt sugározták, nagy részüket élőben. A kiélezett csaták és a nagy sebesség fémjelezte ezeket a rendezvényeket. Darrell Waltrip, Dale Earnhardt és a közönség örökös kedvence, Bill Elliott (és sokan mások) már mosópor, gabonapehely és kávé szponzorok hirdetéseivel a motorháztetőiken rótták a köröket. Az általános termékek reklámjainak megjelenése azt jelentette, hogy a NASCAR-t már mindenki nézte. Bill France 1940-es évek végi jóslata és jövőképe valóra vált: a NASCAR hatalmas lett.
1990-es évek Az 1990-es években még mindig jelen voltak az előző évtized(ek) nagy, legendás nevei: Waltrip, Elliott, Earnhardt (aki hétszer nyerte meg a Winston Cup bajnokságot, ezzel beállítva Richard Petty rekordját). Már ők voltak a veteránok Rusty Wallace-szal, Terry Labonte-val, Ken Schraderrel, Mark Martinnal és a többiekkel együtt. Ahogy minden új évtizedben lenni szokott, megjelentek az új, fiatal kihívók, mint Jeff Gordon, Bobby Labonte és Ricky Craven.
1993-ban – három évvel azután, hogy megrendezte első Busch Series versenyét – a New Hampshire International Speedway (Bostontól 110 km-re északra) vendéglátója lehetett az első Winston Cup eseményének. Közel 70 000 jegyet adtak el egy óra alatt. 1994-ben a NASCAR legmagasabb szériája 4 896 000 helyszíni látogatót vonzott a 31 futama során. Ez 157 936 néző versenyenként és majdnem egymillióval több, mint az előző évben. A NASCAR második szériája, a Busch Series 1 302 400 vendéget fogadott, ami 46 514 fős átlagot jelentett a 28 versenyen. Ugyanebben az évben a legendás Indianapolis Motor Speedway-en megrendezték az első NASCAR-napot, a Brickyard 400-at. Az egymillió jegyrendelőből csak a legszerencsésebb 315 000 láthatta kedvenceit a lelátókról. Az 1995-ös és 1996-os versenyek jegyei kevesebb mint egy hét alatt elkeltek.