A lív nyelv (lívül: rāndakēļ ’parti nyelv’, līvõ kēļ ’lív nyelv’; lettül: lībiešu valoda ’lív nyelv’) a finnugor nyelvek balti-finn ágának déli csoportjához tartozó nyelv, amelyet a mai Lettország nyugati területén beszéltek. A lív nyelv 2013-ban hivatalosan kihalt az utolsó anyanyelvi beszélő halálával,Rénhírek: Elhunyt Grizelda Kristiņ. Bár már 2009-ben is hírt adtak az utolsó anyanyelvi beszélő haláláról, akit Viktor Bertholdnak hívtak. mióta azonban Lettországban az egyetemen tanulható, a lett egyetemi ifjúság szűk körének tanult nyelve lett. A lív nyelv nem tévesztendő össze a lett nyelv lív nyelvjárásával.
Rokonnyelvei közül az észt áll hozzá a legközelebb, és ez hatott rá a leginkább, bár sok balti-finn tulajdonságát megőrizte, nagy hatást gyakorolt rá a lett nyelv is, amely hatás megmutatkozik mind a hangtan, mind a nyelvtan, mind a szókészlet területén. Különlegessége, hogy a lívben találjuk a legkevesebb névszói esetet a balti-finn nyelvek közül. Az egyes szavak esetében fellépő tőbelseji váltakozások és a többes számban megfigyelhető többesszámjel- és esetrag-egybeolvadások miatt a lív tett szert a legtöbb flektáló tulajdonságra a finnségi nyelvek közül. Egyedül itt őrződött meg a datívusz-rag. A lívben nem létezik a fokváltakozás jelensége. A lívben maradt meg a legjobban a tagadó ige ragozása.
Története
250px|bélyegkép|jobb|A lív nyelvet korábban nagy területen beszélték, ezt a térkép szürkével jelöli. A két nagy nyelvjárás közül a keleti avagy livlandi a 19. században kihalt, és a nyugati avagy kurlandi is erősen visszaszorult a Kurlandi-félsziget nyugati partjára, a feketével jelölt részre.
A lívekről úgy tartják, hogy a balti-finn népek egy önálló törzse volt, amely hajdan egész Livónia területén élt. A Baltikum folyamatos háborúskodásai azonban őket sem kímélték, és a lív népesség folyamatosan asszimilálódott a lett nyelvű lakosságba.
A lívek és a lív nyelv első tudományos igényű vizsgálata Andreas Johan Sjögren finn nyelvész és etnográfus, valamint Ferdinand Johann Wiedemann észt nyelvész és botanikus nevéhez kötődik. A két tudós az 1840-es és 1850-es években többször jártak a lívek lakta területeken. A lívnek akkoriban két nyelvjárása volt ismert: a nyugati avagy kurlandi és a keleti avagy livlandi, Sjögren expedíciói idején már csak igen kevés kurlandi lívvel találkozott, a beszélők asszimilálódásával a keleti nyelvjárás hamarosan eltűnt.
Egyes forrásokValt Ernštreit 2000. Lív. In: Fodor István 2000. A világ nyelvei. Budapest. Akadémiai Kiadó. három nyelvjárást különböztetnek meg, a nyugatin és a keletin kívül beszélnek egy központi avagy īrai nyelvjárásról (a lív Īra, lettül Lielirbe város nevéből), amely a nyugati alnyelvjárásnak tekinthető. A keleti és a nyugati nyelvjárás között csekély volt az eltérés, főleg magánhangzó-különbségekre korlátozódott. A keleti nyelvjárásban megtalálható volt az ö, ő és az ü, ű hangok, amelyek a nyugatiból hiányoznak.
Az első lív nyelvű könyvet Sjögren és Wiedemann adták ki Londonban 1863-ban, amely a Máté evangéliumának keleti és nyugati nyelvjárásbeli fordítása volt.Das Evangelium Matthäi. További művek is megjelentek a tollukból: Sjörgen Zur Ethnographie Livlands című néprajzi műve 1849-ben, valamint kettejük közös munkája, az első lív nyelvtan a Livische Grammatik nebst Sprachproben és az első lív szótár Livisch-deutsches und deutsch-livisches Wörterbuch 1861-ben.
A nyelvészeti és néprajzi munkáknak az első világháború vetett véget. Az országhatáron élő néhány ezres lív közösség nagy részét kitelepítették. Az orosz forradalom után, 1918-ban Lettország kikiáltotta a függetlenségét, kezdetét vették a lett és a lív nemzeti mozgalmak. 1921 és 1926 között Lauri Kettunen finn nyelvész és Oskar Loorits észt etnográfus öt lív nyelvű olvasókönyv jelent meg, ekkor alakult ki a ma is használatos, lett és észt helyesírási elveken alapuló lív írásrendszer. A kibontakozó lív nemzeti mozgalom egyik vezéralakja Kōrli Stalte (németül: Karl Stalte, lettül: Kārlis Stalte), költő és műfordító volt. 1923-ban megalapították a Lív Szövetséget (lívül: Līvõd Īd, lettül: Līvu Savienību), a Szövetség otthonát jelentő Lív Házat finn, észt, lett és magyar támogatással építették meg a legnépesebb lív városban Mazirbében 1939-ben. Stalte vezetésével alakították ki a lív nemzeti jelképeket is, a költő Hazám című verse lett a lív himnusz. 1939-ben kiadott egy 106 verset tartalmazó könyvet Līvlist vaimli loulrāntõz (A lívek vallásos énekkönyve) címmel, 1942-ben jelent meg Újszövetség-fordítása.
200px|bélyegkép|jobb|Az 1920-as években alkották meg a lív nemzeti jelképeket, többek között a lív zászlót is. A kék a tenger vizét, a fehér a partmenti homoksávot, a zöld az azon túli fenyőerdőt jelképezi.
A két világháború közötti korszak volt a lív nyelvű irodalom virágkora, a korszakban mintegy 50 lív vonatkozású kiadvány látott napvilágot, többek között a Līvli című folyóirat, amelyet minden hónapban térítés nélkül kaptak a lív családok 1931 és 1939 között. A lívet a helyi iskolákban anyanyelvként kezdték tanítani.
A második világháború emigrálásai és deportálásai nyomán az egységes, néhány ezres lív nyelvű közösség szinte teljesen eltűnt, az 1950-es évekre nem maradt egyetlen lív nyelvű falu sem. Az 1980-as években azonban ismét megújulási mozgalom kezdődött. Lettország ismételt függetlenné válása után 1991-ben a lett kormány létrehozta a Lív partvidék (lívül: Līvõd Rānda, lettül: Lībiešu krasts) elnevezésű védett lív kulturális-történeti területet. 1993-ban ismét felavatták a Lív Házat, ahol 1994-ben pedig tudományos konferenciát tartottak régészeti, néprajzi, nyelvészeti és irodalmi témákban, amely során pontosították a lív helyesírást. Az 1999-es lett nyelvtörvény a lívet olyan nyelvvé nyilvánította, amelynek megőrzését az állam magára vállalta. A törvény szerint a lív Lettország egyik őshonos nyelve.
Ennek eredményeként az a furcsa helyzet állt elő, hogy míg az ország lakosságának 30%-át kitevő, kb. 900 ezres orosz kisebbségLaczházi 2005. nyelve semmilyen hivatalos státusszal nem bír, addig a gyakorlatilag kihalt lív a törvény alapján megőrzendőnek, védendőnek és fejlesztendőnek számít.
A lívek a világháborús kitelepítések és a migráció miatt a világ szétszórtan élnek (elsősorban Lettországban, Észtországban, Oroszországban, Kanadában, az Egyesült Államokban és Svédországban), ezért a sajtó már többször tudósított az utolsó anyanyelvi lív haláláról: 2002-ben Pauline Kļavi, 2007-ben Valda Marija Šuvcānete, 2010-ben pedig Erna Vanagat halálakor.
2009-ben hunyt el az 1921-es születésű Viktor Berthold, aki még lívül beszélő családban nőtt fel, és csak az iskolában kezdett lettül tanulni. "A második világháború után több nyelvésznek is adatközlője volt, a kilencvenes években lív nyelvi táborokban gyerekeket tanított anyanyelvére."Meghalt az utolsó lív Viktor Berthold Grizelda Kristiņa unokatestvére volt.
Grizelda Kristiņa 103 éves korában hunyt el 2013-ban. 1910-ben született, családja 1944-ben emigrált Kanadába. "Hangját egy cd őrzi, melyen a Līvõ kēļ (Lív nyelv) lív nyelvkönyv olvasmányainak szövegét olvassa fel".Elhunyt Grizelda Kristiņ Jelenleg úgy tudjuk, ő volt az utolsó, aki a lívet anyanyelvként beszélte.
A lív nyelvet jelenleg a Tartui Egyetemen (Tartu Ülikool), a Helsinki Egyetemen (Helsingin Yliopisto), a Lett Tudományegyetemen (Latvijas Universitāte) és Lettország Kulturális Akadémiáján (Latvijas Kultūras akadēmija) is tanítják, és körülbelül 250-en beszélik második nyelvként valamilyen szinten. Napjainkban mintegy 200-an vallják magukat lívnek Lettországban,Lettország törpe lív kisebbsége küzd a nyelv életben tartásáért (Latvia's tiny Livonian minority struggles to keep its language alive) ők bár lettül beszélnek a mindennapokban, rendszeresen összegyűlnek, hogy egymással találkozzanak, és hogy a nyelvet gyakorolják.A lív nyelv életbentartása ‑ Lettország kevésbée ismert nyelve (Keeping Livonian -- Latvia's Lesser Known Language -- Alive)
Hangtan és hangjelölés
Magánhangzók +Lív magánhangzókIPA magyar (ȧ) á e (ē) ë é i í o ó – – ö ő – – u ú ü ű észt a aa ä ää e ee i ii o oo – – ö öö õ õõ u uu ü üü lív a ā ä ǟ e ē i ī o ō ȯ ȱ (ö) (ȫ) õ ȭ u ū (ü) (ǖ) lett a ā e ē e ē i ī o o – – – – – – u ū – –
A magánhangzók tekintetében a lív hangrendszer közelebb áll az észthez: a lívnek és az észtnek sokkal több közös hangja van; a lív helyesírás mégis a lett hangjelölési elveket követi. Míg az észtben a magánhangzók hosszúságát betűkettőzés, addig a lettben és a lívben a betű fölött elhelyezett vízszintes vonal, a makronA makront a lettben makrons-nak vagy garumzīme ’hosszúságjel’-nek nevezik, a lívben pedig pitkittēḑ ’hosszúságjel’ vagy pitkitvīps ’hosszúságvonal’ a neve. jelöli.
Az a betű mind a három nyelvben a rövid á hangot takarja az indoeurópai és a finnugor nyelvekhez hasonlóan.
Az ä nyílt e-t jelöl, amely a magyar a hang elöl képzett párja, ejtése az a és az e hang között van. Mind a három nyelvben megkülönböztetik az ä-t és az e-t egymástól, de a lettben a különbséget a helyesírás nem tükrözi. Viszont amikor egy szó átkerült a lettből a lívbe, a lív helyesírás megmutatja a hang minőségét, pl.: lett bez ’nélkül’, lív bäs ’nélkül’.
Ugyanez igaz az o esetében is, ugyanis a lett helyesírás nem különbözteti meg a rövid és a hosszú o hangot. Ez avval magyarázható, hogy a lettben történetileg hiányzott az o hang, az ugyanis összeolvadt az a hanggal, az o betű pedig az ou diftongus jelölésére szolgált. A rövid és a hosszú o idegen eredetű szavakkal került vissza a nyelvbe, pl.: oktobris = oktōbris. A lívben található lett jövevényszavakban az uo diftongusként jelenik meg, pl.: toumär ’de, viszont’ lett tomēr ’de, viszont’.
Az ȯ egy sajátos, az u és az o között található hang. Nem túl gyakori, csak néhány szóban fordul elő (főként a létige bizonyos alakjaiban és egypár névszóban).
Az õ egy centrálisan képzett hang, amely a magyar ö hangra hasonlít, de nem labiális, azaz az ajak nem kerekített az ejtéskor. Az õ hang megtalálható a lívben, az észtben és a võróban is, sajátos déli balti finn hang.
Az ö és az ü hangok (ez utóbbit korábban y-nal is jelölték finn mintára) a ma már nem fordulnak elő a nyelvben. Korábban még őrződött egyes nyelvjárásokban, de a mai egységesített lívben már nem jelennek meg. Az ö minden formájában eltűnt, jellemzően ie/īe diftongus lett belőle, pl.: észt köha : lív kiev ’köhögés’; észt öö : lív īe ’éjszaka’; a közfinn ö-t tartalmazó diftongusai viszont már az észtben sincsenek meg, pl.: finn löytää : észt leidma : lív lieudõ ’talál’. Az ü i-ként, az ǖ ī-ként folytatódott, pl.: finn sydän : észt süda : lív sidām ’szív’; észt küün : lív kīņ ’istálló’; diftongusként mély hangrendű lett, pl.: finn täysi : észt täis : lív tauž ’tele’.
Diftongusok
A lívben jellemzőek az i és az u utótagú diftongusok. A következő kettőshangzók találhatók meg a nyelvben: ai, ei, ie, ȯi, oi, õi, ou, õu, iu, ui, äu, uo.
+Lív diftongusok előtag a ä e i o ȯ õ uutótag e – – – ie – – – – i ai – ei – – ȯi õi ui o – – – – – – – uo u – äu – iu ou – õu –
Mássalhangzók
A nem palatális mássalhangzók írásképe és kiejtése megegyezik a magyarral két kivételtől eltekintve. A c hangot – eltérően a lett megfelelőjével – ts hangkapcsolatként írják. Az s hangértéke a legtöbb nyelvhez hasonlóan sz. Az észtben a c, f és z hangok csak idegen eredetű szavakban fordulnak elő.
+Lív nem palatális mássalhangzókIPA magyar b c d f g h j k l m n p r sz t v z észt b (c) d (f) g h j k l m n p r s t v (z) lív b ts d f g h j k l m n p r s t v z lett b c d f g h j k l m n p r s t v z
A lívben létezik a nem palatális és a palatális hangok szembenállása, amely jelentés-megkülönböztető szereppel bír, és az írásrendszer is jelöli. A nem palatális-palatális szembenállás fonológiai és nem fonetikai természetű, azaz – ellentétben a litvánnal vagy az orosszal – nem a hang környezetétől függ, vagyis nem lágy-kemény korreláció. Ebből a szempontból a lív a letthez hasonlít leginkább, a két nyelvben ugyanazokat a palatális hangokat találhatók meg.