Görögország (görögül Ελλάδα (Elláda) vagy Ἑλλάς (Ellász) ; ógörögösen Ἑλλάς (Hellasz), ), hivatalos nevén Görög Köztársaság (görögül Ελληνική Δημοκρατία (Elinikí Dimokratía) ) állam Európa délkeleti részén. Északon Albániával, Észak-Macedóniával és Bulgáriával, keleten pedig Törökországgal határos. A kontinentális Görögország keleti és déli partjait az Égei-tenger, míg nyugati partjait a Jón-tenger mossa. Mindkettő a Földközi-tenger keleti medencéjének része, mely sok szigetnek ad helyet.
Görögország Európa, Ázsia és Afrika találkozásánál fekszik. Itt megtalálhatóak mind az ókori Görögország, a Római Birodalom, a Bizánci Birodalom, valamint a török uralom négy évszázadának emlékei. Görögország a nyugati civilizáció bölcsője; a demokrácia, a nyugati filozófia, az olimpiai játékok, a nyugati irodalom, a történettudomány, a politikatudomány, a nagyobb tudományok és a matematika alapjainak és a nyugati dráma szülőhelye. Utóbbinak mind a tragédia, mind a komédia ága itt kezdett kifejlődni.
Egyedülálló kulturális örökséggel, nagy turisztikai iparral rendelkezik. Az ország gazdag történelmi hagyatékát részben tükrözi a 19 UNESCO világörökségi helyszín. 2022-ben a kilencedik leglátogatottabb ország volt a világon.
2011-ben az ország a csőd szélére került, az EU-tárgyalások megszorításokkal jártak. Hosszú recesszió vagy stagnálás után 2017-től a gazdaság fellendülést mutatott, munkanélküliségi rátája a 2020-as évek elején viszont még mindig a második legmagasabb az EU-ban (Spanyolország után).
Görögország fejlett ország, amely 1952 óta tagja a NATO-nak, 1961 óta a OECD-nek, 1981 óta az Európai Uniónak, 1995-től a szervezet megszűnéséig a Nyugat-európai Uniónak, 2001 óta az Európai Gazdasági és Monetáris Uniónak, 2005 óta pedig az Európai Űrügynökségnek.
Fekvése, határai Északról Bulgária, Észak-Macedónia és Albánia határolja, keletről Törökország és az Égei-tenger, nyugatról és délről pedig a Jón-tenger és a Földközi-tenger. Legnyugatibb pontja: Korfu (Κέρκυρα: Kérkira / Kerkyra,) legdélebbi Kréta (Κρήτη: Kríti / Crete), legkeletibb Kasztelórizo szigete (Καστελλόριζο). A Balkán-félsziget déli nyúlványán elhelyezkedő mediterrán országot erősen tagolt partvonal jellemzi, a partvidéke hosszú. Dél felé a part egyre inkább csipkéződik, a szárazföld parthossza 4000 km. Csak az összefüggő szárazföld, sziget.
Földrajz Tengerei Jón-tenger: a Földközi-tenger legmélyebb medencéje. Szigetei a Dinári-hegység külső övezetének tengerbe süllyedt hegyláncai. Égei-tenger: a Földközi-tenger sekély beltengere, medencéje a jégkorszakban süllyedt le, csak dél felé nyitott. Sótartalma max. 39‰. Nagyrészt itt csoportosulnak a szigetek. Krétai-tenger Földközi-tenger
Szigetei Szigetvilága: 1300 szigete van, ebből 170 lakott.
Jón-tenger Jón-szigetek: Korfu, Paxos, Lefkáda, Ithaka, Kefaloniá, Zákinthosz, Kíthira Égei-tenger Szporádok: Alóniszosz, Szkiáthosz, Szkópelosz, Szkírosz Északkelet-égei szigetek (part menti szigetek): Évia, Szalamína, Thászosz, Szamothráki, Límnosz, Lézvosz , Khíosz, Számosz Szaróni-szigetek: Éjina, Ídra, Pórosz, Szpécesz Kükládok: Míkonosz, Délosz, Párosz, Szantorini, Szífnosz Dodekanéz szigetek: Ródosz, Kosz, Pátmosz, Asztipálea, Kálimnosz, Kárpathosz, Kászosz, Lérosz, Níszirosz, Szími, Tílosz, Kasztelórizo Kréta
Legnagyobb szigetek+ A tíz legnagyobb sziget(terület alapján) Sziget km2 Régió Népesség(2011)https://www.nissomanie.de/stin-ellada/nissologie/ 1 Kréta 8.261 Krétai-Földk.-tenger 622 911 2 Évia 3.662 Égei-tenger 207 821 3 Leszbosz 1.636 Égei-tenger 86 436 4 Rodosz (sziget) 1.401 Égei-tenger 115 490 5 Híosz 842,8 Égei-tenger 51 390 6 Kefaloniá 734,0 Jón-tenger 35 801 7 Korfu 585,3 Jón-tenger 100 854 8 Számosz 477,9 Égei-tenger 9 Limnosz 476,3 Égei-tenger 10 Zákinthosz 406,6 Jón-tenger
Domborzat
Szárazföldi részei: a Balkán-félsziget és a Peloponnészoszi-félsziget. Peloponnészoszt 6 km széles és 79 m magas földszoros választja el a szárazföldtől. A Korinthoszi-csatorna tette önálló szigetté. Hegyláncai: Kb. 2/3 részt 1500–2000 m magas, kopár, karsztos hegyek borítják Görögországot. Négy, alapvetően más felépítésű láncból áll: Píndosz: a Balkán közepén, a legnagyobb tömegű görög hegység, a Dinári-hegységhez csatlakozik, leggyakoribb kövezete a krétakori mészkő, Makedón-masszívum: a keleti oldalon fekszik, legmagasabb pontja az Olümposz (Olympos) 2917 m. Hozzá tartozik az Attika félsziget. 2000 m–nél magasabb hegyei: a Píndosz, a Parnasszosz, a Peloponnészosz és a Tajgetosz. Medencéi: feltöltődéssel keletkezett termékeny síkságok a hegyek között. Legnagyobbak a Thrákiai-medence, a Thesszáliai-medence, az Epiruszi-medence és a Szaloniki-medence. Görögországban sok a földrengés: Théra (Szantorini) szigete vulkánosság nyomán alakult ki. Másutt jellegzetesek az ásványvízfeltörések, gőz- és gázszivárgások. Az ország területén a mészkőhegyek miatt sok a barlang, számuk kb. 7500-ra tehető.
Vízrajz Folyói: Az országnak nincsenek nagy folyói, a legtöbb már rövid szakasz után mély szakadékokon át a tengerbe torkollik. Nyáron sok folyómeder kiszárad, nem hajózhatók. Fő folyója a Pineiósz, nagyobbak még az Évrosz (Hebrosz), a Sztrimónasz (Sztrümón), az Axiósz és az Aliákmonasz (Haliakmón). Tavai: Legnagyobbak a Preszpa-tó, a Trihonida-tó, a Vólvi-tó, a Vegoritida-tó és a Korónia-tó.
Éghajlat A partvidék és a szigetek éghajlata mediterrán. A zárt medencékben szárazföldi jellegűvé válik a klíma. Az országban tavasztól kora őszig rendkívül tiszta a levegő és száraz. A csapadék mennyisége általánosságban véve nyugatról kelet felé egyre csökken.
Növény- és állatvilág bélyegkép|230px|A Víkosz-szurdok a Víkosz–Aóosz Nemzeti Parkban Az ország területére jellemző keménylombú erdőket már az ókorban elkezdték kiirtani. Ma területének kevesebb mint egyharmadát (30-32%) borítja erdő.http://www.indexmundi.com/greece/geography_profile.html Az erdők helyét részben olajfaültetvények, részben cserjések foglalják el. Az újbóli erdősítést a nyáron gyakori, öngyulladás okozta tüzek és a legeltetés akadályozzák. A tengerparti területeken jellemzők a mandulafenyő és az aleppói fenyő alkotta erdők. A belső területek maradványerdőinek állományalkotó fái a tölgyek (pl. magyaltölgy). A folyóvölgyeket platánligetek kísérik. A hegyvidékeken tszfm.-ig a feketefenyő, a görög jegenyefenyő és a Borisz-jegenyefenyő alkot erdőket. Az erdőhatár felett havasi gyepek találhatók.
Faunája jellegzetesen európai, tipikus dél-európai fajokkal: keleti sün, római vakond, mezei nyúl, erdei pele stb. A ragadozók közül él itt farkas, aranysakál, barnamedve, és jellegzetes a mediterrán tigrisgörény.
bélyegkép|jobbra|230px|A meteorák egy része
Környezetvédelem
Nemzeti parkok
Természeti világörökség Az UNESCO világörökség listájára természeti értékei miatt is felvett tájak: Athosz-hegy - kolostorok csodálatos természeti környezetben Meteorák - kolostorok olyan sziklákon, amelyek magukban is roppant különlegesek
Történelem
Görögország kellemes éghajlatú területén már a bronzkortól egész Európa fejlődését meghatározó kultúrák alakultak ki. A virágzó hellén Birodalmat az egyre erősödő Róma hódította meg i. e. 146-ban. A Római Birodalom kettéválása után a 15. századig a Bizánci Császárság része volt, a Balkánon előrenyomuló török hódítás áldozatául esett, és az Oszmán Birodalom uralma alá került. A négy évszázados elnyomás után a görög szabadságharcban kilenc év alatt (1821–1830) sikerült elérni az ország függetlenségét. A londoni szerződés 1830. február 8-án ismerte el a Görög Királyság szuverenitását. Az ország 1924 és 1935 között köztársaság volt, 1936-tól pedig katonai diktatúra volt, amelyet 1941-ben a német megszállás követett. A felszabadult országban 1944-ben visszaállították a monarchiát, majd 1946 és 1949 között polgárháború dúlt. A hadsereg jobboldali elemei 1967-ben puccsal átvették a hatalmat, a király (II. Konstantin) külföldre menekült. Az országot köztársasággá nyilvánították, és 1973-ban népszavazás által a királyt megfosztották trónjától. Az ún. ezredesek rendszere 1974-ben bukott meg a ciprusi válság miatt, ekkor újabb népszavazáson a lakosság többsége a köztársaság fenntartása mellett döntött.
1981-ben elsősorban az ország politikai stabilitásának erősítése végett vették fel az Európai Unióba. A többi uniós tagállamtól eltérően az ország jelölésére nem a szabvány szerinti „GR” kódot használják, hanem a saját megnevezésük szerinti „EL”-t (Ελλάδα).
2011-ben az ország a csőd szélére került, az EU-tárgyalások megszorításokkal jártak. A 2012. június 18-án tartott előrehozott választásokon az Új Demokrácia párt nyert, így egyelőre folytatódtak a tárgyalások és volt rá remény, hogy az ország megmenekülhet a krachtól. A 2015. január 25-én tartott előrehozott választásokon a Radikális Baloldal Koalíciója (más néven Sziriza) nyert, megszerezve a szavazatok kb. 39,5%-át, így a párt ígéretéhez híven akár újratárgyalhatják a görög államadósságot.
Államszervezet és közigazgatás bélyegkép|jobbra|250px|A parlament épülete az athéni Alkotmány (Szintagma) térenATHÉN - Syntagma tér
Alkotmány, államforma Parlamentáris köztársaság az 1975-ben írt, majd 1986-ban módosított alkotmány szerint. Az államfő, a köztársasági elnök a fegyveres erők parancsnoka, a miniszterelnök és a miniszterek kinevezője.
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás A törvényhozó hatalmat az egykamarás hellén parlament gyakorolja, amelyet 4 évente választanak újra, de előrehozott választások tarthatók. A 300 képviselőt számláló testületet egy győztes-bónuszt tartalmazó vegyes többségi (vegyes aránytalan) rendszerben választják. A szavazás nyílt listás, kivéve a határon túliaknak fenntartott képviselői helyek esetében. Az aktív választójog alsó korhatára 17 év.
Közigazgatási beosztás
Az országot 13 régióra (περιφέρεια [periféria]) és egy autonóm államra (αυτόνομη πολιτεία [aftónomi politía]) osztották (zárójelben a székhely szerepel): thumb|right|400px|Görögország régiói
Athosz-hegyi Köztársaság autonóm szerzetesi köztársaság (Kariész) Attika (Athén) Dél-Égei-szigetek (Ermúpoli) Epirusz (Joánina) Észak-Égei-szigetek (Mitilíni) Jón-szigetek (Korfu) Kelet-Makedónia és Thrákia (Komotiní) Közép-Görögország (Lamía) Közép-Makedónia (Szaloniki) Kréta (Heraklion) Nyugat-Görögország (Pátra) Nyugat-Makedónia (Kozáni) Peloponnészosz (Trípoli) Thesszália (Lárisza)
A régió alatti közigazgatási egység Görögországban a regionális egység. Az ország 74 regionális egységre oszlik.
Politikai pártok