thumb|right|260px|Lindemann (a bal szélen) Winston Churchill-lel egy katonai bemutatón 1941-ben
Frederick Alexander Lindemann (Baden-Baden, 1886. április 5. – London, 1957. július 3.) angol fizikus, politikus, Cherwell első várgrófja. Az 1940-es évek elejétől az 50-es évek elejéig a brit kormány, különösen pedig Winston Churchill, befolyásos tudományos tanácsadója volt. A második világháború idején támogatta Németország városainak, munkásnegyedeinek, kiterjedt bombázását.
G. P. Thomson szerint: "Cherwell erőssége fizikusként két dologban rejlett: a probléma legegyszerűbb alakúra egyszerűsítésének képességében és széles fizikai tudásában."
Első világháború és Oxfordi Egyetem
1914-ben, az első világháború kitörése idején éppen Németországban teniszezett, ezért nagyon gyorsan el kellett hagynia az országot, hogy elkerülje az internálást. 1915-ben a hampshire-i Farnborough-ban a Royal Aircraft Factory alkalmazottja lett. Kifejlesztett egy matematikai elméletet arról, hogyan lehet a repülőgéppel kijönni a dugóhúzóból, majd megtanult repülni, hogy elméletét a gyakorlatban is kipróbálhassa. Ő előtte a dugóhúzó szinte mindig végzetes volt a repülőgépre és a pilótára nézve.
1919-ben az Oxfordi Egyetem kísérleti filozófia professzora és a Clarendon Laboratórium igazgatója lett leginkább Henry Tizard javaslatára, aki Berlinben a kollégája volt.
Churchill bevette őt a Légvédelmi Tanulmányok Bizottságába, amely Henry Tizard vezetésével a radar fejlesztésének erőforrásokkal való ellátásán dolgozott. Lindemann viszont saját ötleteihez, a légi aknákhoz és infravörös sugarakhoz ragaszkodott. A bizottság végül feloszlott és Lindemann nélkül újra alakult.
Második világháború
Amikor Churchill 1940-ben miniszterelnök lett, őt nevezte ki a kormány vezető tudományos tanácsadójává.
Nem hitte, hogy Németországnak fejlett radartechnológiája lehet. Nem hitte, hogy a németeknek jelentős hatósugárral bíró lökhajtásos csapásmérő fegyverei lehetnek. Figyelemelterelésnek tartotta a német V-programot, amivel a fontosabb fegyverekről terelik el a figyelmet.
Elismerései
1941-ben emelték főnemesi rangra, amikor is Cherwell bárójává lépett elő. 1956-ban léptették elő Cherwell várgrófjává. 1956-ban Hughes-éremmel tüntették ki.
Jegyzetek
Fordítás
Források
Kategória:1886-ban született személyek Kategória:1957-ben elhunyt személyek Kategória:Brit fizikusok Kategória:Baden-Badeniek Kategória:Brit egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Royal Society tagjai