Gaston de Foix (ismert ragadványnevén: „Itália villámja”, ; Mazères, Francia Királyság, 1489. december 10. − Ravenna, Velencei Köztársaság, 1512. április 11.), francia főnemes, Nemours hercege, aki XII. Lajos francia király unokaöccseként az itáliai francia haderő vezénylő parancsnoka a Cambrai-i Liga harmadik háborúja idején. Nemesi címei között volt a Nemours hercegén túl többek között az Étampes grófja és a Narbonne algrófja is.
Megvédelmezte a Milánói Hercegséget a II. Gyula pápa által szervezett Szent Liga támadásával szemben. 1512 februárjában jól szervezett villámhadjárattal, kiemelkedő menetteljesítménnyel két hét alatt három győzelmet aratott Bologna, Mantova és Brescia alatt. 1512 áprilisában csapatai a véres ravennai csatában is győzelmet szereztek, ám Gaston elesett a harcban. Halála után a francia csapatok kiszorultak Észak-Itáliából.
Élete Származása balra|70px Gaston herceg édesapja a Foix-ház Grailly ágából való Foix János navarrai királyi herceg (Jean de Foix, 1450–1500) volt, Narbonne vikomtja (algrófja), és Étampes grófja, IV. Gaston foix-i gróf (1423–1472) és Aragóniai Eleonóra navarrai királynő (1426–1479) – II. Ferdinánd aragóniai király féltestvére – harmadik fia. Édesanyja Valois Mária orléans-i hercegnő (Marie d’Orléans, 1457–1493) volt, I. Károly orléans-i hercegnek (Charles d’Orléans, 1394–1465), a kor híres költőjének és Klevei Mária hercegnőnek (1426–1487) leánya, a későbbi XII. Lajos francia király nővére.
Szülei házasságából két testvér született: Germána királyi hercegnő (1488–1538) , aki először II. Ferdinándhoz, Aragónia királyához, majd Brandenburgi János valenciai alkirályhoz (1493–1525), végül Aragóniai Ferdinánd calabriai herceghez (1488–1550), IV. Frigyes nápolyi király fiához ment feleségül. Gaston királyi herceg, (1489–1512), Nemours hercege, utóbb navarrai trónkövetelő, hadvezér, nem nősült meg.
Gaston apai felmenői a dél-franciaországi Febo családból származtak, amely Navarra uralkodóit adta, anyai felmenői a francia Valois királyi ház Orléans-i ágának tagjai voltak. Gaston, anyja révén Orléans-i Károly királyi hercegnek, a későbbi XII. Lajos királynak unokaöccse volt. Őseinek legtöbbje karddal szolgálta uralkodóját, mint a kor francia nemességének nagy része. Gaston nagyapja, IV. Gaston gróf a százéves háborúban Gascogne-ban harcolt, részt vett a castilloni csatában (1453). Apja, Foix János herceg harcolt a Navarrai Királyság koronájáért. Unokafivérei, Odet de Foix-Lautrec, Thomas de Foix-Lescun és André de Foix valamennyien az itáliai háborúk hadjárataiban harcoltak és haltak meg. Anyai nagyapja, I. Károly orléans-i herceg harcolt az azincourt-i csatában, 24 évet töltött angol fogságban, majd az Aranygyapjas rend lovagja lett.
Pályakezdés Gaston 11 éves volt, amikor apja halálával (1500) megörökölte Étampes grófjának címét. 16 évesen, 1505-ben lemondott Narbonne vikomtjának címéről nagybátyjának, a királynak javára. Cserébe 18 éves korában XII. Lajos francia király 1507. november 19-én Franciaország pair-jévé emelte, és kinevezte Nemours hercegévé. 1508. január 14-én vették fel a pair-ek névsorába, és iktatták be hercegi méltóságába. (A nemours-i hercegi cím legutóbbi birtokosa Louis d’Armagnac (1472–1503), Pardiac grófja, XII. Lajos szolgálatában részt vett a második itáliai háborúban (1499–1504). A Nápolyi Királyság francia alkirályává nevezték ki, de 1503. április 28-án a cerignolai csatában vereséget szenvedett a spanyoloktól, maga is elesett a harcban. Louis d’Armagnac halálával a Nemours-i Hercegség 1503-ban visszaszállt a királyra, Gaston de Foix ezt kapta meg 1508-ban.)
1509-ben a király Dauphiné tartomány kormányzójává nevezte ki.Jules Chevalier (káplán): Essai historique sur la ville et l’église de Die, , III. kötet, 1909, 10. old. Részt vett XII. Lajos királynak a cambrai-i liga szövetségében a Velencei Köztársaság ellen indított hadjáratában. 1509. május 14-én harcolt a jelentős francia győzelmet hozó agnadellói csatában.
Főhadparancsnok Itáliában 1511 márciusában a franciák bevették Concordiát és Castelfrancót, a pápa Ravennába menekült. Május 21-én XII. Lajos elfoglalta Bolognát. Júniusra Romagna tartomány legnagyobb része francia kézre jutott. 1511. június 25-én a király kinevezte Gastont az elfoglalt Milánó kormányzójává, a februárban elhunyt Charles d’Amboise marsall helyére. Az itáliai francia haderő közben nehéz helyzetbe jutott, mert II. Gyula pápa átállt Velence oldalára, és franciaellenes Szent Ligát szervezett. XII. Lajos ekkor Gaston de Foix-t nevezte ki az összes itáliai francia királyi haderő parancsnokává. Megjelenése a hadszíntéren drámai fordulatot hozott a hadi eseményekben.
1511 novemberében a II. Gyula pápa által behívott svájci zsoldosok átlépték Lombardia határát, hogy visszafoglalják a franciáktól a Milánói Hercegséget. Gaston de Foix minden élelmiszert és ellátmányt az erődökbe hordatott, és a Varese tartományban, Gallarate előtt a királyi hadsereg 500 lándzsásával, 200 könnyű gyalogossal és erős tüzérséggel elállta a svájciak útját. Támadásra nem került sor, a svájci gyalogság, élelmiszertől és a beígért jutalomtól elvágva, visszavonult Svájcba.
jobbra|bélyegkép|Gaston de Foix arcképe, Giorgione festményének 19. századi nyomata
„Villámháború” Miután Lombardiát biztosította, Gaston de Foix délnek fordult, mert 1512 januárjában a Szent Liga egy pápai–spanyol hadsereget összpontosított Ramon de Cardona tábornoknak, Nápoly spanyol alkirályának parancsnoksága alatt. Cardona visszafoglalta a Ferrarai Hercegségnek a Pó folyótól délre eső területét. Az erős hadsereg Imolánál gyülekezett. A spanyolok 800 lovassal, 8000 spanyol gyalogossal, erős tüzérséggel. Kíséretükben a Nápolyi Királyság bandériumai, Ramon de Cardona alkirály 1600 gyalogosa és 800 gyalogosa, II. Gyula pápa 8000 gyalogosa, Fabrizio Colonna és Marcantonio Colonna parancsnoksága alatt (A pápai főparancsnok, Prospero Colonna condottiere megtagadta, hogy Cardona alárendeltjeként működjön, ezért nem ő vezette a pápai csapatokat). A jelentős haderővel Cardona Bologna ostromára indult, amelyet Gaston unokafivére, Odet de Foix gróf védett 2000 zsoldossal (landsknechttel) és 200 páncélos lovassal (lancia).
Gaston felmentő hadserege, 1300 páncélos lovas, 6000 landsknecht, 8000 francia és olasz gyalogos katona Finale Emiliánál gyülekezett a hóval fedett vidéken. A kor hadseregei általában igen lassan vonultak. Az ifjú Gaston képes volt csapatait meglepő gyorsasággal mozgatni. Február 4-én éjszaka hóviharban megközelítették az ostromlott várost, és 5-én hajnalban a San Felice kapun át bevonultak Bolognába. A jelentős erősítés váratlanul gyors érkezésének hírére Cardona visszavonulást rendelt el Imolába.
Ugyanezekben a napokban azonban egy velencei hadsereg, Andrea Gritti parancsnoksága alatt elfoglalta Bresciát és Bergamót, ezért Bologna felmentése után Gaston de Foix azonnal északnak fordult, Brescia visszafoglalására. A hideg és havazás ellenére a francia csapatok sebesen haladtak Brescia felé. Amikor odaértek, a várost elfoglaló velencei hadsereg még nem rendezte sorait, szétszórtan és szervezetlen csoportokban állt. Az első összecsapásra Verona és Modena között, Isola della Scala községnél került sor. Gaston de Foix 300 páncélos lovassal és 3000 gyalogossal rohamozta meg a velencei Gian Paolo Baglioni 700 páncélos lovasát, 400 főnyi könnyűlovasságát és gyalogosát. A francia roham szétszórta a velencei négyszög-alakzatokat, a katonák 300 halottat, sebesültet és 2 ágyút hátrahagyva menekültek a harctérről. A csata után Gaston de Foix nem vert tábort, hanem azonnali menetet rendelt Brescia felé. Február 18-án érkeztek a város alá, menetből megrohanták városfalakat, a Pustrella-kapun át betörtek a városba. A városi lakosság (és a velenceiek) életét és vagyonát megkímélendő, Gaston felszólította Andrea Grittit a város békés feladására, de ő visszautasította. Másnap, február 19-én a franciák véres harcban elfoglalták a teljesen feldúlt és kifosztott Bresciát, 8000 velencei és 5000 francia halott maradt a csatatéren. Megsebesült Gaston alvezére, Jacques de La Palice marsall, és Bayard lovag, az 1503-as gariglianói csata legendás francia hőse is. Gaston de Foix hadserege ezután Bergamóba vonult, gyors ostrommal bevette és teljesen kifosztotta a várost.
Csapatainak gyors mozgása és váratlan felbukkanása a csatamezőn félelembe ejtette ellenségeit. Az 1511–12-es hadjáratok nyomán Gaston de Foix-t „Itália villáma”-ként (Folgore d’Italia) kezdték nevezni. A hadjáratok siettetésének valószínű oka az lehetett, hogy Gaston tudta, hogy VIII. Henrik angol király is csatlakozott a Szent Ligához, és küszöbön áll a Franciaország elleni angol támadás. Gaston attól tartott, hogy az itáliai francia hadsereg nagy részét bármikor hazavezényelhetik, ezért igyekezett a Liga erőit ütközetek sorozatában megtizedelni, még mielőtt az angol támadás bekövetkezne. (Erre néhány hónappal a ravennai csata után valóban sor került).
jobbra|300px|bélyegkép|Gaston de Foix halála a ravennai csatában.
Utolsó csatája Bologna felmentése és Brescia elfoglalása után Gaston de Foix ismét délkeletnek fordult, és – kiegészítve Estei Alfonz ferrarai herceg csapataival – a pápa utolsó romagnai támaszpontjának, Ravennának elfoglalására indult. II. Gyula pápa a spanyoloktól kért segítséget. 1512. április 8-án Gaston de Foix megkezdte az ostromot. Ramon de Cardona nápolyi alkirály felmentő hadserege Forlín keresztül április 10-én ért a Ronco folyóhoz, amelynek túlsó partján már francia csapatok álltak. Gaston, akinek készletei fogyatkozóban voltak, úgy döntött, másnap támadást indít Cardona ellen.
Április 11-én heves tüzérségi párbaj indult a felek között. Gaston de Foix csapatai ellenséges ágyútűzben keltek át a folyón, a francia tüzérség közvetlenül a Liga táborát lőtte. Mind az ágyútűzhöz nem szokott gascogne-i francia gyalogság, mind a fedezék nélkül maradt spanyol nehéz lovasság súlyos veszteségeket szenvedett. Jacques de La Palice lovasrohamban szétszórta a spanyol elővédet, és betört középre, hogy a francia derékhadat segítse. Pedro Navarro spanyol gyalogsága átkelt a folyó francia partjára és véres rendet vágott a gascogne-i íjászok között, de a francia lovasság támadása szétszórta őket. A legvéresebb közelharc a derékhadban, a spanyol és francia pikások tömege között folyt. Fabrizio Colonna a pápai nehézlovasság élén meghátrálásra késztette a francia pikásokat, de a francia nehézlovasság több irányból megrohamozta a spanyol gyalogságot, akiknek többségét lemészárolták, csak kisebb részük tudott a folyón átkelve elmenekülni. Cardona alvezérei, Colonna és Navarro francia fogságba estek.Albert Malet: Histoire de France et notions sommaires d’histoire générale, Librairie Hachette, (Online, archive.org)
Maga Gaston de Foix, amikor értesült a gascogne-iak visszavonulásáról, egy kisebb csapattal északnak lovagolt. A folyón átkelve beleütközött a spanyol gyalogságba, közelharc fejlődött ki, melynek során Gaston elesett.Larousse Online
A véres csatában ember halt meg. Egy korabeli szemtanú beszámolója szerint „Soha ember még nem védte magát harcban úgy, mint a spanyolok. Akinek már nem volt se ép keze, se ép lába, fogával mart bele ellenségeibe. Gaston vezéren 18 sebet találtak, ebből 14-et vagy 15-öt mind az álla és a homloka között, mutatván, hogy a herceg nem fordított hátat, harcolt, amíg élt.”
A fővezér eleste után Jacques de La Palice vette át a parancsnokságot. Úgy döntött, nem üldözi a megvert spanyolokat, hanem folytatja Ravenna ostromát. A várost a franciák rövidesen bevették és kifosztották. A csata után a hadsereg nagy részét hazarendelték Franciaországba. A Liga megújuló támadásai nyomán júniusban La Palice kénytelen volt feladni Milánót, augusztusra egész Lombardiát. A svájci zsoldos csapatok egy időre helyreállították a Sforzák uralmát. Massimiliano herceget, a francia fogságban meghalt Ludovico „il Moro” fiát helyezték a trónra.
jobbra|bélyegkép|Gaston de Foix sírszobra a milánói Castello Sforzesco múzeumában.
Eljegyzése