jobbra|bélyegkép|250px|Toszon szerzetes a Silla-időszak (i.e. 57 – i.sz. 935) egyik legnagyobb koreai buddhista szerzetese volt, a (禪, 선, japán zen) buddhista irányzathoz tartozott. Életéről különféle legendák szólnak. Nevét leggyakrabban a val (風水, 풍수), azaz a koreai fengsujjal és a jóslással kapcsolatban szokás említeni.

Legendák A történetek szerint már fiatalon, 15 évesen elvált a családjától, hogy szerzetesnek álljon. Mire elérte a felnőttkort, hatalmas bölcsességre tett szert. Élete során sorban látogatta a templomokat. Akkoriban sok szerzetes megfordult Kínában, hogy bővítse ismereteit, ról azonban úgy tartják, hogy ő nem járt kínai földön, és ő maga nem is alapított iskolát.Lee, P. H. - Bary, W. T. (eds) 1997. Sources of Korean Tradition: From Early Times Through the Sixteenth Century. Columbia University Press, New York. 132-135. A legendák szerint megjósolta király (太祖, 태조, születési nevén , 王建, 왕건, uralkodott 918 és 943 között) felemelkedését, és legitimizálta is uralkodását.Bowman, J. S. (ed.) 2013. Columbia Chronologies of Asian History. Columbia University Press, New York. 201. A jövendölésen kívül olyan tanácsokkal is ellátta a király apját, ot (王隆, 왕륭), hogy mi alapján válassza ki a megfelelő helyet a palotája megépítéséhez.

Jelentősége A korabeli szövegek nem említik szorosan együtt szerzetest és a buddhizmust, viszont története a (高麗史 고려사, története) rávilágít arra, hogy az uralkodók is mennyire fontosnak tartották a szerzetes elveit.Vermeersch, S. 2007. "Buddhism as a Cure for the Land": BUSWELL Jr., R.E.: Religions of Korea in Practice. Princeton University Press. 76-85. a fiának írt intelmei között külön kitért az építkezésekre is a politikai és adminisztrációs parancsokon kívül. Ezt összefoglaló néven (訓要十條, 훈요십조, „Tíz intelem”) nevezik.Breuker, R.E. 2010. Establishing a Pluralist Society in Medieval Korea. Brill, Leiden. 356-358. Az intelmek között a geomanciára vonatkozó kikötötte, hogy a jövőben a templomok és kolostorok helyét gondosan kell megválasztani, csak olyan helyre építkezhetnek, amely megfelel a által meghatározott elveknek.Lee, P. H. (ed.) 1993. Sourcebook of Korean Civilization. Vol. 1. Columbia University Press, New York. 233-236.

Ma is található Szöul egyik külső kerületében egy (道詵寺, 도선사) nevű buddhista templom, amely mögött egy több méteres szobor emelkedik. Ennek keletkezését is a szerzetes mágiájának tulajdonítják. A jövendőmondók a pátriárkájuknak tekintik.Grayson, J. H. 2002. Korea: A Religious History. Routledge Courson. 72-73.

Jegyzetek

Ajánlott irodalom Baker, D. 2008. Korean Spirituality. University of Hawaii Press. Hideaki, T. - Shigeyuki, O. 2012. Relationships Between Feng Shui and Landscapes of Changan and Heijo-kyo. Archi-Cultural Translations through the Silk Road. 2nd International Conference, Mukogawa Women's Univ., Nishinomiya, Japan. July 14.16. Proceeding. Yoon, H. 1975. "An Analysis of Korean Geomancy Tales" Asian Folklore Studies, Vol. 34, No. 1. Nanzan University. Yoon, H. 2003. "A Preliminary Attempt to Give a Birdseye View in the Nature of Traditional Eastern (Asian) and Western (European) Environmental Ideas"Environment Across Cultures (Ehlers, E. and Gethmann, C. F. eds). Springer-Verlag, Berlin&Heidelberg. 123-142. Yoon, H. 2006. The Culture of Feng Shui in Korea. Lexington Books. Yoon Hongkey (lecturer): The Role of Pungsu in Korean Culture. The 36th Societas Koreana Lecture Meeting. The Academy of Korean Studies. 2012.09.05.

Kategória:Buddhizmus Koreában Kategória:9. századi személyek