A mendeszantilop, más néven addax (Addax nasomaculatus) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába és a lóantilopformák (Hippotraginae) alcsaládjába tartozó faj. Nemének az egyetlen faja.Database entry includes justification for why this species is listed as critically endangered and the criteria used.
A mendeszantilop a Szahara sivatag egyik antilopfaja. Az állatot legelőször 1816-ban, Henri Marie Ducrotay de Blainville francia zoológus és anatómus írta le. Ennek a nagyjából fehér színű antilopnak nagy, dugóhúzószerűen növő szarva van. Mindkét nemnek van szarva. A bikáé általában 70-85 centiméter közötti, míg a tehéné 55-80 centiméter hosszú. A bika marmagassága 105-115 centiméter, a tehén 95-110 centiméter. Habár mindkét nemnek van szarva, a fajon belül - mivel a tehén kisebb - van nemi kétalakúság. A szőrzetének színezete vagy árnyalata az évszaktól függően változik. Télen a hátsó része és a lábai szürkésbarnák; a fején, nyakán és vállain hosszú szőrű, barna sörény nő. Nyáron az állat majdnem teljesen fehérré vagy homok-sárgává válik.
Az addax mindenféle perjefélét és levelet elfogyaszt, amit az élőhelyén megtalál. Cserjékből, bokrokból és sokféle pillangósvirágú (Fabaceae) növényből táplálkozik. Igen jól alkalmazkodott a sivatagi életmódhoz; jó hosszú ideig is kibírja víz nélkül. A mendeszantilop vegyes nemű, 5-20 fős kis csordákban jár. A csordát a legidősebb tehén vezeti. Mivel nem túl gyors állat, könnyen zsákmányául eshet az oroszlánnak (Panthera leo), a leopárdnak (Panthera pardus), a gepárdnak (Acinonyx jubatus), a hiénakutyának (Lycaon pictus), de még az embernek (Homo sapiens) is - eme utolsó fajnak a vadászpuska is besegít. A szaporodási időszaka télen és a tavasz elején van. A természetes élőhelyei a száraz térségek, félsivatagok, valamint a homok- és kősivatagok.
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) súlyosan veszélyeztetett fajnak minősítette az addaxot. Habár a természetes élőhelyén, főleg a mértéktelen vadászat miatt az addax igen ritka állatfaj, fogságban meglehetősen gyakori. Könnyen tartható és jól szaporodik. Korábban Észak-Afrikában elterjedt antilopfajnak számított. Csádban, Mauritániában és Nigerben még mindig vannak vadon élő állományai. Algériából, Egyiptomból, Líbiából, Szudánból és Nyugat-Szaharából kihalt. Marokkóba és Tunéziába visszatelepítették.
Rendszertani besorolása és neve bélyegkép|balra|200px|Blainville, aki elsőként írta le a mendeszantilopot
Az állat tudományos neve Addax nasomaculatus. Az antilopot legelőször 1816-ban, Henri Marie Ducrotay de Blainville francia zoológus és anatómus írta le, illetve nevezte meg. A tülkösszarvúak családján és a lóantilopformák alcsaládján belül az Addax emlősnem egyetlen faja. Blainville szüntípusokat (syntypus) figyelt meg William Bullock angol utazó, természettudós és régiséggyűjtő, valamint a Királyi Sebészeti Akadémia (Royal College of Surgeons) gyűjteményeiben. Richard Lydekker angol zoológus, geológus és természetíró állítása szerint ennek az antilopnak a típushelye, azaz ahonnan származik, vagy legelőször észrevették, Szenegambia, bár ezt a kijelentést nem tudta bizonyítékkal alátámasztani. Végül, az 1898-ban tartott megbeszélés után, egyre valószínűbbé vált, hogy az Angliába került példányokat angol vadászok vagy gyűjtők szerezték be a szaharai Tunéziából.
Az állat nem szintű neve, az Addax - név mely a köznapi neve is -, arab eredetű és „hajlott szarvú állatot” jelent. Egyesek viszont latin eredetűnek vélik. Európában először 1693-ban volt hallható ez a megnevezés. A fajneve a nasomaculatus, tényleg latin eredetű, összetett szó: nasus, naso- = „orr” és maculatus = „pettyes” - az antilop pofáján levő pettyes mintázatra utalva. Az addax megnevezéséhez a beduinok más szavakat használnak, a bakr (vagy bagr) al wahsh-ot, mely szó szerint „a vadon tehenét” jelenti. Ez a megnevezés mindenféle patásra (Ungulata) érvényes, azaz használható. Az angol nyelvben ezt az állatot white antelope = „fehér antilopnak”, vagy screwhorn antelope = „dugóhúzószarvú antilopnak” is nevezik.
Genetikája A mendeszantilopnak 29 kromoszómapárja van. Mindegyik kromoszómája akrocentrikus (acrocentric) kivéve az első autoszomális párt, mely szubmetacentrikus (submetacentric). Az akrocentrikus kromoszómák közül az X-kromoszóma a legnagyobb, míg az Y-kromoszóma közepes méretű. A szubmetacentrikus autoszomális pár rövid és hosszú karjai, azaz lokuszai vagy génhelyei, a szarvasmarha és a házi kecske 27., illetve az 1. kromoszómájának felelnek meg. Egy kutatás szerint a kromoszómák szalag kromoszómái igen hasonlítanak másik négy lóantilopformáéra.
Történelmi megemlítései és kövületei Az ókorban a mendeszantilop közönségesnek számított egész Észak-Afrikában, az Arab-félszigeten, valamint Levanteban. Egy a Kr.e. 2500-as évekből származó óegyiptomi sírból megtudtuk, hogy az addaxot megpróbálták háziasítani. A rajz karóhoz kötözött addaxot és egyéb antilopokat ábrázol. A társadalmukon belül magasabb rendűnek, illetve gazdagabbnak számított az a személy, aki több mendeszantilopot fogott el. A túlvadászat és orvvadászat miatt az 1960-as években kihalt Egyiptomból ez az állat.
Egyiptomban négy lelőhelyen is megkapták eme antilopfaj maradványait: Kr.e. 7000-ből a Nagy-homoktengerben, 6000-5000-ből Djaránál, 7000-4000-ből Abu Ballas Stufenmlandban és 5000-ből Gilf Kebirnél. Kr.e. 6300-as évekből is kerültek elő kövületei, ezeket Középső Wadi Howar-nál fedezték fel. A Grotte Neandertaliens, Jebel Irhoud és Parc d'Hydra nevű lelőhelyeken pleisztocén kori maradványokra is rábukkantak.
Előfordulása Az addax hajdan egész Észak-Afrikában élt. Minden szaharai országban jelen volt, ami a Nílustól nyugatra esett. Manapság a vadonban már csak egy, bizonyítottan életképes állománya létezik; ez pedig a nigeri Termit Massif Rezervátumban található. További vadonélő állatokat figyeltek meg a szintén nigeri Aïr hegyvidék keleti felén és a csádi Bodélé-medencében. Nagy ritkán, kóborló példányok láthatók Niger északi részén, Dél-Algériában és Líbiában. Egyes beszámolók szerint Mali és Mauritánia határán is él; azonban ezek az állítások még nincsenek bebizonyítva. Korábban elterjedt volt Észak-Afrikában; manapság csak Nigerben, Csádban és Mauritániában fordul elő természetes állapotban. Algériából, Egyiptomból, Líbiából, Szudánból és Nyugat-Szaharából kihalt. Marokkóba és Tunéziába visszatelepítették.
A száraz térségeket, félsivatagokat, valamint a homok- és kősivatagokat választja élőhelyéül. Olyan száraz helyeken is megél, ahol az éves csapadék csak 100 milliméter. A Stipagrostis mezőket és a pozsgás Cornulaca monacantha bozótosokat is felkeresi.
Megjelenése bélyegkép|jobbra|200px|mendeszantilop nyári, és... bélyegkép|jobbra|200px|... addax téli színben
A mendeszantilop egy csavarodott szarvú antilopfaj. A bika marmagassága 105-115 centiméter, a tehéné 95-110 centiméter. A fajon belül jelen van a nemi kétalakúság, mivel a tehén alacsonyabb és könnyebb a bikánál. A két nem fej-testhossza nagyjából megegyezik, hiszen mindkét állat általában 120-130 centiméteres; ehhez adódik egy 25-35 centiméter hosszú farok is. A marmagasságon kívül a két különböző nemű állat a testtömegben is eltér egymástól, hiszen a bika 100-125 kilogrammos, míg a tehén 60-90 kilogrammos.
Szőrzetének színezete vagy árnyalata az évszakok váltakozásával sötétül vagy világosodik. Télen a testszíne szürkésbarna, azonban a hátsó része és a lábai fehérek; a fején, nyakán és vállain hosszú, barna sörényt növeszt. Nyáron az állat majdnem teljesen fehér vagy homok-sárga szőrzetűvé válik. A homlokán és az orra fölött barna vagy fekete foltok vannak, az ezek közé eső fehér rész „X” alakot mutat. A nagy, tulokszerű orrlyukai vörös színűek, míg a szakálla egyenetlen. A hosszú, dugóhúzószerűen csavarodott szarvai között hosszú szálú fekete szőrök vannak, melyek hátrafelé haladva a nyakon rövid sörényt képeznek.
Mindkét nemű állat rendelkezik szarvakkal. A szarvnak 2-3 csavarja, azaz elhajlása van. A tehén szarva 55-80 centiméter hosszú, míg a bikáé 70-85 centiméteres; az eddigi rekord 109,2 centiméter. A szarva alsó és középső szakaszain 30-35 gyűrűs kidudorodása van. A farka rövid és karcsú, fekete bojtban végződik. A pata széles és talpnak megfelelő részén lapos. A két hasított pata, vagy főcsülök mellett két erős fattyúcsülökkel is rendelkezik; ezek segítik a puha homokban való járáskor. Mind a négy lábán vannak szagmirigyek.
Megjelenésben a kardszarvú antilopra (Oryx dammah) hasonlít, bár a szarvak eltérő alakja és a pofa mintázatok megkülönböztetik a két lóantilopot. Míg a mendeszantilopnak csavarodott szarva van, addig a kardszarvú antilop majdnem egyenes és 127 centiméter hosszú szarvval rendelkezik. Az addax szarvai között barna szőrpárna ereszkedik le a homlokon, egészen a szemek közé. Ezt a barna szőrös foltot a pofa közepéig fehér rész követi. Ettől eltérően a kardszarvú antilopnak fehér a homloka, és a barna foltozás a pofán, csak a szemeket körülvevő pofarészen látható. A mendeszantilop más antilopfajoktól abban különbözik, hogy a fogai szarvasmarhaszerűen nagyok és négyszögletesek, továbbá hiányzanak a pofán levő szagmirigyek.
Életmódja Az addax főleg nyáron csak éjszaka tevékeny, a forró nappalt pihenéssel tölti. A csordái vegyes neműek és 5-20 főből tevődnek össze. Általában ugyanazon a helyen szeretnek maradni, azonban a táplálékkeresés céljából messzire elkóborolhatnak. A kis csordán belül jól meghatározott társadalmi ranglétra van; a csordát a legidősebb tehén vezeti. Nyáron az elterjedési területüknek a déli részein tartózkodnak, míg télire északra vándorolnak. Képes megérezni a messze történő esőzéseket, és odaveszi útját, hogy kihasználja az eső adta bővebb táplálékkínálatot. A bika részben területvédő, de annál jobban csordavédő. Néha a tehenek is döfködnek, hogy megállapítsák, melyik lesz közülük a vezér.
Mivel lassan mozgó antilop, könnyen áldozatául eshet az oroszlánnak (Panthera leo), a leopárdnak (Panthera pardus), a gepárdnak (Acinonyx jubatus) és a hiénakutyának (Lycaon pictus). A borjakra karakál (Caracal caracal), szerválok (Leptailurus serval) és hiénafélék (Hyaenidae) is vadásznak. Az addax általában nem agresszív, azonban ha veszélyben érzi magát és nem tud menekülni, akkor támadni fog.
A vadonban legfeljebb 19 évig él, azonban fogságban a 25 éves kort is elérheti.
Alkalmazkodásai A mendeszantilop kiválóan alkalmazkodott a forró és vízhiányos sivatagi életmódhoz. Sokáig bírja vízivás nélkül, mert a számára szükséges nedvességet kinyeri a táplálékából. Reggelente a növényeken lévő harmatot lenyalja. Egyes kutatók szerint az állat gyomrában víztározó szövetek vannak, amelyek szükség esetén megmentik az állatot a kiszáradástól. A vizelete, hogy vizet spóroljon, igen sűrű (hasonlóan a tevéhez). A szőrzetének világos színezete segíti a sugárzó hő visszaverését, továbbá a test különböző részein levő különböző hosszúságú szőrszálak is segítik a test hőszabályozását. A forró nappal idején megpróbál árnyékos helyet találni. Néha kaparásba fekszik, hogy a hűvösebb alsóbb talaj hűtse a testét.
bélyegkép|jobbra|200px|Száraz és szívós növényzettel is képes életben maradni
Egy kutatás alkalmával, mely a táplálék bendőben való időtartamát volt hivatott megtudni, nyolc addaxnak Chloris gayana nevű perjefélből készített szénát adtak. A kutatók ebből megtudták, hogy a táplálék jó sokáig marad az állatban. Ez részben a víz megspórlását segíti, részben ez alatt minden tápláló részecskét kivon a szegényes sivatagi táplálékból.
Táplálkozása