Bekim Fehmiu (Szarajevó, 1936. június 1. – Belgrád, 2010. június 15.) albán nemzetiségű jugoszláv színész.
Életpályája 1941-ben családja az albániai Shkodrából Prizrenbe költözött; itt töltötte gyermekkorát. Pályáját a pristinai Területi Színházban kezdte, majd a belgrádi Színművészeti Főiskolán 1960-ban szerzett diplomát, s a Jugoszláv Drámai Színház szerződtette tagja sorába 1967-ig. 1957-től filmezett. 1958-ban a kragujevaci ifjúsági, 1961-ben pedig Újvidéken a Sterija-játékok alkalmával aratott sikert, illetve nyert díjat. Az 1960-as évek derekán került az élvonalba.
2010. június 15-én önkezüleg vetett véget életének belgrádi lakásában.Vajma.info
Munkássága 1966-ban a Szerelem ideje (1965) egyik epizódjának, az Útnak központi figurájaként a pulai fesztiválon Ezüst Aréna-díjat kapott. Aleksandar Petrović Találkoztam boldog cigányokkal is (1967) című filmdrámájában a főszerepet, a tollgyűjtő Bora cigányt alakította. Ez a szerep lett nemzetközi karrierjének kiindulási pontja. Olaszországban többek között a világhírű operaénekesnővel, Anna Moffóval játszott együtt, majd rábízták a hármas koprodukcióban forgatott Odissea (1968) című tv-sorozat címszerepét. Első amerikai filmje az 1970-es Szerencsevadászok volt. Igazi hősi alkat, magával ragadó erejű jellemábrázoló volt.
Filmjei Kis ember (1957) Szombat este (1957) A tizenegyedik nap (1960) Ne ölj! (Tu ne tueras point) (1961) Sasa (1962) Az autóduda (Klakson) (1965) A leány (Devojka) (1965) Aki lő, annak kinyitják (Ko puca otvorice mu se) (1965) Szerelem ideje (Vreme ljubavi) (1965) Meleg évek (Tople godine) (1966) Találkoztam boldog cigányokkal is (1967) Odissea (1968) A halál oka ismeretlen (Uzrok smrti ne pominjati) (1968) Szerencsevadászok (1970) Csapda a tábornoknak (1971) Libera, szerelmem (1975) Ölni szabad (1975) Kitty szalon (1976) Fekete vasárnap (1977) Fiúk az intézetből (1977) Kényes riport (1981) Ragadozók pavilonja (1982) A gyermek, akit Jézusnak hívtak (1987)
Díjai Arany Aréna-díj (1966) Ezüst Aréna-díj (1967)
Jegyzetek
Fordítás
Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 306. old.
További információk
Kategória:1936-ban született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Szerb színészek Kategória:Öngyilkos színészek, színésznők Kategória:Albánok