Amerika a Föld egy korábban egységes kontinensnek tekintett része. Ma általában szuperkontinensnek tartják (lásd még: Eurázsia), amely két különálló kontinenst foglal magába: Észak-Amerikát (ezen belül Közép-Amerikát és a Karibi-szigeteket) és Dél-Amerikát. Amerikát a 15. századi felfedezése óta Újvilágnak is nevezik az európaiak.

Elnevezése

Amerika nevét Amerigo Vespucci olasz utazóról kapta, aki 1499-től 1504-ig beutazta Dél-Amerika északi és nyugati partvonalát és először jött rá arra, hogy Amerika nem India, hanem új kontinens. 1507-ben Martin Waldseemüller német térképész által közreadott Waldseemüller-térkép az első ismert dokumentum, amely Amerikaként tünteti fel a kontinens nevét, így a földrészt az akkor még felfedezőjének hitt Amerigo Vespucciról nevezzék el. Ugyan nem sokkal később kiderült, hogy a tényleges felfedező Kolumbusz Kristóf (1492) volt, az elnevezés megmaradt. Cristóbal Colón nevét pedig egy ország, Kolumbia, az USA fővárosának hivatalos neve, a District of Columbia, illetve Kanada egy tartománya (Brit Columbia), több város, hegy, gleccser és folyó őrizte meg. Maga az Amerika elnevezés csak a 16. század után terjedt el.

Földrajza thumb|300px|Amerika műholdas képe Elhelyezkedése Amerika hosszúra nyúlt, három részre osztott, de egybefüggő, középütt keskeny földrész a nyugati félgömbön a Csendes- és az Atlanti-óceán között. Noha Amerikát egy földrészként tartjuk számon, voltaképpen három – földrajzilag, gazdaságilag és kulturális értelemben egyaránt – elkülöníthető részből áll: Észak-Amerika, Közép-Amerika és Dél-Amerika alkotják a kontinenst. Összességében Amerika a Föld szárazföldjének nyugati felét alkotja. Óriási, kb. 14 500 kmMarion Wood: Művelődéstörténeti képeskönyv fiataloknak – Az ősi Amerika (Holnap Kiadó, Budapest, 2001) hosszú területe északról délre, az északi szélesség 72°-tól a déli szélesség 56°-ig, tehát 128 – s ha még az arktikus szigetvilágot is ide számítjuk, akkor 139 – szélességi fokon keresztül nyúlik el.

Észak-Amerika az amerikai kontinens északi része, 2 országot sorolunk hozzá: Kanada és az Amerikai Egyesült Államok. Kanadában a hivatalos nyelv az angol és a francia, az USA-ban a domináns nyelv az angol, de széles körben beszélt a spanyol is. Kanada fővárosa Ottawa, az USA fővárosa Washington. Észak-Amerika tagoltabb, mint Dél-Amerika, félszigetei a Labrador, Florida, Alaszkai-félsziget.

Közép-Amerika az amerikai kontinens középső része magába foglal egy keskeny földhidat és a Karib-szigeteket és 21 országot sorolunk hozzá: Mexikó, Belize, Guatemala, Kuba, Haiti, Jamaica, Honduras, a Dominikai Köztársaság, Salvador, Nicaragua, a Bahama-szigetek, Saint Kitts és Nevis, Costa Rica, Panama, Grenada, Barbados, Trinidad és Tobago, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, Saint Lucia, a Dominikai Közösség meg Antigua és Barbuda. Mexikóban a hivatalos nyelv a spanyol, Belizében a hivatalos nyelv az angol, Guatemalában a hivatalos nyelv a spanyol, Kubában a hivatalos nyelv a spanyol, Haitiben a hivatalos nyelvek a francia és a haiti kreol, Jamaicában a hivatalos nyelv az angol, Hondurasban a hivatalos nyelv a spanyol, a Dominikai Köztársaságban a hivatalos nyelv a spanyol, Salvadorban a hivatalos nyelv a spanyol, Nicaraguában a hivatalos nyelv a spanyol, Bahama-szigeteken a hivatalos nyelv az angol, Saint Kitts és Nevisben a hivatalos nyelv az angol, Costa Ricában a hivatalos nyelv a spanyol, még Panamában is a hivatalos nyelv a spanyol, Grenadában a hivatalos nyelv az angol, Barbadosban a hivatalos nyelv az angol, Trinidadban és Tobagoban a hivatalos nyelv az angol, Saint Vincent és a Grenadine-szigeteken a hivatalos nyelv az angol, Saint Luciában a hivatalos nyelv az angol, a Dominikai Közösségben a hivatalos nyelv az angol, még Antiguában és Barbudában is a hivatalos nyelv az angol. Mexikó fővárosa Mexikóváros, Belize fővárosa Belmopan, Guatemala fővárosa Guatemalaváros, Kuba fővárosa Havanna, Haiti fővárosa Port-au-Prince, Jamaica fővárosa Kingston, Honduras fővárosa Tegucigalpa, a Dominikai Köztársaság fővárosa Santo Domingo, Salvador fővárosa San Salvador, Nicaragua fővárosa Managua, a Bahama-szigetek fővárosa Nassau, Saint Kitts és Nevis fővárosa Basseterre, Costa Rica fővárosa San José, Panama fővárosa Panamaváros, Grenada fővárosa St. George’s, Barbados fővárosa Bridgetown, Trinidad és Tobago fővárosa Port of Spain, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek fővárosa Kingstown, Saint Lucia fővárosa Castries, a Dominikai Közösség fővárosa Roseau, Antigua és Barbuda fővárosa St. John’s.

Dél-Amerika az amerikai kontinens déli része, 12 országot sorolunk hozzá: Kolumbia, Venezuela, Guyana, Suriname, Ecuador, Peru, Brazília, Bolívia, Paraguay, Uruguay, Chile és Argentína. Kolumbiában a hivatalos nyelv a spanyol, Venezuelában a hivatalos nyelv a spanyol, Guyanában a hivatalos nyelv az angol, Surinameban a hivatalos nyelv a holland, Ecuadorban hivatalos nyelv a spanyol, Peruban a hivatalos nyelv a spanyol, Brazíliában a hivatalos nyelv a portugál, Bolíviában a hivatalos nyelv a spanyol, Paraguayban a hivatalos nyelv a spanyol, Uruguayban a hivatalos nyelv a spanyol, Chilében a hivatalos nyelv a spanyol, Argentínában a hivatalos nyelv a spanyol. Kolumbia fővárosa Bogotá, Venezuela fővárosa Caracas, Guyana fővárosa Georgetown, Suriname fővárosa Paramaribo, Ecuador fővárosa Quito, Peru fővárosa Lima, Brazília fővárosa Brazíliaváros, Bolívia fővárosa La Paz, Paraguay fővárosa Asunción, Uruguay fővárosa Montevideo, Chile fővárosa Santiago de Chile, Argentína fővárosa Buenos Aires. A Galápagos-szigeteket is Dél-Amerikához soroljuk, melyek Ecuadorhoz tartoznak.

Amerika az a földrész, melyet a legtöbb térítő és sarkkör szel át: északról délre haladva az északi sarkkör, a Ráktérítő, az Egyenlítő és a Baktérítő érinti, egyedül a déli sarkkör nem halad át rajta. Feltűnően hasonlít egymásra Észak- és Dél-Amerika: mindkettő délre egy csúcsban végződik. További hasonlatosság az északi és déli földrész között, hogy mindkettő nyugati oldalán, a Csendes-óceán partja mellett hatalmas gyűrődés emelkedik. A két hegyrendszer között az egyiknél és a másiknál is kiterjedt alföldek terülnek el, melyeken jól kifejlődött folyamrendszerek alakultak ki.

Amerikát északon a Beaufort-tenger, keleten az Atlanti-óceán, nyugaton a Csendes-óceán határolja. Legészakibb pontja a Murchison-fok, a 72° északi szélesség és a 93° 40' nyugati hosszúság alatt, legdélibb pedig a Horn-fok a déli szélesség 55° 59' és a 67° 30' nyugati hosszúság alatt. A Horn-fok másik neve: „Üvöltő 60-asok”.

Amerika a második legnagyobb kontinens: 39 000 648 km². A szám soha nem állandó, hiszen a sarkvidék ingadozása miatt a földrész területe változik.

Amerika néhány évszázados fejlődése során sok tekintetben utolérte vagy megelőzte Európát. Magáévá tette az európai, majd sok sajátosságot hozzátéve kialakította a maga amerikai kultúráját – ebben élen jár az Amerikai Egyesült Államok, sőt, mikor amerikai kultúráról beszélünk, elsősorban ennek az országnak a kultúráját értjük alatta, mint ahogy az Amerika szó is a köznyelvben mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államokat jelenti.

Felszíne Amerika nyugati oldalán egy 15 000 km hosszan elnyúló hegyláncolat vonul végig (Pacifikus-hegységrendszer). A láncolat részei északról dél felé az Alaszkai-hegység, a Kordillerák (Parti-hegység, Sziklás-hegység (Rocky Mountains), Cascade-hegység, a Sierra Nevada), a Sierra Madre, valamint az Andok. A hegyvonulatban több máig működő vulkán és számos érclelőhely található. Dél felől indulva az Andok (Patagóniai- és Chilei-Andok) zárt láncolat a Darien-öbölig, majd Keleti- és Nyugati Andokra válik szét: a két vonulatot mély medencék sora választja el egymástól.

Amerikának ezzel a nyugati felgyűrődésével szemben keleten csak középmagas röghegységei vannak, mint például északon az Appalache-hegység, aminek széles, száraz völgyeit hajdani gleccserek formálták.

Amerika felszínének kétharmada alföld. Északon és délen ezek a földek voltaképpen sztyeppék (a sztyeppe neve Dél-Amerikában „pampa”), míg középütt fás részek találhatók.

Vizei Amerika az óriás folyamok hazája. Fő vízválasztója Észak-Amerikában a Sziklás-hegység, Dél-Amerikában az Andok. Mindkettő a kontinens nyugati részén húzódik végig, így a folyók nagy része közvetve vagy közvetlenül az Atlanti-óceánba vezeti le a felszíni vizeket. A Csendes-óceánba érkező folyók ugyan a több csapadék miatt általában bővizűek, de rövidek. A Jeges-tengerbe ömlő folyók hosszú időre befagynak, gazdasági jelentőségük csekély.

A tágas medencében a sok csapadéknak köszönhetően alakult ki Dél-Amerika óriásfolyama, az Amazonas. Vízgyűjtő területe, vízbősége egyaránt a legnagyobb a Földön. Az Andokban ered három forrásával, majd az Egyenlítőt kísérve széles tölcsértorkolattal éri el az Atlanti-óceánt. Észak-Amerika legnagyobb folyója a Mississippi. Missouri nevű mellékfolyójával együtt óriási mennyiségű hordalékot szállít, és hatalmas deltát építve torkollik a Mexikói-öbölbe. A Szent Lőrinc-folyó hosszú, jól hajózható tölcsértorkolata a világ egyik legforgalmasabb belvízi hajóútja. Észak-Amerikát Közép-Amerikától a Rio Grande választja el, ami az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó határán van. Dél-Amerikában hasonlóan hosszú, széles torkolata van a Paraná folyónak. Kikötésre azonban kevéssé alkalmas, mivel a nagy mennyiségű hordalékból zátonyokat épít a híres La Plata torkolatban.

Amerika legjelentősebb tórendszere az észak-amerikai Nagy-tavak, amely a kainozoikumi eljegesedés jege által kimélyített medencékben alakult ki. Összterülete két és félszer nagyobb Magyarországnál. Az öt tó: Felső-, Michigan-, Huron-, Erie- és az Ontario-tó. Az Erie- és az Ontario-tavat összekötő folyón alakult ki a Niagara-vízesés.

Dél-Amerika állóvizekben szegény. Egyetlen jelentős tava, a Titicaca-tó azonban a legek sorába tartozik: Földünk legmagasabban fekvő hajózható tava.

Éghajlata 1. Hideg éghajlati övezet sarkvidéki öv (állandóan fagyos) – sem természetes, sem termesztett növényzete nincs tundra éghajlati öv – természetes növényzete a tundra növényzet; termesztett növénye nincs tajga éghajlat (átmenet a hideg és a mérsékelt övezet közt) – természetes növénytakarója a fenyves; nem termesztenek ezen a vidéken semmiféle növényt

2. Mérsékelt éghajlati övezet szubarktikus öv nedves kontinentális öv - (Magyarország is ebbe az övbe tartozik) – természetes növényzete a lombhullató erdő; Talaja barna erdőtalaj; búzát, árpát, kukoricát termesztenek száraz kontinentális öv - (Mo. keleti része ide tartozik) - természetes növényzete a lombhullató erdő; Talaja fekete mezőtalaj; gabonaféléket termesztenek mediterrán öv – természetes növényzete a keménylombú babér erdő; citrusféléket termesztenek itt

3. Trópusi éghajlati övezet monszun éghajlati öv – természetes növényzete a babér erdő; citrusféléket termesztenek Egyenlítői éghajlat egyenlítői öv – természetes növénytakarója az esőerdő; kávét, kakaót termesztenek szavanna – természetes növényzete a szavanna (füves, ligetes vagy erdős); földimogyorót és gyapotot termesztenek itt

Élővilága Észak-Amerika állatvilága eredetileg Európáéval, Dél-Amerikáé viszont Ausztráliáéval volt rokon. A mexikói földhíd kiemelkedése után a nagy amerikai faunacsere ezeket a különbségeket jelentősen csökkentette. A két földrész növényzete — jórészt éghajlati okokból — jóval inkább különböző maradt.

Növényzet

Észak-Amerika az északi flórabirodalom (holarktisz, Holarktis) része. Három flóraterülete: pacifikus–észak-amerikai flóraterület (a Sziklás-hegység vonulatától nyugatra), atlantikus–észak-amerikai flóraterület és észak-amerikai–boreális flóraterület (a kontinens északi részén).

Tavaszi búzát az északi területeken termesztenek, a délebbre őszi búzát vetnek. Észak-Amerika délnyugati részén kaktuszok nőnek. A kaliforniai mamutfenyő a legmagasabb észak-amerikai fafajta. A kapok fa a dél-amerikai esőerdő legnagyobb fafajtája. A szavanna dél-amerikai változata a pampa.