Pierre Jean-Jacques Gasly (; Rouen, 1996. február 7. –) francia autóversenyző, a 2014-es Formula Renault 3.5 második helyezettje, a 2016-os GP2-szezon bajnoka. 2017-ben a Super Formula sorozatban is a másodikként zárt összetettben. A 2017-es maláj nagydíjon bemutatkozhatott a Formula–1-ben is a Toro Rosso színeiben. 2019-ben a Red Bull Racing versenyzője volt, de gyenge teljesítménye miatt vissza kellett térnie a Toro Rossóhoz. Alexander Albonnal cserélt helyet a belga nagydíj előtt. 2023-tól már a francia Alpine csapatát fogja erősíteni.

Pályafutása Gokart Gasly 2006-ban a francia bajnokságban a tizenötödik helyen végzett, majd egy év múlva a negyedik helyen zárta a pontversenyt. 2008-ban feljebb lépett a francia kadett bajnokságba, 2009-ben pedig már a nemzetközi sorozatban indult. 2010-ben második lett a FIA Európa-bajnokságában. Formula Renault

2011-ben mutatkozott be az együléses versenykategóriában, ebben az évben a Francia F4 Bajnokság 1,6 literes kategóriájában indult. Háromszor állhatott fel a dobogóra és az összetettben is a harmadik helyen zárt Matthieu Vaxivière és Andrea Pizzitola mögött.

A következő évben a Formula Renault 2.0 Európa-kupában az R-Ace GP-vel a hatodik helyen zárt és szerzett két dobogós helyezést. Ugyanebben az évben elindult a Formula Renault 2.0 NEC-ben is, itt egyszer állhatott dobogóra, a Nürburgringen.

2013-ban megnyerte a Formula Renault 2.0 Európa-kupa versenysorozatot a Tech 1 Racing csapatával. 2016-ban bajnoki címet szerzett a GP2-ben is a Prema Racing versenyzőjeként. Az utolsó forduló előtt tizenegy ponttal vezetett Oliver Rowland előtt az összetettben, végül egy harmadik és hatodik helyezéssel megszerezte a bajnoki címet. utóbbi futamon pont Rowlanddel való ütközése után érte el a számára szükséges eredményt.

2014-ben a Red Bull Junior Team program támogatásával a Formula Renault 3.5 Seriesben versenyzett az Arden Motorsport pilótájaként. Carlos Sainz Jr. mögött második lett a bajnokságban.

GP2 2014-ben az olasz nagydíjon beugróként helyettesítette Tom Dillmannt, aki más versenysorozatban vállalt kötelezettségei miatt nem tudott rajthoz állni. Ezt követően a szezon végi teszten is részt vett a DAMS istálló meghívására. 2015. január 8-án aláírta a francia csapathoz, ahol Alex Lynn csapattársa lett. A 2015-ös szezonban háromszor indulhatott az első rajtkockából és négy dobogós helyezést ért el és 110 pontot gyűjtve nyolcadik lett az összetettben. 2016 januárjában bejelentették, hogy a következő bajnokságban a Prema Powerteam versenyzője lesz Antonio Giovinazzi csapattársaként. Mindeközben 2015. szeptember 30-án a Red Bull állandó tartalék- és tesztpilótájának nevezte ki.

A 2016-os szezont nagyszerűen kezdte, három versenyen állhatott a pódiumra és bár ezt követően négy futamon sem szerzett pontot, megnyerte a Silverstone-ban, a Hungaroringen és a Spa-francorchampsi főversenyt is, így 23 pontot megőrzött az előnyéből összetettbeli riválisa, Giovinazzi előtt. Abu-dzabiban egy kiélezett csatában riválisa fölé kerekedett és megnyerte a bajnoki címet.

Super Formula és Formula–E

2017 februárjában bejelentették, hogy a Team Mugen pilótájaként a japán Super Formula sorozatban fog versenyezni az évben.Gasly confirmed at Mugen for 2017 Super Formula season - Darshan Chokhani, Motorsport.com, 13 February 2017 Itt a bajnokság második helyén zárt, mindössze fél ponttal lemaradva a bajnok Isiura Hiroakitól, úgy, hogy az idényzáró futamot tájfunveszély miatt törölték a szervezők. Két futamon rajthoz állt a Formula–E-ben is. Mindkét futamon sikerült pontot szereznie: az első fordulót 7., míg a másodikat a 4. helyen fejezte be.

Formula–1 2017 230px|right|bélyeg|Gasly debütálása a 2017-es maláj nagydíjon 2017 szeptember 26-án a Toro Rosso bejelentette, hogy a maláj nagydíjon lehetőséget kap az orosz Danyiil Kvjat helyén. Az időmérőn csapattársa mögött végzett a 15. helyen, a két Haas előtt. A versenyen a 14. helyen ért célba, az utolsó körökben honfitársát, Romain Grosjeant szorongatta meg akivel a verseny előtt már küzdött. November 16-án hivatalossá vált, hogy 2018-ban is ő vezeti a Toro Rosso egyik autóját. Csapattársa Hartley is szerződést kapott.

2018 230px|left|bélyeg|A 2018-as azeri nagydíajon A bajnokság második versenyén a bahreini futamon bejutott a Q3-ba és a 6. helyen végzett, viszont Lewis Hamilton büntetése után 5. lett. A szezonban legjobb eredményét érte el ugyanis 4. lett a versenyen. Egy héttel később a kínai nagydíjon önhibájából ütközött csapattársával, ennek következtében csak a 18. helyen végzett. A bajnokság ötödik fordulóján az időmérőn ismét összecsaptak, mert Hartley töltőkörét teljesítette Gasly pedig 320-as tempóval majdnem hátulról belerohant és egy hatalmas balesetet úsztak meg. Az idény második felében az orosz gp-n a Toro Rossot műszaki hibák nehezítették és mindkét versenyző egy kör megtétele után feladta a versenyt, továbbá a francia pilóta plexijét megvágta egy éles törmelékdarab. A Honda hazai versenyén japánban, mindketten bejutottak a top10-be, a futamon éppen, hogy csak lemaradt a pontszerzésről mert 11. pozícióban fejte be a nagydíjat. Ezeken kívül még mexikóban végzett a 10. helyen. Összetettben a 15. helyet szerezte meg 29 pontot gyűjtve.

2019 2018 nyarán bejelentették, hogy Daniel Ricciardo távozása után a Gasly veszi át a helyét Red Bullnál 2019-ben. A szezon során elért eddigi legjobb helye egy 4. pozíció volt a brit nagydíjon, azonban csapattársától Max Verstappen-től rendszeresen gyengébben teljesített. Ez vezetett ahhoz, hogy a Red Bull lecserélje őt Alexander Albon-ra aki ebben az év debütált a Toro Rosso-nál. A csere a belga nagydíj előtt történt meg. Visszatérése a Toro Rossohóz eredményesen sikerült, a 9. helyen látta meg a kockás zászlót. A szezon során további négy alkalommal végzett pontszerző pozícióban. Utolsó pontjait a brazil nagydíjon gyűjtötte, amikor is egy kaotikus versenyt követően a második pozícióban intették le, ezzel Formula–1-es pályafutása legelső dobogós helyezést szerezte meg. A szezon során 95 pontot szerzett, ez a pontmennyiség pedig a 7. pozícióhoz volt elég.

2020 2019 októberében bejelentették, hogy Gasly a 2020-as szezonban is a Toro Rosso (immáron AlphaTauri) csapatnál marad. Ebben a szezonban szerezte meg élete első nagydíjgyőzelmét csapata, az Alpha Tauri hazai futamán, az olasz nagydíjon

Családja Apja Jean-Jacques Gasly, anyja Pascale Gasly.

Eredményei Karrier összefoglaló Szezon Bajnokság Csapat Versenyek Győzelmek Első rajtkocka Leggyorsabbkör Dobogóshelyezés Pont Helyezés 2011 Francia Formula–4-es bajnokság Autosport Academy 14 4 2 1 7 104 3. 2012 Formula Renault 2.0 Európa-kupa R-Ace GP 14 0 1 0 2 32 10. Formula Renault 2.0 NEC 7 0 0 0 1 78 23. 2013 Formula Renault 2.0 Európa-kupa Tech 1 Racing 14 3 4 2 8 195 1. Formula Renault 2.0 Alps 6 0 0 0 3 72 6. Pau Formula Renault 2.0 Trophy 1 0 0 0 0 N/A 7. 2014 Formula Renault 3.5 Arden Motorsport 17 0 1 3 8 192 2. GP2 Caterham Racing 6 0 0 0 0 0 29.2015 GP2 DAMS 21 0 3 1 4 110 8. Formula–1 Red Bull Racing tartalékpilótaScuderia Toro Rossotesztpilóta2016 GP2 Prema Racing 22 4 5 3 9 219 1. Formula–1 Red Bull Racing tartalékpilótaScuderia Toro Rossotesztpilóta 2016–17 Formula–E Renault e.dams 2 0 0 0 0 18 16. 2017 Formula–1 Toro Rosso 5 0 0 0 0 0 21.Red Bull Racingtartalékpilóta Super Formula Team Mugen 7 2 0 0 3 33 2. 2018 Formula–1 Toro Rosso 21 0 0 0 0 29 15. 2019 Formula–1 Red Bull Racing 12 0 0 2 0 95 7. Toro Rosso 9 0 0 0 1 2020 Formula–1 AlphaTauri 17 1 0 0 1 75 10. 2021 Formula–1 AlphaTauri 22 0 0 1 1 110 9. 2022 Formula–1 AlphaTauri2200002314. 2023 Formula–1 Alpine2200016211.2024Formula–1Alpine2400014210.2025Formula–1Alpine2400002218.2026Formula–1Alpine13010035*10.* * A szezon jelenleg is zajlik.

Teljes Formula Renault 3.5 Series eredménylistája

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 2014 Arden Motorsport ITA13 ITA25 ESP19 ESP22 MON17 BEL12 BEL24 RUS118 RUS22 GER120 GER28 HUN12 HUN23 FRA12 FRA22 JER16 JER24 2. 192

Teljes GP2-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2014 Caterham Racing BHRFEA BHRSPR ESPFEA ESPSPR MONFEA MONSPR AUTFEA AUTSPR GBRFEA GBRSPR GERFEA GERSPR HUNFEA HUNSPR BELFEA BELSPR ITAFEA17 ITASPRKi RUSFEA11 RUSSPR11 UAEFEA21 UAESPR18 29. 0 2015 DAMS BHR1FEAKi BHR1SPR22 ESPFEA7 ESPSPR3 MONFEA14 MONSPR10 AUTFEA13 AUTSPR6 GBRFEA4 GBRSPR3 HUNFEA2 HUNSPR8 BELFEA19 BELSPRKi ITAFEAKi ITASPR12 RUSFEA2 RUSSPR5 BHR2FEA6 BHR2SPR7 UAEFEA5 UAESPRT 8. 110 2016 Prema Racing ESPFEA3 ESPSPR2 MONFEA15 MONSPR13 EURFEAKi EURSPR2 AUTFEAKi AUTSPR7 GBRFEA1 GBRSPR7 HUNFEA1 HUNSPR7 GERFEAKiz GERSPR6 BELFEA1 BELSPR1 ITAFEA4 ITASPR2 MALFEA11 MALSPR3 UAEFEA1 UAESPR9 1. 219

Teljes Formula–E eredménylistája Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont 2016–17 Renault e.dams HKG MAR BUE''' MEX MON PAR BER BER NYC7 NYC4 MNT MNT 16. 18

Teljes Super Formula eredménylistája

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Helyezés Pont 2017 Team Mugen SUZ10 OKA19 OKA7 FUJ5 MOT1 AUT1 SUG2 SUZT SUZT 2. 33

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés Pont 2017 Toro Rosso AUS CHN BHR RUS ESP MON CAN AZE AUT GBR HUN BEL ITA SIN MAL14 JPN13 USA MEX13 BRA12 UAE16 21. 0 2018 Toro Rosso AUSKi BHR4 CHN18 AZE12 ESPKi MON7 CAN11 FRAKi AUT11 GBR13 GER14 HUN6 BEL9 ITA14 SIN13 RUSKi JPN11 USA12 MEX10 BRA13 UAEKi 15. 29 2019 Red Bull AUS11 BHR8 CHN6 AZEKi ESP6 MON5 CAN8 FRA10 AUT7 GBR4 GER14† HUN6 7. 95 Toro Rosso BEL9 ITA11 SIN8 RUS14 JPN7 MEX9 USA16† BRA2 UAE18 2020 AlphaTauri AUT7 STY15 HUNKi GBR7 7011 ESP9 BEL8 ITA1 TOSKi RUS9 EIF6 POR5 EMIKi TUR13 BHR6 SAK11 UAE8 10. 75 2021 AlphaTauri BHR17† EMI7 POR10 ESP10 MON6 AZE3 FRA7 STYKi AUT9 GBR11 HUN5 BEL6‡ NED4 ITAKi RUS13 TUR6 USAKi MEX4 BRA7 QAT11 SAU6 UAE5 9. 110 2022 AlphaTauri BHRKi SAU8 AUS9 EMI12 MIAKi ESP13 MON11 AZE5 CAN14 GBRKi AUT15 FRA12 HUN12 BEL9 NED11 ITA8 SIN10 JPN18 USA14 MEX11 BRA14 UAE14 14. 23 2023 Alpine BHR9 SAU9 AUS13† AZE14 MIA MON ESP CAN AUT GBR18† HUN BEL NED ITA SIN JPN QAT USA MEX BRA LVS UAE 11. 622024Alpine BHR18 SAUKi AUS JPN16 CHN13 MIA12 EMI16 MON10 CAN9 ESP9 AUT10 GBRNi HUNKi BEL13 NED9 ITA15 AZE12 SIN17 USA12 MEX10 BRA3 LVSKi QAT5 UAE710.422025Alpine AUS11 CHNKiz JPN13 BHR7 SAUKi MIA13 EMI13 MON ESP8 CAN AUT GBR6 BEL10 HUN19 NED17 ITA16 AZE18 SIN19 USA19 MEX15 BRA10 LVS13 QAT16 UAE1918.222026Alpine AUS CHN JPN MIA CAN MON CAT AUT GBR BEL HUN NED ITA ESPAZEBHRSINUSAMEXBRALVSQATUAE10.*41* * A szezon jelenleg is zajlik. † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette. ‡ A versenyt félbeszakították, és mivel nem teljesítették a táv 75%-át, így a szerezhető pontoknak csak a felét kapta meg.

Jegyzetek

További információk

Kategória:Francia Formula–1-es versenyzők Kategória:Francia autóversenyzők Kategória:Aktív Formula–1-es versenyzők Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Twitch-streamerek Kategória:Alpine F1 Team Kategória:Red Bull Racing Kategória:Toro Rosso