A buddhizmus Thaiföldön főleg a théraváda irányzatot követi, ugyanis a lakosság 90%-a ezt követi. A thaiföldi buddhizmusba a történelme során beépültek különböző helyi népvallások'Lamphun's Little-Known Animal Shrines' in: Forbes, Andrew, and Henley, David, Ancient Chiang Mai Volume 1. Chiang Mai, Cognoscenti Books, 2012. valamint a thai-kínai lakosság kínai vallásai. A thaiföldi buddhista templomokra jellemzőek a magas aranyozott sztúpák és a thai buddhista építészet, amely hasonlít a többi délkelet-ázsiai országokéhoz, főleg a kambodzsai és a laoszi templomokhoz, amelyekkel Thaiföld közös kulturális múltra és örökségre tekint vissza.
Történelmi háttér bélyegkép|jobbra|Asóka oszlopainak másolata az Csiangmaj melletti Umong templomban, 13. század
Korai hagyományok Az 5-13. században a délkelet-ázsiain birodalmakra közvetlen hatással volt India, amelyek emiatt a mahájána buddhizmust követték. Ji-csing kínai utazó szerzetes a térségben való utazásai során feljegyezte, hogy az indiai buddhizmus összes fő szektája virágzott.Sujato, Bhikkhu. Sects & Sectarianism: The Origins of Buddhist Schools. 2006. 72. o. A déli Srívidzsaja városállam és az északi Khmer Birodalom kulturális csatározást folytatott a bodhiszattvákat bemutató gazdag mahájána pantheonnal kapcsolatos művészeti ágakban. A 9. századtól a 13. századig a mahájána és a hindu Khmer Birodalom uralta a délkelet-ázsiai szigetvilág nagy részét. A Khmer időszakban több mint 900 templom épült Kambodzsában és a szomszédos Thaiföldön.
Az indiai buddhizmus hanyatlása után a szingaléz hittérítők fokozatosan áttérítették a mon embereket és a Pju városállamokat a théraváda buddhizmusra. Az azt követő két évszázadban a théraváda irányzat elérte a bamar embereket, Thaiföldet, Laoszt és Kambodzsát is, ahol a buddhizmus korábbi formáit gyakorolták a helyi emberek. A 13. században a Szukothai királyság hivatalos vallássá tette a théraváda buddhizmust.
13-19. század bélyegkép|balra|Buddhista szerzetes kántál egy csoport sziámi nőnek, 1900.
A thaiföldi buddhizmus története a 13. és a 19. század között viszonylag homályos, részben amiatt, hogy kevés írásos emlék maradt fenn ebből az időszakból a burmai Ajutthaja város 1767-es elpusztítását követően. S. J. Tambiah régész, történész egy általános elmélettel állt elő a korabeli buddhizmus és egyfelől a szangha (buddhista közösség), másfelől a király viszonyát illetően. Thaiföldön a többi théraváda buddhista királysághoz hasonlóan a király a vallás és a szangha védelmezőjének számított, míg azok cserébe az államvezetés kincseinek és törvényességének zálogaként szolgáltak. A vallás és az állam ettől függetlenül egymástól függetlenek maradtak és a király és a szangha közötti kapcsolat nem volt szoros.
A 19. század előtti thai királyságok és fejedelemségek legfőbb jellemzője a folyamatos kiterjedés és összehúzódás, az örökösödési háborúk és a király folyton változó fennhatósága volt. Egyes thai királyok hatalmas területek fölött uralkodtak, más királyok gyengébb kezűek voltak és a területük is sokkal kisebb volt. Az előbbiek rendre szigorúbban ellenőrzésük alatt tartották a buddhista szerzetesek és a világi buddhisták közösségét is. A vallási élet irányításába való beavatkozás támogatást és védelmezést is jelentett egyben. A gyengébb uralkodók idejében a szangha is hanyatlott. Emiatt egészen a 18. század végén megjelenő Csakri-dinasztia kialakulásáig hullámzó képet mutatott a régióban buddhizmus. bélyegkép|jobbra|Thai szerzetesnövendékek Újkor
A 19. századra, főleg Mongkut király – aki maga is 27 éven át szerzetes volt – 1851-es trónra lépése után a szangha és a királyság is erőteljesebben központosult és hierarchikussá vált. A kettő kapcsolata szervezettebb formát öltött. Ebben az időszakban egyre több szerzetes emigráns érkezett Thaiföldre Burmából, akik szigorúbb fegyelmet hoztak a thai buddhista közösség életébe. Mongkut szerzetesként kiemelkedő buddhista tudósnak számított, királyként pedig reformmozgalmat indított, amely később a Dhammajuttika szerzetesrend alapját képezte. A reform részeként elvetettek minden olyan gyakorlatot, amely kizárólag szokásokra épült és helyette a kanonikus szabályokat helyezték előtérbe. Az intézkedések célja az volt, hogy az egyéneket a megvilágosodás felé vezető úton tartsák, de csak olyan módon, hogy társadalmi értékeknek ne mondjanak ellent. Ezeket a szigorú szabályokat teljes egészében csupán egy kis számú szerzetesi közösség vette fel. A mahánikája rend az összes szerzetesrend mintegy 95%-át jelentette 1970-1980-as években. A Mongkut által elkezdett reformokat az őt követő uralkodók is folytatták. 1902-ben Csulalongkorn király (V. Ráma thaiföldi király, 1868–1910) új törvényben rögzítette az új szangha hierarchiát, amely megmaradt a mai, modern thaiföldi szangha adminisztráció alapjaként.Tuchrello, William P. "The Society and Its Environment" (Religion: Historical Background szakasz). Thailand: A Country Study. Federal Research Division, Library of Congress; Barbara Leitch LePoer, ed. - forrása:
Külső hatások bélyegkép|balra|Maitréja bódhiszattva thai ábrázolása, 8. század jobbra|bélyegkép|Pu-taj szobra, Vat Don Phra Csao, Jaszothon, Thaiföld bélyegkép|jobbra|A Vat Phra That Lampang Luang bejáratának részlete
Thaiföldön három nagy külső erő formálta a buddhizmus fejlődését. Ezek közül a leginkább szembetűnő a théraváda buddhizmus volt, amely Srí Lankáról érkezett az ország területére. Annak ellenére, hogy sok jelentős helyi és regionális változata létezik, a théraváda iskola jelenti a thai buddhizmus legfőbb témáit. A hagyományok alapján a vallás nyelve Thaiföldön a páli nyelv. A szövegeket ezen a nyelven készítik a mai, modern thai írásjelekkel vagy a régebbi khmer és tham írással. Az egyház szertartásos nyelve is a páli, annak ellenére, hogy a thai emberek többsége igen keveset ért ebből az ősi nyelvből. A páli Tipitaka Thaiföld első számú vallási szövege, jóllehet sok helyi összefoglaló szöveg készült a hatalmas terjedelmű kánon lerövidítésére. A szerzetesek (bhikkhuk) a páli théraváda kánonban szereplő Pátimokkha fegyelmi szabályait követik.
A thai buddhizmusra a második legnagyobb hatással a Kambodzsából érkező hindu hit volt. A hinduizmus fontos szerepet játszott a korai thai királyság időszakában – ahogy Kambodzsában is – főleg a törvényhozásban és a thai társadalmi rend és vallás kialakulásában. A mai Thaiföldön használt bizonyos szertartásokban könnyen felfedezhetőek a hindu vonások. Míg a thai társadalomban a hinduizmus már sokkal kevésbé vehető észre a Csakri-dinasztia óta, a hindu hatás, főleg Brahma isten szent helyei, továbbra is jelen van a buddhista intézmények és szertartások körül.
A harmadik jelentős hatást a helyi szellemek, az ún. „phi”-k jelentik. Nyugati szemmel nézve élesen elkülönül a thai buddhizmus és a népi vallásos gyakorlatok, azonban a vidéki területeken a határvonal már nem olyan éles. A buddhista fogadalmak betartásából és a szertartásokból fakadó spirituális erőt a helyi természeti szellemlények lecsillapítására használják. A vidéki buddhista szerzetesek megkötései közül több is nem az ortodox vinajából (magaviseleti szabályzat) fakadnak, hanem a népi mágikus varázslatok tabuiból. A buddhista szövegek (lásd például: Dígha-nikája 2) által tiltott asztrológia, számmisztika vagy a talizmánok használata fontos szerepet játszik az átlag thai buddhista gyakorló életében.
A mahájána buddhizmussal kapcsolatban több apró hatás figyelhető meg a thaiföldi buddhizmusban. Úgy tartják, hogy kezdetben a buddhizmus Thaiföldön egy ismeretlen mahájána hagyományból származott, amely fokozatosan eltűnt. Megmaradtak azonban fontos mahájána koncepciók, mint például Lokesvara bódhiszattva megjelenése a thai vallásos építészetben, illetve a kialakult az a nézet is, hogy a thai király maga is bodhiszattva. A thai vallás másik jelentősnek tartott bodhiszattvája Maitréja, akit gyakran ábrázolnak nevető buddhaként (Pu-taj) és gyakran összekeverik Phra Szangkadzsai (thai: พระสังกัจจายน์) alakjával, aki a thai népszokások egy másik hasonló, de más alakja. Ezek szobrai és egyéb formái sok thai templomban, illetve amuletteken láthatóak.
A tengeren túlról érkező kínai nemzetiségű bevándorlók is hozzáadnak a thai társadalmon érzékelhető mahájána hatáshoz. Egyes kínaiak felveszik a helyi théraváda stílusú buddhizmust, de a többség általában megtartja a hagyományos szokásaikat és saját, kelet-ázsiai mahájána templomaikat látogatják. Avalókitésvara egyik megjelenési formájának, Kuan-jinnek a népszerűsége a kínaiak jelenlétének tudható be Thaiföldön.
A világi és egyházi irányítás kapcsolata bélyegkép|jobbra|Egy bhikkhu esti ima kántálása közben egy Kantharalak város közelében lévő kolostorban Thaiföld hivatalos államformája alkotmányos monarchia, amely sokat örökölt a délkelet-ázsiai hagyományokból olyan szempontból, hogy a király a saját pozíciójának törvényességét az egyházon keresztül érvényesíttette és cserébe a vallás védelmezője és támogatójaként lépett fel. Ez a szoros kapcsolat állam és egyház között a modern Thaiföldön is létezik, ugyanis az állam különleges jogokat és pénzügyi kiváltságokat tart fenn az egyház részére, amiért cserébe az egyház valamennyi beleszólást enged belügyeibe.
A thai szangha (buddhista egyházközösség) egyházi vezetősége mellett egy világi minisztérium is vizsgálata alatt tartja a buddhista templomokat és a szerzeteseket. A buddhista szekták és a reformmozgalmak jogi státusza bizonyos esetekben felháborodás tárgyát képezte, főleg az ún. Szanti Asoke (Békés Asóka) mozgalom esete kapcsán – amelytől a buddhista tanács megtagadta a buddhista megnevezést. Egy másik eset volt a nők buddhista egyházba való felvételének megtagadása – akik igyekeztek feléleszteni a théraváda bhikkhuni hagyományvonalat.
Ahhoz, hogy egy szerzetes külföldi utazásra feljogosító útlevelet kapjon hivatalos levélre van szüksége a Szangha Legfelsőbb Tanácstól, valamint a kérelem mellé be kell nyújtania a buddhista szerzetesi azonosító kártyáját, a templomregisztrációja másolatát illetve a korábbi útlevét vagy annak másolatát.
Az elismerésen kívül egy sor előnyben részesülnek a buddhista szerzetesek. Ingyen utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön és a legtöbb vonatállomáson és repülőtéren külön buddhista szerzeteseknek fenntartott helyen tartózkodhatnak. A buddhista szerzetesek viszont nem vállalhatnak hivatalos munkát és a világi szavazásokon sem vehetnek részt.
Rendfelvétel és szerzetesség bélyegkép|balra|Buddhista szerzetes kántálás közben bélyegkép|jobbra|Buddhista szerzetes a hagyományos élelemszerző alamizsnagyűjtés közben bélyegkép|balra|Temetési szertartás a Csedi Luang templomban, Csiangmaj A legtöbb théraváda nemzethez hasonlóan a thaiföldi buddhizmus képviselői a buddhista szerzetesek, akik Buddha tanításainak megőrzése és továbbadása mellett hivatalos személyként járnak el a szertartások alkalmával.
A 20. század második felében a thaiföldi szerzetesek többsége templomi fiúként (thai: เด็กวัด, dek wat, „a vat gyermeke”) kezdte spirituális karrierjét, amelyet hagyományosan nyolcéves kor előtt kezdenek. A folyamatos elméleti képzés mellett apróbb, templom körüli apróbb takarításokat végeznek. A képzés legfőbb részei az írás és az olvasás mellett a szövegek memorizálása, amelyeket a szertartások során együtt kántálnak a szerzetesek. Az állami irányítású közoktatás előtt a falu temploma szolgált a thai gyermekek oktatásáért. A földművelők számára ez jelentette az egyetlen tanulási lehetőséget. A felsőoktatásba való bejutás előfeltételének számított a templomi fiús múlt. Az állami közoktatás megjelenése óta jelentősen lecsökkent a papnövendékek száma, annak ellenére, hogy az állami iskolák közül sok működik korábbi falutemplomok területén.