A (magyar fordításban: „égi elrendelés”, „égi megbízatás” „égi rendelés”, „égi sors”, az „ég megbízása”, „égi mandátum”) konfuciánus fogalom, amely szerint az uralkodó, az ég fia ( 天子) uralmának legitimáló erejét, és uralmának valóságos működését biztosítja, és megszűnte esetén az uralom elvész.
Értelmezése Konfuciusz a et az Ég ( 天) erkölcsi kinyilatkoztatásának tartotta. Az ő idejében még jelentős különbség mutatkozott a és a ming (命) jelentése között. A , mint morális imperativus az „ég végzését”, míg a ming pedig csak a „végzetet” jelentette, igaz, már a korai szövegekben is felbukkan, mint a rövidített alakja. A „ megismerése” ezek szerint annak megértését jelentette, hogy az ég miért rendelt el valamit, míg „a ming megismerése” annak megértését jelentette, hogy bizonyos dolgok az életben a végzet uralma által következnek be.
Menciusz szerint az égi megbízatás elve szerint az Ég a dinasztiának adott megbízatását az uralkodó megfogyatkozott erényessége miatt visszavonhatja. Ezen megfogyatkozás jele alapvetően a nép elégedetlensége, ezért ha egy már alkalmatlan uralkodót ölnek meg, akkor valójában nem is maga az uralkodó, hanem csak egy jogosulatlan trónbitorló pusztul el.
szerint az „égi megbízatás” azt jelenti, hogy az ég fián keresztül a konkrét jelenhez kötve, de múlttal és jövővel összekötve az égalatti () működése időtlen, elrendelt sorsának (ming 命) körforgásában működik. elveti az „égi megbízatás” elvének olyan értelmezését, amelyben az az „elrendelt sorsot” (ming) jelentené.
További információk Kínai filozófia. Ókor. 1. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémia Kiadó. Budapest, 1986. (Harmadik, változatlan kiadás) Lau, Din-Cheuk. Confucius – The Analects (Lunyü). New York: Penguin Books. Ning Chen. „Confucius’ view of Fate (ming).” Journal of Chinese Philosophy 24.3: 328–354. Kósa Gábor – Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. pp. 38–64.
Kategória:Konfuciánus kategóriák