Hasszán Rohani (született: Hasszán Ferídún) (perzsául , Szorhe, 1948. november 12. –) az Iráni Iszlám Köztársaság hetedik elnöke.
Élete Családja Rohani 1948. november 12-én született Szemnán tartományban a Szemnán melletti Szorhéban. Apja Haj Asadollah Fereydoun fűszerkereskedő (2011-ben halt meg), akit Mohammad Reza Pahlavi iráni sah elleni politikai tevékenységéért 1962 és 1979 között a hatóságok több mint 20 alkalommal tartóztattak le. Húszévesen elvette feleségül a szülők által kiválasztott, 14 éves unokahúgát. Három gyermekük született, de később a legidősebb fiuk rejtélyes körülmények között – öngyilkosság vagy emberölés áldozataként –meghalt.Hasszán Rohani, bennfentes kívülálló iráni elnök. In.: HVG. 2017/23. szám, 33. oldal, ISSN 1217-9647
Politikai tevékenysége A Teheráni Egyetemen szerzett jogi diplomát, majd 25 évesen megkezdte kötelező katonai szolgálatát. 1977‑ben távozott Párizsba, ahol csatlakozott az ott élő Khomeinihez. Vele együtt tért haza a monarchiát megdöntő, 1979-es forradalom után. Beválasztották az Iráni Iszlám Köztársaság első törvényhozásába. 1989-ben a legfontosabb döntéshozó testület, a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkára lett, mely posztról 2005-ben – Mahmud Ahmadinezsád elnökké választása után mondott le.
2013-ban elsöprő többséggel választották meg az ország elnökévé. Elnöksége alatt Teherán viszonya javulni kezdett a nyugattal, s 2015-ben, több mint tíz év után Iránnak vitatott atomprogramjáról is sikerült megállapodnia a nemzetközi közösséggel.
A 2017. május 19-ei elnökválasztáson rögtön az első fordulóban, az érvényes szavazatok 58%-ával újraválasztották.
Jegyzetek
Kategória:Irán elnökei Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek