A lengyel nyelv (lengyelül: polski, język polski, polszczyzna) Lengyelország hivatalos nyelve, államnyelve, valamint az Európai Unió egyik hivatalos nyelve.
Történet Zenon Klemensiewicz, a krakkói Jagelló Egyetem egykori nyelvészprofesszora szerint a lengyel nyelv történetében a következő időszakokat különböztetjük meg:Z. Klemensiewicz: Historia języka polskiego. PWN, Warszawa, 1961-1972
Ólengyel kor A legrégibb ismert lengyel szavak – kb. 400 személy- és helynév – a latin ábécével megírt Gnieznói Bullában szerepelnek, az 1136. évből. Az első egész lengyel mondatot pedig a henrykówi kolostor (Wrocław közelében) könyvében írták meg. Ez így szólt: „Daj, ać ja pobruszę, a ty poczywaj“, azaz „Engedd, hogy most én daráljam, és pihenj” (a mai lengyel nyelvben ez így szólt volna, hogy „Pozwól mnie teraz mielić i odpocznij”).
A két legrégibb lengyel irodalmi alkotás a 13. és 14 század fordulójáról származik. A Bogurodzica című dal („Isten anyja”) az első lengyel himnusz, amelyet a grünwaldi csata előtt énekeltek a lovasok. A Kazania świętokrzyskie („Szentkereszti prédikációk”) pedig prédikációk gyűjteménye a Świętokrzyskie-hegységben álló kolostorból, Kielce közelében.„Świętokrzyskie” – a melléknév „Szent Kereszt” (Święty Krzyż) szóból származik: ez a hegy neve, amelyiktől az egész hegység neve is származik Később főként latin szövegeket fordítottak le lengyelre (pl. Psałterz Floriański a 14. század végétől – zsoltárok gyűjteménye lengyelül, németül és latinul).
Az ólengyel időszakban főleg egyházi személyek gondolkodnak a lengyel irodalom fejlődéséről. Addig a cseh és a német nyelvek befolyásolták legerősebben a lengyel nyelvet (13. és 14. század – a Přemysl-ház hatalmának az ideje, 15. század – a cseh nyelv fejlődésének időszaka, a huszitizmus uralkodásával összekapcsolva). A cseh nyelven keresztül sok latin szó honosodott meg a lengyel nyelvben. A a legrégebbi lengyel nyelvű Ószövetség-fordítás, Zsófia királyné Bibliája (lengyelül Biblia królowej Zofii, Biblia Szaroszpatacka) 1453–1455 között készült a Vulgata alapján, korábbi cseh fordítások felhasználásával.
Középlengyel kor A középlengyel kor az első lengyelül nyomtatott könyvvel (1508Jadwiga Kotarska: Średniowiecze, renesans, barok. Harmonia, Gdańsk, 2002, s. 45.) kezdődik. A lengyel nyelv a nagy-lengyelországi dialektus hatása alatt alakult. A lengyel reneszánsz legnagyobb írói – Mikołaj Rej és Jan Kochanowski. Rejt a „lengyel irodalom apjának” tartják – ő a következő mondat szerzője: A niechaj narodowie wżdy postronni znają, iż Polacy nie gęsi, iż swój język mają („Hadd tudja meg minden idegen nép, hogy a lengyelek nem liba, hanem saját nyelvük vagyon” – „liba nyelvnek” a latint nevezték, mert az egyszerű embereknek hasonlóan szólt a libák gágogásához).Sok lengyel így érti a részletet: iż Polacy nie gęsi, vagyis a lengyelek nem libák, azaz nem butábbak vagy rosszabbak, mint többi nemzet – ez ennek a hibája, hogy „gęsi” melléknév (libás) és a „gęś” főnév (liba) többes számú alakja megegyezik
A 16. században – a lengyel állam legnagyobb kiterjedésének és a lengyel nyelv felvirágzásának az idejében – a lengyel nyelv vált a legfontosabbá Közép-Európában. A nyelv fejlődéséről most már nem egyháziak, hanem a nemesség és polgárság gondoskodik, azért egyre nagyobb a szerepe a világi irodalomnak. Ebben az időben a lengyel nyelv szavakat vesz át az olaszból (főleg Bona királyné révén), az ógörögből, a magyarból (Báthory István uralkodása idején) és törököktől (magyar közvetítéssel). Egyidejűleg, a lengyel nyelv erős befolyása alatt, a fehérorosz és ukrán nyelvek alakulnak. A lengyel nyelv pedig udvari nyelvvé lett Oroszországban – ez egészen a 18. század elejéig így volt.
A 17. századnál kezdődött a lengyel állam hanyatlása, és egyidejűleg a nemesség hatalmának ideje, mely – a folyamatos védelmi háborúk miatt – megerősíti a „nemzet és vallás védő” szerepét (annak ellenére, hogy ezeket a háborúkat gyakran elvesztették). A nemesség révén a használt lengyel nyelv egyre előkelőbbé válik, egyre népszerűbb az idegen szavak, vagy akár egész idegen nyelvű mondatok beiktatása: kezdetben latinul, azután (a század közepétől) franciául. Miközben az orosz cári udvar lengyelül beszélt, a lengyel udvar franciául, 1699-ben pedig a lengyel nyelv a Litván Nagyfejedelemség hivatalos nyelvévé vált (az oroszt felváltva).
Újlengyel kor Az újlengyel kor kezdete a 18. század derekától Stanisław Konarski atya oktatási reformjával veszi kezdetét, amely lehetővé tette, hogy az iskolákban a lengyel nyelvet tanítsák és a latin nyelvet és retorikát háttérbe szorítsák. A felosztások idejében (1772–95), paradox módon, jól hatott a lengyel nyelv fejlődésére. A belföldi és a világpolitikai események (amerikai és francia forradalom, felvilágosodás) elősegítették a politikai (az első lengyel hírlapok), valamint a szép- és enciklopédikus irodalom fejlődését. Ezekben az években alkotott – a reneszánsz szerzőket leszámítva – a legnagyobb lengyel író, Ignacy Krasicki, akit „a lengyel költőfejedelem”-nek is neveztek. Már a felosztások után megalakult a lengyel nyelv első szótára (1804–15), amelynek a szerzője egy honosított svéd, Samuel Bogumił Linde volt.
Az elnemzetietlenítés politikája, amit a hódítók folytattak, megfékezte a nyelv fejlődését. Abban az időben sok szó a németből jött, főként a poroszok (Nagy Lengyelország, Pomeránia, Szilézia) és az osztrákok (Kis Lengyelország) által meghódított területeken. Mai napig megtapasztalható ez a tájszókincsben – sok szó a sziléziai és nagy-lengyelországi tájszólásokban nagy hasonlatosságot mutat a német irodalmi (standard) nyelvben. Tipikus példa a sziléziai és nagy-lengyelországi bana = vasút, ném. Bahn, lengy. kolej; illetve nagy-lengyelországi zrobić łóżko = ágyat vet, ném. Bett machen, lengy. pościelić łóżko. A német nyelv befolyása erősebb volt, mint az oroszé, mert a németek (főleg a Porosz Királyságból) próbálták meghódítani a lengyel területeket nemcsak kulturális, de gazdasági tekintetben is, mivel az ipari forradalom vívmányait sokkal ügyesebben sajátították el, mint az oroszok, és korábban elkezdtek számos gyárat és üzemet építeni az általuk meghódított részeken. A műszaki szavak többségét a lengyelben máig a német jövevényszavak képezik – azokkal csak az angol származású szavak összehasonlíthatóak számok tekintetében, de ezek csak a 20. század második felében kerültek bele, az elektronika és informatika fejlődésével. Az orosz megszállás alatt a gazdasági fejlődés lassabb volt, ezenkívül a gyárak német és lengyel kézen maradtak. A cári tisztviselők mindenekelőtt a russzifikációra (eloroszosítás) összpontosítottak, és mivel ez majdnem a kezdetektől (azaz az 1820-as évektől) elég brutális volt, nagy ellenállást váltott ki. Pedig a német megszállás alatt, a germanizáció legnagyobb erőfeszítése a Német Császárság idejére esett (1870-től – Otto von Bismarck kancellár kormányzása, Kulturkampf). Az ellenállás leghíresebb eseménye az elnémetesítés ellen a gyerekek sztrájkja volt a wrześniai iskolában (Poznańtól keletre): 1901-ben, amikor a német tanárok rákényszerítették őket, hogy hittan órán németül válaszoljanak. Annak ellenére, hogy a hatóságok letartóztatták a gyerekek szüleit, Września példáját több iskola is követte. Az osztrákok által meghódított területen viszont, a germanizáció (amely nem volt oly intenzív) befejeződött a 19. század első felére, amikor a liberális Ferenc József császárrá lett.
A lengyel nyelv megsemmisítésére az első világháború alatt tett kísérlet eredménytelen volt. A lengyelek állandó erős nemzeti öntudata a függetlenség visszaszerzéséhez vezetett, annak ellenére, hogy a lengyeleknek három megszálló hatalom ellen is harcolniuk kellett. Az ilyen erős öntudat hiánya volt az egyik ok, amely megakadályozta a tartós ukrán és fehérorosz állam megalakulását, bár azok a nemzetek csak egy megszálló ellen harcoltak.
A mai lengyelt viszont – ahogy sok más nyelvet is a világon – leginkább az angol befolyásolja.
Beszélőinek száma A lengyel nyelvet mintegy 50 millió ember beszéli, ebből 38 millió Lengyelországban. Az Egyesült Államokban egyes becslések szerint majdnem 10 millióan beszélik – főként Chicagóban, Detroitban és New Yorkban élnek (Chicagóban kb. 200 ezer, ami Chicagót a világ egyik legnagyobb „lengyel” városává teszi). Számuk jelentős Kanadában (Toronto) és Ausztráliában (Sydney, Melbourne) is. 800 ezer a számuk Franciaországban (Párizs), félmillió Fehéroroszországban (Hrodnai terület), 300 ezer Ukrajnában (Lviv), 250 ezer Litvániában (Vilnius) és 100 ezer Oroszországban (Moszkva, Szentpétervár, Kalinyingrádi terület, Karjalai Köztársaság). Lengyel ajkú kisebbség él Magyarországon is (Budapest, Tatabánya, Komárom).
A nyelv helye a szláv csoportban A lengyel szláv, közelebbről nyugati szláv, amely a szlovák, cseh, morva és szorb nyelvvel rokon. A legközelebbi rokona a kasub nyelv. Távolabbi rokonai az ukrán, orosz, fehérorosz, valamint a szerb, horvát, szlovén, bosnyák, montenegrói, macedón és a bolgár. A lengyel a 3. leggyakrabban használt szláv nyelv az orosz és az ukrán után.
Betűkészlete thumb|200px|A lengyel ábécé (a szürkével jelölt betűk csak idegen szavakban fordulnak elő) A lengyel nyelvet latin betűkkel írják, kiegészítve 9 speciális karakterrel és néhány betűpárral.
A lengyel ábécé 32 betűje:
a ą b c ć d e ę f g h i j k l ł m n ń o ó p r s ś t u w y z ź ż
Betűpárok: ch cz rz sz dz dź dż
Más szláv nyelvekben e betűpárok helyett más, ékezetes betűket használnak (cz ⇒ č, sz ⇒ š, dż ⇒ đ).
Diakritikus jelek: éles ékezet (akut, akcent ostry) – pl. ń, ó, felső pont (kropka) – ż, ogonek (˛) – ą, ę; szó szerint lengyelül azt jelenti, hogy „farkacska, farkinca”, a magyar nyelvben jobb faroknak nevezzük, de a lengyel neve egyre népszerűbb a világ nyelvészei között (ennek a jelnek neve ugyanaz pl. angolul, németül, franciául, olaszul), ferde áthúzás (przekreślenie) – ł
A szláv nyelvek közül csak a lengyelben és a szorbban használnak w betűt a [v] hang jelölésére.
Kiejtés és helyesírás Magánhangzók A lengyel nyelvben 8 magánhangzó van, ebből 2 orrhang (ą, ę). A lengyel az egyetlen szláv nyelv, amely megőrizte az ószláv orrhangokat.P. Bąk Gramatyka języka polskiego, 1984, Wiedza Powszechna, Warszawa, , 37. old.
a – magyar á, röviden ejtve (mint az angol cut, mud szavakban)
ą – nazális o . A kiejtését gyakran összehasonlítják a francia nazális o-val (mint a mon szóban), de az orron keresztül kiengedve a levegőt, még a szájat egy kicsit keskenyíteni kell (ami nincs a francia kiejtésben) – emiatt az ą kiejtése a portugál são szó kiejtéséhez hasonló. Ha az ą egy zárhang vagy affrikáta előtt áll, o-nak ejtjük és a megfelelő nazális mássalhangzó (c, cz, d, dz, t előtt – mint [on], ć, dź előtt – mint [oɲ], azaz mint lágy n; b, p előtt – mint [om], k, g előtt – mint [oŋ], azaz mint a hang szóban).
e – magyar e-nek ejtendő
ę – nazális e . A kiejtési szabálya ugyanaz, mint az ą esetén (szintén a száj kis keskenyítésével). Ha az ę egy zárhang vagy affrikáta előtt áll, e-nek ejtjük a megfelelő nazális mássalhangzó: c, cz, d, dz, dź, t előtt – mint [en], a ć, dź előtt – mint [eɲ], b, p előtt – mint [em], k, g előtt – mint [eŋ]). A lengyelek többsége a szó végén álló ę-t e-nek ejti.
i – magyar i-nek ejtendő, lágyítja a megelőző mássalhangzót
o – magyar o-nak ejtendő
ó, u – rövid u-nak ejtendő . A különbség csak történelmi: a régi lengyelben léteztek hosszú és rövid magánhangzók és az ó a hosszú ó-tól származik. Gyakran ó és o változnak egymássá a ragozás közben vagy rokonszavakban (pl. wór ⇒ worek /nagy zsák ⇒ zsák/, droga ⇒ dróg /út ⇒ utak Gen./), gyakran a megfelelő szavakban más szláv nyelvekből a lengyel ó helyett o vagy e is áll (góra ⇒ orosz гора, cseh hora /hegy/, który ⇒ orosz который, cseh který /melyik/)
y – zárt i-nek ejtendő (mint az orosz ы), nem lágyítja az előző mássalhangzót
Hasonlóan, mint a magyar nyelvben, a diftongusban álló magánhangzókat és megkettőzött magánhangzókat külön ejtjük ki (zoo, teatr, Haiti).
Mássalhangzók